Ismét van magyar bajnokunk!

2024.04.08.

Remek sikereket értünk el a múlt héten véget ért országos korcsoportos bajnokságon, amit új helyszínen, új időpontban és merőben új lebonyolítással rendeztek. (Hogy ez mennyire vált be, mindenki döntse el: hazánkban 12 korosztályban 184-en indulnak...) A Szolnokon megtartott 3-6 napos eseményen öt versenyzővel vettünk részt, és mindenki a tudásához és versenyrutinjához képest kiválóan szerepelt.
A 8 esztendős fiúknál Hogyinszki Márk úgy vágott neki a tornának, hogy az ellenfelekről vajmi kevés információval rendelkeztünk, igaz ők is róla. Ez Márkocskát nem zavarta túlságosan, játszott, ahogy tudott, jobban mondva, úgy ahogy szokott. Életében szinte minden tornán első (vagy néha dobogós) volt, akkor is, ha önmagánál 4-6-8 évvel idősebbek ellen ült le. Játéka nem volt hibák nélküli, de mégis lenyűgöző. A 2. fordulóban elszenvedett veresége után sem rendült meg, hanem szépen menetelt tovább, és a végén 7/6 ponttal befutott az első helyre. Csodás pályakezdet ez, hiszen ő még csak 6 éves és 4 hónapos. Gratulálunk, és további hasonló folytatást kívánunk neki! És még egy: ígérjük alázatosan dolgozunk tovább, nem marketingeljük _(sic!)_ őt, és semmilyen tévébe nem fogunk berohanni...

Márkocska

Márkocska



Fan Xiaotong Tommy az U10-es verseny esélyeseként utazott a bajnokságra, és ennek megfelelően szerepelt, noha az elmúlt fél évben a tanulásé volt a főszerep az életében. Számára nem kedvezett a napi kétfordulós lebonyolítás (amivel semmilyen világversenyt nem rendeznek...), mert szeret számolni és elmélyedni az állásokban. A bronzérem - amit így is megérdemelten vehetett át - egészséges sakkszemléletének és sakkszeretetének köszönhető. Ha visszarázódik a versenyzésbe és elhagyja az időzavarait, akkor újabb medáliák várnak rá.

Az U14-es fiúk csoportjában versenyzett egyesületünk legtapasztaltabb és sokszoros bajnoki érmes tagja, Bod Márton. Ő is évhátránnyal rajtolt, és igyekezett az élbolyban maradni. Ha az utolsó fordulóban nem a bajnokság győztesével kerül szembe, akkor a dobogó is összejöhetett volna. Azért a 11. helyet sem kell szégyellnie a 36 fős mezőnyben. Legkésőbb jövőre meg fog jönni a nagy fejlődés!
A 12 éves fiúknál induló Hogyinszki Marcell szintén megmutatta, hogy érdemes volt elkezdenie a komoly munkát. 11 évesen élete első korosztályos bajnokságán, a start megilletődöttségét levetkőzve, a 16. helyre futott be, ami kiváló eredmény! Marci találékony, nehezen legyőzhető játékos, és ha tovább dolgozik, akkor 2025-ben már az első tízben fog végezni.
A 16 esztendős fiúk mezőnyében versenyzett a 15 éves, abszolút újoncunk, Brocskó Balázs, aki egy nagyon komoly, a sakkért sokat tevő fiatalember. A fejlődése töretlen az elmúlt év során, így a 3,5 pontját nagyra értékeljük. Amennyiben ilyen szorgalmas és lelkes lesz, hamarosan a korcsoportja középmezőnyében fogjuk találni őt.

Minden résztvevőnknek gratulálunk, hamarosan folytatjuk - sokkal nagyobb létszámban - a Rapid OB-n.

Két érmesünk, akikre büszkék vagyunk: Tommy és Márk.

Két érmesünk, akikre büszkék vagyunk: Tommy és Márk.

Jakobetz László


Méltó helyre került kitüntetés

2024.03.31.

A Sportért Felelős Államtitkárság 2024-ben alapított, Gerevich Györgyről elnevezett nevelőedzői díját elsők között ítélték oda vezetőedzőnknek, egyesületünk lelkének-motorjának, Jakobetz Lászlónak!

Jakobetz László, nevelőedzői díj

A képen jobbra Schmidt Ádám Sportért Felelős Államtitkár, baloldalt pedig Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társaságának elnöke

Gratulálunk Laci! Nagyon megérdemelted!

A további méltató sorok helyett (mellett) szemezgessünk kicsit az internetes portálokon megjelent számos média megjelenésből:

Gerevich György-nevelőedzői díj - Jakobetz László (youtube.com)
Jakobetz László: A gyerekek között érzem jól magamat - Nemzeti Sport
Hárman vehették át a frissen alapított Gerevich György Nevelőedzői Díjat | M4 Sport
Hárman vehették át a frissen alapított Gerevich György Nevelőedzői Díjat (magyarhirlap.hu)
Három nevelőedzőt ismertek el Gerevich György-díjjal (utanpotlassport.hu)
Jakobetz László: Az nem nevelőedző, aki nincs ott, amikor be kell kötni a cipőfűzőt (utanpotlassport.hu)
Először osztották a legjobb nevelőedzőknek járó Gerevich György-díjat - Magyar Edzők Társasága (magyaredzo.hu)
Rangos nevelőedzői kitüntetésben részesült Jakobetz László - chess.hu

Köszönjük az eddigieket, a klubhűséget, a kitartást, a mosolygós gyermekarcokat valamint a megszámlálhatatlan kiemelkedő eredményt és minden jót kívánunk a közös folytatáshoz a következő évekre-évtizedekre!

(a Barcza Gedeon Sport Club és a BEAC sakkszakosztályának tagjai nevében)
Grimm György
elnök-szakosztályvezető


Játékosaink elmúlt hetekben elért sikerei (képriport)

2024.03.29.

Képgaléria - 1

Az amatőr ifi csébén bronzérmesek lettünk - Balról Berkes Zoltán, Hogyinszki Márk, Gráczol Tamás, Soós Olivér



Képgaléria - 2

Az amatőr ifi csébén a legjobb iskolai csapat az újbudai Gárdonyi lett



Képgaléria - 3

Le Hoang Lan a XI. kerület bajnoka a diákolimpián



Képgaléria - 4

Balra Habány Csilla bronzérmes, Tóth-Kovács Luca bajnok lett az újbudai diákolimpián



Képgaléria - 5

Szántó Lelle a budapesti diákolimpián 2. helyen végzett és országos döntőbe jutott



Képgaléria - 6

A fővárosi diákolimpián Palczert Hajnalka (balra) 3. helyével kvalifikálta magát az országos döntőbe



Képgaléria - 7

Barák Péter 1., Hogyinszki Marcell 2. helyen végzett a Pest megyei diákolimpián és az országos fináléba kerültek



Képgaléria - 8

Palczert Mátyás az U20-as magyar bajnokságok mindegyikén dobogón végzett

Jakobetz László


Kupagyőztes!

2024.01.19.

Az idei váci kirándulásunk január 13-án sikerrel zárult, hiszen az alsós-felsős összevont csapatversenyben könnyedén elhoztuk a kisebbek számára kiírt serleget, és nem voltunk messze a meglepetéstől, az abszolút győzelemtől sem. Első csapatunk minden tagja küzdött legjobb tudása szerint: Barák Péter és Hogyinszki Marcell 7/6 pontot ért el, míg Balai Dávid 7/4,5-lel zárt. Második gárdánkban pedig Hogyinszki Márk volt a húzóember szintén 7/4,5 ponttal.

Szalkai-Tóth emlékverseny - 1

Nem állítjuk, hogy ez a hagyományos Szalkai-Tóth emlékverseny volt az év eseménye, de azt igen, hogy az ellenfelek többsége jóval idősebb volt a mieinknél. Vagyis a gyakorlási célkitűzést remekül teljesítettük. Ezt a diadalív alatt állva meg is örökítettük.

Szalkai-Tóth emlékverseny - 2

Mostantól pedig nagyobb feladatok várnak ránk!

Jakobetz László


Búcsú 2023-tól

2023.12.31.

Az év utolsó heteiben több rendezvényünk is volt, valamint külföldön is újra letettük névjegyünket, ezekről most rövid képes beszámolót mutatunk.

November 18-án a BEAC egykori sakkozójáról és a későbbi gyerekedzőről, Rollinger Károlyról emlékeztünk meg egy villámtorna keretében. Győzött saját nevelésű játékosunk - a képen elől, balra látható - Kelemen Szabolcs, bronzérmes lett a jobbra ülő dr. Császár Gyula, aki kerek 50 éve a BEAC versenyzője!

Év végi összeállítás - 1

A legfiatalabb játékos díját a 10 éves Barák Peti vehette át Rollinger Károly özvegyétől, Benkő Zsófiától.

Év végi összeállítás - 2

November utolsó hétvégéjén kis csapatunk (a 3 Grimm-testvér) egy nemzetközi egyetemi meghívásnak köszönhetően Belgiumban, Antwerpenben járt, ahol sikerült tovább öregbíteni mind az ELTE, mind egyesületeink a BEAC és a Barcza GSC hírnevét. Grimm Dani veretlen maradt a több mint 100 fő részvételével lezajlott torna összes, 18 mérkőzésén! Ez a teljesítmény a főversenyen (9/8,5 pont) bajnoki címet, a kisérő, blitz versenyen (9/7,5 pont) ezüstérmet jelentett. A képen a "családi delegáció": Grimm György csapatvezető, Balázs, Dani és Gyuri.

Év végi összeállítás - 9

December 16-án két rendezvényünk is volt. Délelőtt első ízben rendeztük meg a Budapesti Egyetemisták és Főiskolások bajnokságát az ELTE-n. Itt - a fotón jobbra sakkozó - Palczert Botond ezüstérmes lett a házigazdák csapatával, és az egyéni versenyben is csak egy hajszál választotta el a dobogótól. Botond másfél évtizede nálunk kezdett el sakkozni, és azóta is megbízható erőssége a Barcza Gedeon SC-nek, valamint hamarosan az edző pálya szépségeit is megkóstolja. Sok sikert kívánunk ehhez és a tanuláshoz is neki!

Év végi összeállítás - 3

Késő délután az ELTE Mérnök utcai sporttelepén évadzáró vacsorát és jutalmazást tartottunk. Mivel 2019-ben volt az utolsó ilyen találkozónk, sok mindenről megemlékeztünk. Grimm György klubelnökünk nem felejtett ki senkit a díjazottak sorából, így a közös képvetítés után két tucat idősebb és fiatalabb sakkozónk kapott ajándékot.

Év végi összeállítás - 4

Molnár Emil tanár úr 63 éve a BEAC sakkozója


Év végi összeállítás - 5

Palczert Botond és Palczert Hajnalka


Év végi összeállítás - 6

A Grimm-testvérek: Gyuri, Balázs, Dani


Év végi összeállítás - 7

Egyedül nem megy, de tábla nélkül igen... Medve Márk és Horváth András performansza


December 20-án az országos férfi és női közös bajnokságon egykori tanítványunk, Antal Gergely nagymester első helyen végzett! Gergő 1993-ban a BGSC-ben kezdte a sakkozást, majd a 2000-es évek elején visszatért hozzánk az OB I-es BEAC éltáblájára. Most veretlenül kivívott bajnoki címével a 2024-es sakkolimpiára készülő magyar válogatott tagjává vált. Klubjaink nevében sikeres szereplést kívánunk neki!



Év végi összeállítás - 8

Antal Gergely (jobbra) és nevelőedzője, Jakobetz László


Boldog és sikeres új esztendőt kívánunk minden csapattársunknak!

Jakobetz László


Kicsik a nagyok ellen

2023.11.07.

Amivel az országos ifjúsági csapatbajnokság hosszú évek óta működő rendszerét az utolsó pillanatokban megváltoztatták (a nagy nevelőklubok kárára...), így jelentős évhátrányokkal vágtunk neki a gyermekkategóriának (U12). A 6-10 éveseink persze nem ijedtek meg a náluk nagyobbaktól, de a koncentrálóképességük érthető okokból egyszer-egyszer alábbhagyott a négynapos torna során.
Mindezeket és egy - betegségből fakadó - cserét figyelembe véve remekül helytálltak apróságaink (is). Első csapatunk (Bod Márton, Fan Xiaotong, Berkes Zoltán, Szentesi Júlia) rendkívül közel állt a legjobb hatba kerüléshez (elég lett volna hozzá egy Vh4 lépés...), de a 9. hely miatt sem lehetünk elkeseredve. Az alig 8 éves korátlagú második gárdánk (Barák Péter, Hogyinszki Marcell, Bíró Enikő, Hogyinszki Márk) is közel járt a külön díjazott versengés dobogójához, ám egy nyílt színi matt kimaradt, így 5. hely. lett a vége. Két csapatunk egyéni teljesítményéből a négy éltáblást lehet kiemelni, mindannyian pluszban maradtak.
Az U18-as csoportban vérmes reményeink nem voltak, de versenyzőnk mégis maradandó teljesítmény nyújtottak a náluk lényegesen rangsorolt végzett csapatok ellen, s ennek köszönhetően a 2. hatosunk csapatpontokkal megelőzte az elsőt! Ez óriási bravúr volt. Többségben az elvárásuk fölött teljesítettek, s többen most iratkoztak fel a FIDE-listára (ami már évek óta időszerű, csak egyéni versenyen is kellett volna játszani hozzá...). A csak saját nevelésből építkező két együttesünk összesen 7 diadalt aratott, és simán a középmezőnyben végzett. Ez biztató a jövő évre nézve, a sok pénzes, piacozgató klubbal szemben. Egyénileg Nagy Botond, Palczert Hajnalka, Zóka Zétény, Horváth Dávid, Brocskó Balázs, Mészáros Júlia, Nagy Levente és Szántó Lelle eredményét kell kiemelnünk, ám a többiek is nyertek szép és váratlan partikat!

Mindent összevetve, mi megyünk a saját utunkon, ami 36 éve töretlen.

ificsb_2023_01

ificsb_2023_02

ificsb_2023_03

Jakobetz László


Lengyel-magyar két jó barát és (néha) ellenfél

2023.10.31.

Az idei, VIII. Ádám György emlékverseny 5 vendégország (Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Szerbia, Portugália) részvételével zajlott, ám az érmekért és kupákért magyar-lengyel párharcokat láthattunk a Chesscom Hotel versenytermében.

A megnyitó (balról): dr. Polyánszky Zoltán a Magyar Sakkszövetség elnöke, Nagy Zoltán Péter az OTP marketing és kommunikációs igazgatója, Grimm György a Barcza Gedeon SC elnöke

A megnyitó (balról): dr. Polyánszky Zoltán a Magyar Sakkszövetség elnöke, Nagy Zoltán Péter az OTP marketing és kommunikációs igazgatója, Grimm György a Barcza Gedeon SC elnöke


A tíz U16-os csapat körmérkőzéses rapidtornáján a Barcza gárdája (Bod Márton, Kovács Réka, Kása Barnabás, Nagy Botond, Gráczol Tamás, Szentesi Júlia) fej-fej melletti harcot vívott a Jastrzębie-Zdrój négyesével, ami az egymás elleni eredménynek köszönhetően lengyel barátaink javára dőlt el.

Académica de Coimbra - Barcza Gedeon SC.jpg

Académica de Coimbra - Barcza Gedeon SC


A verseny kellemes meglepetését a nálunk először szereplő luzitán együttes okozta, ezzel is bizonyítván, hogy Európa legnyugatibb országában egyre jobban fejlődik és hódít teret a sakk. A villámtornán - ahol felnőttek is részt vehettek - szintén lengyel győzelem született, pedig klubunkat több ifikorból épphogy kiöregedett játékosunk is képviselte. Ám a vendégek gyorsabb kézzel léptek...

csapatunk

Barcza Gedeon SC


A jó hangulatú, négynapos meghívásos emléktalálkozót - kiegészítő sportként - darts, íjászat és lézerlövészet is színesítette, valamint egy hajókirándulás során mutattuk meg vendégeinknek Budapest nevezetességeit. Emellett sakkszimultán keretében mérkőzhettek Medvegy Zoltán nagymester ellen a gyerekek. A záróünnepélyen ezúttal is értékes ajándékcsomagot kapott az összes résztvevő, s így szép emlékekkel távozva vitték jó hírünket a világba.

Jakobetz László


Ha október 23-a, akkor Lauder Kupa

2023.10.25.

Az egynapos gyerekversenyek között a Lauder Kupa még mindig a legrangosabbak közé tartozik. Ezért 19 ifjú sakkozónknak javasoltuk a részvételt, felkészülésként az elkövetkezendő időszak eseményeire.
A célt kitűnően teljesítették versenyzőink, mert majd mindenki éremmel vagy oklevéllel tért haza, s akik nem, azok is kitűnőre vizsgáztak. Néhány játékosunk már kinőtte ugyan a tornát, ám a többieket a másik nemzeti ünnepünkön, március 15-én újfent indítani fogjuk ezen a jól szervezett sakkfesztiválon.

Balról Szántó Lelle és Zóka Zétény

Balról Szántó Lelle és Zóka Zétény


Álljon itt az érmeseink névsora:
1. Hogyinszki Márk, Szántó Lelle
2. Bíró Enikő, Fan Xiaotong, Brocskó Balázs
3. Tapsonyi Maja, Barák Péter

Jakobetz László


Matyi a kontinens legjobbja!

2023.10.03.

Klubunk utóbbi esztendeinek két legkiemelkedőbb versenyzője a rapid Európa-bajnokságon is nagyszerűen képviselt minket és Magyarországot Terme Čatežben (Szlovénia).
Palczert Matyi - aki továbbra is ezer szállal kötődik hozzánk - esélyeshez méltóan aranyérmes lett a 16 éves fiúk rapid műfajában. Magabiztosan, türelmesen, felkészülten játszott, s a végén nem lehetett kérdés, hogy a segédpontszámítás kinek fog kedvezni. Veretlenül, a többi magyart toronymagasan megelőzve megérdemelten lett első.

Palczert Mátyás Európa Bajnok

Ezután az U18-as válogatott éltábláját is kiérdemelte, ahol stabilan tartotta a frontot, s ezzel fiaink a 2. helyre futottak be a szintén rapid kategóriában.
Az utolsó napon aztán Matyi ismét a dobogó második fokára állhatott a maratoni hosszúságú egyéni villámversenyen (18/13 ponttal), ahol minipárosmeccseket váltottak egymással a résztvevők.
Ezzel Matyi nem csak a magyar küldöttség legeredményesebb versenyzője lett, hanem méltán pályázhat az "Év ifjúsági sakkozója" címre is, hiszen bárhol indult idén, felettébb sikeresnek bizonyult. Gratulálunk neki és várjuk a folytatást az U18-as korosztályban is!

Bod Marci a 12 éveseknél indult, és képességeihez méltó eredményt ért el: az egyéni rapid Eb-n utcahosszal a legjobb magyar lett 9/6 ponttal: jól harcolt, élvezte a játékot, s a 15. helye (a 9.-kel azonos pontcsoportban) komoly siker, hiszen ne feledjük 93 résztvevő volt!
Ezt követően az érthetetlenül összeállított (és 13. helyen végzett) U14-es rapid válogatottban nem ment túl jól a játék Marcinak, de ez nem szegte kedvét.
Bár az egyéni snellversenyre picit elfáradt, ám a 78 versenyző között 19.-nek lenni nem rossz eredmény (4 plusszal és hét hellyel a kiemelési száma fölött). A torna hasznos volt, jól szolgálta a fejlődését, hiszen a szűk keresztmetszetű magyar mezőny helyett külföldi ifikkel mérhette össze tudását, és remekül helytállt.

Bod Marci

Mindig örülünk saját nevelésű versenyzőink sikereinek. Tudjuk, hogy nem ez volt az év legerősebb ifjúsági világversenye, de csak azokat lehet legyőzni és megelőzni, akik elmennek a versenyre...

Jakobetz László


Óvodásunk korrekorder lett

2023.10.01.

2023. október 1-je jeles dátum lesz a magyar sakktörténelemben. Ezen a napon ugyanis a Barcza Gedeon SC legfiatalabb játékosa, Hogyinszki Márk 5 évesen és 9 hónaposan bemutatkozott a felnőtt csapatbajnokságban, ami még senkivel sem fordult elő hazánkban! Nem is akárhogyan, hanem egy 12 lépéses győzelemmel zárult a premier! Igaz, most még egy hasonlóan ifjú legényke volt az ellenfele, de nem kérdéses, mire Márk a 6. nyarát is megéri, addigra már felnőtt skalp is lógni fog az övén. Külön öröm, hogy a szomszéd táblán bátyja, Hogyinszki Marcell is gólt lőtt (az elsőt klubunk színeiben), így a család boldogan térhetett haza. Ez a két győzelem nagyban hozzájárult 8:4-es diadalunkhoz, ami csak az út kezdete.

Hogyinszki Márk

Márkocska jobbra

Jakobetz László


Alsó-Felső-Király: Márk!

2023.09.20.

Szerencsére a naszályi versenyszervezők idén visszaálltak a klasszikus csapatversenyes lebonyolítási formára, s mi pont emiatt három együttessel neveztünk. A helyszínen viszont kiderült, hogy csupán 6-6 gárda nevezett a két kategóriába, s a felvetett kézenfekvő svájci rendszeres formulát az egyik kedves vezető(?) megvétózta. Így nem maradt más választásunk - a hét parti lejátszásának érdekében -, mint a két alsós csapatunkat felvinni a felsősök közé. Ezzel kicsit nehezebb dolgunk lett, de jó döntés volt. A 15-15 perces játszmákkal megvívott körmérkőzés során az alsós korú I. csapatunk (Barák Péter, Hogyinszki Marcell, Balai Dávid, Hogyinszki Márk) befutott a 2. helyre.

Naszály - 1

A felsősök (Gráczol Tamás, Berkes Zoltán, Habány Csinszka, Tóth-Kovács Luca) 5.-ként zártak, a kisleányok (Habány Csilla, Bíró Enikő, Tapsonyi Maja) pedig szereztek néhány értékes pontot az óriások között.

Naszály - 2

Négyeseink teljesítménye megfelelt a papírformának, és ezen a kistornán is az előrelépést szolgálta. Egyénileg a legjobb eredményt a legpöttömebb játékosunk, Hogyinszki Márkocska érte el: mind a hét partiját megnyerte a nála 6-8 évvel idősebbek ellen, ugyanis ő még óvodás, s 3 hónap múlva lesz 6 esztendős! Ehhez a sikeréhez gratulálunk, most két nyugodt év elé nézhet a magasabb célok elérése érdekében. Ki kell még emelni Berkes Zoli teljesítményét is, aki 7/6 ponttal csapatának húzóembere volt.

Mindenkinek köszönjük a részvételt, s dolgozunk a hasonló folytatáson az országos bajnokságokon is.

Naszály - 3

Jakobetz László


Tommy nagyszerűen helytállt a Fekete-tengernél!

2023.09.10.

Fan Xiaotong Tommy egy év korhátránnyal vágott neki a korcsoportos Európa-bajnokságnak, amit a román tengerparton, Mamaiában rendeztek. A létszám és a mezőnyök "sűrűsége" a 10 éves fiúknál is a megszokott volt, ám Tommy újoncként sem ijedt meg a "szovjet sakkiskola" képviselőitől. (Közülük hattal játszott.) A rajt ragyogóan sikerült: reális partikban mesterhármassal kezdett. Ekkor - mint várható volt - a mezőny két legerősebb sakkozójával került szembe, és fárasztó maratoni játszmákban vesztett ugyan, de rengeteg versenytapasztalattal gyarapodott. Utána ismét két utódállambeli következett, ám még ekkor is pluszban állt. A 8. körben kellett volna egy kis többleterő az ellenfél defenzív megnyitásának legyűréséhez, ami már nem volt meg. Így az utolsó fordulós nyerés a 35. helyet jelentette számára a kerek 100 fős, legnagyobb létszámú mezőnyben. Bár sokan nem tartják számottevőnek az efféle helyezéseket, mi azonban nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy Tommy teljesítménye volt sportértékben a legjelentősebb a magyar delegációból! Nagyrészt az élmezőnyben haladva, mind a 9 partiját döntetlen nélkül kijátszva küzdött a nála egy évvel idősebbek ellen, ami ebben az életkorban rendkívül sokat számít.

EU CH - 1

Klubunk büszke a teljesítményére, még ha a hivatalos beszámolókban alig-alig esett szó róla, akkor is... Egy év alázatos munka kell, ahhoz, hogy jövőre sikerüljön újra kijutnia, és ő képes lehet erre.

EU CH - 2.

Jakobetz László


Alapítónkkal táboroztunk

2023.08.20.

Az elmúlt 36 év során több mint félszáz nyári sakktábort tartottunk, s mondhatjuk, hogy mindegyik jól sikerült, s hasznosnak bizonyultak az őszi idény előtt. Nem volt ez másként idén sem, noha egy dolog miatt mégis különlegessé vált az idei 2. táborunk: meglátogatott minket a klub alapítója, s jelenleg is elnökségi tagja, Rózsa József. (Sajnos a másik alapítónk Ősz Gábor tanár úr már hat éve nincs közöttünk, de nem felejtjük őt sem.) Mivel Józsi is sakkjátékos volt egykor, rögtön beült a gyerekek közé játszani, majd egy csoportképre is összeálltunk(?!).

Tábor - 1.

Tábor - 2.

Természetesen e kedves epizód mellett a munkáé volt a főszerep, s ebben mindenki fegyelmezetten részt vett. Vagyis bizakodva várjuk a szezonkezdő mattadásokat.

Tábor - 3.

Jakobetz László


Nagymesterek - közelről

2023.07.20.

Magyarországon évtizedek óta nem rendeztek olyan erős sakkversenyt, mint amilyet július közepén Budapesten. Ezért erkölcsi és szakmai kötelességünk volt meglátogatni az Astoria Hotelben megjelent világklasszisokat. Erre a sakktáborunk 2. napjának délutánját választottuk. A 47-es villamos - amin 28 éve még a Budapesten élő Bobby Fischer is utazott - pont ott tett le minket, s így a 21 növendékünk hamar utat talált magának az 1914-ben átadott, patinás szálloda "Zöld Szalon"-jába.

V. Hetényi Géza Emlékverseny - 1

A program első felében aláírásokat kértünk a világsztároktól, majd az ünnepélyes kezdőlépést Tommy tehette meg, aki a "szorgalmi feladatként" elvégzett órakezeléssel a verseny győztesét, a 18 éves indiai Praggnanandhaa Rameshbabu 2700-as topjátékost is megnevettette...

V. Hetényi Géza Emlékverseny - 2

V. Hetényi Géza Emlékverseny - 3

V. Hetényi Géza Emlékverseny - 4

Ezután szép csendben, rendkívül türelmesen - két órán keresztül - figyeltük a partik alakulását. Közben benézhettünk a kulisszák mögé is, ahol Almási Zoltán és Balogh Csaba nemzetközi nagymesterek kommentálták a folyó játszmákat.

V. Hetényi Géza Emlékverseny - 5xq

Az életre szóló élményt képek sokaságával örökítettük meg, s a torna hivatalos videójának 7-19. perce között is láthatóak vagyunk: YouTube

Köszönjük a lehetőséget, bánhatja, aki nem volt ott!

Jakobetz László


Vasból érmekkel tértünk haza!

2023.07.10.

Új helyszínen, a Vas megyei Bükön kiváló körülmények között rendezték az idei korosztályos bajnokságokat. A körmérkőzéses versenyforma nagy csatákat hozott, hiszen itt mindenki mindenkire veszélyes, nincs "pihenőnap". Három üdvöskénk az első perctől harcban állt az érmekért. (Sajnos Barák Péternek peche volt, mert az ő évjáratában mindenki nevezett a versenyre.)
A 10 éves fiúknál Fan Xiaotong Tommy már rutinos versenyzőnek számít a maga 9 esztendejével. Minden nagy riválisával sokszor mérkőzött, és az elmúlt fél évben stabilizálta helyét az élmezőnyben. Ez most jól kamatozott, hiszen a verseny kritikus szakaszában (5/2 pontnál) négyes nyerősorozatra volt képes, és ezzel a 2. helyre futott be. A mezőnyérték-számítás ezúttal neki kedvezett, és így kiharcolta az Európa-bajnokságon való indulást. Eredményéhez gratulálunk, ha játéka stabilizálódik, akkor sok hasonló siker vár még rá!

Korcsoportos OB. - 1

A 10 esztendős lányok között Szentesi Júlia - szintén egy évvel fiatalabban - esélyesnek számított az első helyre is, hiszen élete eddigi összes országos bajnokságán dobogón végzett. Mivel rövid (7 fordulós) volt a verseny, ezért a 2. partiban egy ritka motívummal elszenvedett vereséget nehéz volt helyrehozni. Ám Julcsinak ez is sikerült, mert legyőzte az elsőt, és az utolsó kör előtt valós esélye volt a hármas holtversenyre - majd az armageddon rájátszásnak. Sajnos nem így alakult, mert a riválisok igen, ám Julcsi nem tudott győzni, bár számtalanszor megvolt rá a lehetősége... Így maradt a szépen fénylő bronzérem, amit egyáltalán nem szégyen. Jövőre innen lehet majd javítani.

Korcsoportos OB. - 2

A 12 éves fiúk mezőnyében mindenki ott volt a legjobbak közül, vagyis Bod Mártonra újabb komoly erőpróba várt. A meglepetések versenyében végül Marci - hullámzó játékkal - az 5. helyen zárt. Ez egyáltalán nem tragédia, inkább figyelmeztető jel, hogy ebben az életkorban már sokan megtanulnak sakkozni, s még csak most jön a neheze. A fejlődés szempontjából fontos, hogy minden parti nehéz feladat elé állítsa az ifjú embereket.

Az U16-os fiúk között játszó Palczert Mátyást, még félig a saját versenyzőnknek tekintjük, és boldogok voltunk, hogy a negyedik bajnoki címét magától értetődő természetességgel gyűjtötte be!

Mindhárom kis élversenyzőnknek további sikereket kívánunk, és ígérhetjük, ősztől állandó csapattagok lesznek a felnőtt gárdáinkban is, Matyi pedig legyen ismét a Szuperliga legjobbja!

Jakobetz László


6-tól 80 éves korig

2023.06.27.

Június 11-én két sakkversenyt rendeztünk egymás után a kispesti Bujdosó Székely Étterem Tündérkertjében. A több mint 100 résztvevő kiválóan érezte magát, mert a házigazdánk mindenkit megvendégelt, a klubunk pedig az összes indulónak kisebb-nagyobb ajándékokkal kedveskedett a díjazáson felül!

Bujdosó Székely 2023 - 1.

A délelőtti diáksakkversenyen 22 éves korig bárki játszhatott körmérkőzéses vagy svájci rendszerű formában. A számtalan saját versenyzőnk közül, most azok sikerélményhez jutottak, akik kevésbé szoktak, illetve nemrég kezdték a sakkot. Az összes csoport felsorolása nehéz lenne, így most a legkiemelkedőbb eredményeinket közölnénk lány/fiú bontásban:
Tóth-Kovács Luca - 1. hely
Habány Csilla - 2. hely
Habány Csinszka - 2. hely
Le Hoang Lan - 3.hely

Hogyinszki Márk - 1. hely
Wiener Marcell - 1. hely
Zóka Zétény - 1. hely
Murphy Simon - 2. hely
Hogyinszki Marcell - 3. hely
Brocskó Balázs - 3. hely

Bujdosó Székely 2023 - 2.

A legkisebb győztes: Hogyinszki Márk

Az összes érmesünknek kijár egy nagy taps, amit az eredményhirdetésen részben meg is kaptak.

Délután a VI. Ősz Gábor emlékversenyre került sor, amit klubunk, a Barcza-BEAC élversenyzői számára írtunk ki, ám gyakorlási lehetőségként sok fiatal is ott maradt. A 3 perc + 2 mp-es villámtornát végül Palczert Matyi ifjúsági válogatott versenyzőnk (balról) nyerte meg Grimm Dániel web- és FIDE-mesterünk előtt.

Bujdosó Székely 2023 - 3.

A sakkcsaták között olyat is láttunk, amikor apa és fia küzdött meg egymással:

Bujdosó Székely 2023 - 4.

Murphy & Murphy

És persze az 1957-ben alapított BEAC sakkszakosztály nagyjai is megjelentek, hogy bizonyítsák, a tudás nem vész el, csak átalakul.

Bujdosó Székely 2023 - 5.

Jakobetz László


Országos Reményeink Társasága

2023.06.20.

A fellengzős nevű országos elődöntőt (ORT), mi inkább a fentiek alapján rövidítenénk...
A május végi U8-U14-es eseményen 6 versenyzővel indultunk, és közülük hárman továbbjutottak a korcsoportos döntőbe, egy játékosunk pedig az első tartalék helyen végzett. Ezt azért nem sok egyesület mondhatja el magáról, ráadásul úgy, hogy mindhárom továbblépőnk érmes pontcsoportban zárt. Az igazi persze a finálé lesz majd, amit Bükön rendeznek június végén.
U10 lányok: Szentesi Julcsinak nem volt kötelező játszania, de ő szeret győzni, és itt sokszor győzhetett. Élvezte a sakkozást, s 7-ből 6 pontját nem kell magyarázni. A 2. helye reális.

ORT_U12

U12 fiú: Itt a 2. kiemeltként induló Bod Marcinak keményen meg kellett küzdenie a továbbjutásért is, ám a szoros élmezőny miatt (vagy ellenére?) végül érmet akasztottak a nyakába. A 3. helyezésével meg voltunk elégedve, a játék még javítható.

ORT_U10

U10 fiúk: Fan Xiaotong Tommy végig az élmezőnyben haladt, és semmi nem veszélyeztette a továbbjutását. Sőt, az utolsó fordulóban aratott bravúrját követően ő érdemelte volna a bronzérmet, ám ez most a létező legkisebb különbséggel - fél Buchholz-cal - meghiúsult. Tommy könnyen alkalmazkodó, fegyelmezett versenyző, aki elviselte ezt a balszerencsét is, és teljes erővel készül a döntőre. Oda, ahová a 10. helyen záró, de kifejezetten jó benyomást keltő Barák Peti is esélyes eljutni, mert ha egy lemondó is lesz, akkor őt hívják.

Berkes Zoli (U12) és Gráczol Tomi (U14) évhátránnyal, tanulásként indult az erős tornán, és ezt a célt el is érték. A feszített tempójú verseny számunkra ismét igazolta, hogy jó úton, és jó irányba haladunk.

Jakobetz László


Szép gólok - kiskapuk nélkül...

2023.05.14.

Az országos rapidbajnokság a legfontosabb három ifjúsági verseny közé tartozik. Az idei helyszín az évtizedek óta bevált miskolci Rendvédelmi Technikum campusa volt, ahol a gyerekek abszolút biztonságban versenyezhettek és tölthették szabadidejüket. Az április 28.-május 1. között megrendezett eseményen a legnagyobb létszámú küldöttséggel, 29 gyerekkel vettünk részt. A legrutinosabb versenyzőink mellett sok, saját nevelésű kicsi is képviselte egyesületünket. A sikerek idén sem maradtak el, ismerkedjünk meg a kiharcolóikkal.
A 10 éves lányoknál Szentesi Julcsi korcsoportváltóként is meghatározó versenyző maradt, s a két héttel korábbi holtversenyes diákolimpia elsősége (ezüstérme) után ezúttal végig vezetve, egyedül győzött! Ügyesen építette állásait és harcias sakkját nem kedvelték a riválisok... Ha sikerül megőriznie ezt a stílust és az örökös sakkszeretetét, akkor sok-sok bajnoki címben lesz még része. Persze ehhez rengeteget kell dolgozni is.
A 18 éves hölgyeknél utolsó éves játékosunk, Palczert Hajnalka megingás nélkül végzett a második helyen, amihez gratulálunk! Ő mindig megbízható, csendes versenyző volt, soha nem kereste a rivaldafényt, s több mint egy évtizedig számíthattunk rá. Köszönjük és kívánunk neki a felnőttek mezőnyében, valamint a civil életben is sok sikert!
Egyszerre volt eredményes és peches is a 12 éves Bod Márton. Egy betegség miatt át nem aludt éjszakát követően az első napja nem sikerült túl jól. Utána viszont az egész terem legjobb szériáját produkálta és végül a holtversenyes 3. helyre futott be, ám a Buchholza sajnos nem lehetett jó, ezért a 4. helyen végzett. Stílusjegyei nem változtak, taktikus, senkihez sem hasonlítható szemlélettel nézi a táblát, a hiányosságokat ismerjük, de azt most nem áruljuk el a vetélytársaknak..
Fan Xiaotong Tommy az egyik legokosabb, legérdeklődőbb gyerek, nem csak a sakkozás, hanem a világ dolgai iránt is. Hihetetlen gyorsasággal vág az esze, ám a parti alatti fegyelemben sokat kell javulnia. Úgy lett 9 esztendősen a 10 évesek között 7., hogy a közben nagyon megverte a legerősebbnek tartott játékost. Ezért sem igazságos, hogy a negyedikkel azonos pontszámot teljesítve 7. lett. Várjuk a folytatást!
Egy évvel ezelőtt a 10 éves Barák Péter még kis versenyeken játszott, mára pedig - hatalmas fejlődést mutatva - korosztálya top 10-es versenyzője. Ő is kombinatívan áll bele az állásokba, ezért roppant veszélyes a legjobbakra - és néha önmagára is. Ha alázattal fogja terveit megvalósítani, akkor nem elérhetetlen a dobogó sem.
A 16 éves fiúknál színvonalas mezőny gyűlt össze. Palczert Mátyás itt listavezető volt, és hajszál (fél pont) híján igazolta a papírformát. Bár ő most egyéniben nem a mi színeinkben játszott, sikerét mégis sajátunknak érezzük, hiszen nem az elmúlt fél év során tanult meg sakkozni. Többi játékosunk között sok újonc volt, akik az őszi versenyeken már némileg felvértezve indulnak csatába. Sokan hullámzóan játszottak a 3 nap alatt, de azt bátran kiemelhetjük, hogy becsülettel küzdve.

A csapatverseny mindhárom kategóriájában az élcsoportban küzdöttünk az első számú alakulatainkkal. Az érem két helyen is az utolsó fordulóban ment el, de a 4. helyeket sem fogjuk szégyellni, mert azt jelzi, hogy jó úton járunk, de még több munkára lesz szükség.
Az U10-es versenyben a Tommy-Barák Peti-Szentesi Julcsi-Balai Dávid összetételű együttes szépen haladt előre, csak éppen nem arattak elég nagyarányú győzelmeket azokkal szemben sem, akiknél sokkal jobbak voltak. Így az utolsó fordulós mérkőzésen kellett volna visszahozni az összes korábban elhullajtott pontot, ami nem sikerült. Az első két táblán jól teljesítettünk, a másik két táblán kellett volna még egy kis pluszerő.

U10

A 14 éveseknél első csapatunk (Bod Marci-Nagy Levente-Murphy Simon-Mészáros Júlia) a hat meccséből ötöt megnyert és összpontszámban is csupán fél pont hiányzott a (nem létező...) dobogóhoz. Ezt külső biokörülmények megakadályozták, de ők erőn felül teljesített így is, a sok - magát erősnek tartó - klubbal szemben. Bod Marci 6/6-os mutatóval tábladíjas lett az első vásznon, és az egész terem második legmagasabb százalékát (83,3%) érte el 15 partiból 12,5 ponttal! Kár, hogy ez medáliát nem eredményezett neki, de a mutatott játéka ismét bíztató volt. A 3. táblán Murphy Simi is köszörült, ami az egyéni bajnokság után nagyon jól jött.

U14

A 18-as korosztályban Palczert Matyival megerősödve Tancz Janóval, Nagy Botival és Palczert Hajnival vágtunk neki a pontvadászatnak. Bár a mérkőzések felét megnyertük, az első hatba kerüléshez hatalmas arányú győzelem szükségeltetett volna a legvégén, ami nem volt reális. Így is mindenki dicséretet érdemel, hiszen a 12. hely is pontszerző az ifjúsági versenyben. Matyi a tábladíjassal azonos pontszámot (6/5) ért el, amivel sokadszor is húzóember volt. Jövőre igyekszünk feljebb kapaszkodni.

Összességében elmondhatjuk, hogy a 2,5 éremmel, két 4. hellyel és a 1,5 tábladíjjal továbbra is az ifisakk élmezőnyében vagyunk. Nekünk ehhez nincs szükségünk kihasználni a versenykiírást készítő személy figyelmetlenségét, és a torna előtt két nappal leigazolni bárkit is. Emellett soha nem szólunk bele versenyzőink partijaiba, és soha nem egyezünk meg az ellenfél vezetőivel - a gyerekek feje felett - folyó játszmák eredményéről. Csak azért, hogy másokat kigolyózzunk egy éremért cserébe. Aki saját munkájában nem bízva ilyen eszközökhöz folyamodik, az hosszú távon vesztes, pedagógiailag pedig nulla...

Mi inkább megköszönjük a nagy összefogást mutató szülők lelkesítését, munkáját, és ígérhetjük: jövőre is csak saját neveléssel fogunk érkezni.

U18

Jakobetz László


Kis éremhalmozók

2023.04.03.

Az elmúlt hónapokban elkezdték a versenyzést legkisebb tanítványaink is. Mindannyian ekkor szembesültek először egy-egy torna nehézségeivel: a helyük megtalálása, a sakkóra és figurák ellenőrzése, az eredmény bediktálása és persze maga a játék. Megannyi feladat, ahol csak magára számíthat az ember... Mindez néha együtt jár egy kis sírással, de annál több örömmel is. Három U8-as növendékünk jó pár érmet szerzett mostanában, ezért megérdemlik a fényképes bemutatást! Bízunk benne, hogy a következő években ugyanilyen sikeresek lesznek, és még sokszor számolhatunk be eredményeikről.

Kedves Enikő, Lan és Dávid, szeressétek a sakkot!

kis ermeseink

Bíró Enikő, Le Hoang Lan, Baráth Dávid

Jakobetz László


Diákolimpiák minden mennyiségben

2023.02.18.

A kerületi diákolimpiák nem tartoznak a legnehezebb versenyek közé, jóllehet a nagyszámú induló miatt néha csak a 100%-os teljesítmény garantálja a fővárosi döntőbe jutást. Versenyzőink ezt sok esetben el is érték, illetve éremmel térhettek haza. Az összes végeredmény híján felsoroljuk a legértékesebb helyezéséket szerzett tanítványainkat, akik ezúttal az iskolájuknak szereztek dicsőséget. Az először indulóknak gratulálunk, a továbbjutóknak pedig sok sikert kívánunk a továbbiakban!

A X. kerületi versenyen Szentesi Julcsi mind egyéniben, mind csapatban megnyerte az összes partiját, így két fronton fog játszani a budapesti döntőben.
A IV. kerületi bajnokságban Fan Xiaotong Tommy az egyéniben száz százalékos teljesítménnyel jutott tovább.
A I. kerületben Handl Dávid a legnagyobb fiúknál léphetett a dobogó második fokára, csapata pedig bronzmedált vehetett át.
A XI. kerületben Tóth-Kovács Luca szintén 100%-os bajnokként lépett tovább, míg Balai Dávid 2. és ezzel pótdöntős lett. Bronzérmet szerzett Le Hoang Lan a legkisebb lányok között. Csapatban a Farkasréti iskolával ezüstérmet szerzett Lupovici Gordi, aki az összes játszmájában győzött.

Eredményhírdetés

Lányversenyzőink a III. korcsoport eredményhirdetésén: jobb szélen Tóth-Kovács Luca, bal szélen Habány Csinszka és Habány Csilla


Balai Dávid

Balai Dávid


Az értékszámmal rendelkező felsős és középiskolás versenyzők automatikusan a döntőbe jutottak, a Pest megyeiek versenye pedig hátra van még. Hajrá mindenkinek!

Jakobetz László


A csorba és a köszörű

2023.02.10.

Február 4-én másodszor rendezte meg a Sárkány DSE a 12 év alattiak rapid csapatversenyét. Mivel legutóbb az utolsó pillanatban kellett "átadnunk" a kupát riválisunknak, ezért most a legerősebb összeállításban érkeztünk.a hatcsapatos, négytáblás, 5 + 2 (rájátszás) fordulóból álló tornára. A 28 parti során a Fan Xiaotong Tommy (6,5), Barák Péter (6), Berkes Zoltán (6), Szentesi Júlia (6) összetételű gárdánk minden mérkőzését megnyerve, mindössze 3,5 pontot adott le, s kilenc egységgel előzte meg a házigazdák csapatát. Játékosainkban nagy volt a becsvágy, hiszen a néhány héttel korábbi - hasonló színvonalú - fóti versenyen nem sikerült győznünk. Az eredményhez mindannyiuknak gratulálunk! Ugyanakkor legközelebb könnyen lehet, hogy másoknak is lehetőséget fogunk adni a pallérozódásra.
A diákolimpiák előtt hasznos esemény volt, ott is várjuk a hasonló folytatást!

A csorba és a köszörű

Jakobetz László


Négy táblán 2. helyen

2023.01.22.

Az idei Szalkai-Tóth emlékverseny váratlan meglepetéssel indult, mert a szervezők három évtized után három tábláról négyre emelték a csapatok létszámát az alsósok között is. Mivel két gárdával mentünk Fótra így - némi segítséggel - áthidaltuk a problémát, s ezzel a győzelmi esélyeink sem csökkentek. Ám a mezőny nagy része kezdő sakkozókból állt, így "egymeccses" torna elé néztünk, azaz már az elején tudni lehetett, hogy a két élcsapat (a Jászberény és mi) egymás elleni összecsapásán fog eldőlni a kupa sorsa. Ez így is történt, amikor az 5. fordulóban - holtversenyes állásnál - szembekerültünk egymással és - sajnos minimális arányban vesztettünk. Ezt a ponthátrányt a további négy forduló során már nem lehetett behozni, sőt... Így aztán a Berkes Zoltán-Fan Xiaotong Tommy-Barák Péter-Szentesi Júlia összeállítású csapatunk a három hátsó táblán hiába adott le mindössze másfél pontot, az aranyérem nem lehetett a miénk. A célunkat így is elértük, hiszen gyakorlásnak megfelelt a verseny, és a tanulságok levonása, valamint a hibák átbeszélése is megtörtént a következő edzésünkön. Barák Peti 100%-os teljesítményéhez pedig gratulálunk! A második számú együttesünk is becsülettel küzdött, és az éljátékosai (Balai Dávid és Molnár Dávid) jövőre minden bizonnyal megpróbálnak beférni az első kvartettbe. Mindent összevetve: bizakodva várhatjuk a nagy országos eseményeket és bajnokságokat, hiszen ott már tapasztaltabbak leszünk.

Szalkai-Tóth Emlékverseny 2023.

Jakobetz László


2022: sikerekben gazdag egyetemi sakkév

2022.12.27.

Egyesületünk és beacos testvérklubunk életében az idei esztendő az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb éveként kerül be az évkönyvekbe. Régen volt már, hogy ennyire sűrűn követték egymást az események az egyetemi sakknaptárban - és mindnek részesei lehettünk, hol a győzelmi dobogón állva, hol mint jó házigazda. De évvégi összesítőnkben nézzük kronológiai sorrendben mire is lehetünk büszkék:

Márciusban első ízben került be a KEK (Kárpát-medencei Egyetemek Kupája) versenyprogramjába a sakk. Az esemény szervezője és lebonyolítója egyesületeink voltak, a 19 fős egyéni sakkversenyt 100 %-os teljesítménnyel az ELTE-s Grimm Dániel nyerte.

KEK

Májusban pedig már sokadik alkalommal voltunk a MEFOB (Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság) rendezői, melyen az ELTE csapata ezüstérmet, a Testnevelési Egyetem triója (ifj. Grimm György csapattagságával) bronzérmet szerzett.

MEFOB

Júliusban, a lengyelországi Lodz-ban az Európai Egyetemi Játékokon (EUG - European University Games) vett részt kis küldöttségünk. Az ELTE-t Grimm Dániel és Laza Szabolcs játékosok mellett id. Grimm György csapatvezető, míg a Testnevelési Egyetemet ifj. Grimm György játékos képviselte. Egyéni és csapatversenyekre került sor rapid és blitz lebonyolítási formákban, melyek során a rendkívül erős mezőnyben a legelőkelőbb helyezést Grimm Dániel érte el (Blitz egyéni 7.)

EUG

Novemberben egy megtisztelő nemzetközi egyetemi meghívásnak tettünk eleget, miszerint Antwerpenben, a PCU (Panathlon Clubs of Universities) által megrendezett sakkversenyen vehettünk részt az ELTE-t képviselve. A 11 országból érkezett több mint 60 versenyzőt számláló mezőny rapid és blitz kategóriában mérte össze erejét. Utóbbi kategóriát Grimm Dániel nyerte, öccse Grimm György előtt.

PCU

A versenyek mellett ne feledkezzünk el arról sem, hogy már sok éve jelen vagyunk az egyetemisták sakk oktatásában is, az ELTE Általános Testnevelés óráinak sakk tantárgybeli lebonyolítása által. 2 éve Grimm Dani, tavaly és idén pedig Grimm Gyuri volt aki oktatóként mélyítette tovább a hallgatók sakk ismeretét, népszerűsítette a sportágat, illetve fedezett fel több potenciális sakkozót is egyesületeink számára.

ELTE SAKK

Mivel idén mindketten mesterképzésük lezárásával befejezték egyetemi tanulmányaikat a stafétabotot már másoknak kell átvenniük. Például csapatunk két, az ELTE-n tanulmányait ősszel megkezdő fiataljának, Palczert Botondnak és Kelemen Szabolcsnak...

id. Grimm György


Bravúrezüst a nemzeti gyermek csébén!

2022.11.10.

Minden esztendő fénypontja a fiatalok sakkozásában az országos ifjúsági és gyermek csapatbajnokság. Idén ez kevésbé volt így, mert már az időpont és a helyszín kiválasztása is komoly vitákat váltott ki, ám végül november első napjaiban a Testnevelési Egyetem kulturált körülményeket biztosított az alig több, mint 200 ifjú sakkozónak. Sajnos a 33 hatfős csapat egy ilyen szintű eseményen roppant kevés, és erősen elgondolkodtató, hogy ezek után kiket lehet nevelőegyesületeknek nevezni, akik a magyar sakkozás hajóját próbálják a felszínen tartani. Mi mindenesetre 2-2 alakulattal legnépesebb létszámmal neveztünk az U10 és az U18 kategóriákba.

Tudtuk, hogy a kicsiknél éremesélyesek vagyunk (a 2. helyen voltunk kiemelve), ám az is közismert a sportban, különösen az utánpótlás sportban, hogy nem a számok, hanem a gyerekek játszanak... Nos, ennek megfelelően az első - maximális arányú - győzelmünket két vereség követte - ráadásul a rangadókon. Így aztán a 3. forduló után az 5. helyen álltunk, tisztes távolból figyelve az élcsapatokat. Világos volt, hogy csak négy nagyarányú győzelemmel és némi körbeveréssel lehet esélyünk a dobogóra, leginkább a legalsó fokára. Ekkor azonban nagyobb fokozatba kapcsolva a "billegő" partik a javunkra dőltek el, és az utolsó forduló előtt már a 2. hely megtartása is a kezünkben volt. "Csupán" 5,5 pontot kellett szereznünk hozzá. (Mivel a kiskorosztályokban a döntetlen a legritkább eredmény, ez gyakorlatilag 6-ot jelentett.) A megnyitások után hamar kiderült, hogy erre semmi esélyünk sincs, így a bronzérem tűnt reálisnak. Ám a felkészítő versenyeken megmutatkozó "kapufáink" most befelé sodorták a labdát, illetve a szomszéd asztalokon játszó riválisok keze is megremegett, s így hatalmas küzdelemben sikerült a 2. helyre befutnunk! Mindenki roppant boldog volt, de leginkább az éldeszkán 7/7 pontot elérő Bod Marci, valamint a 3. helyen ülő Fan Xiaotong Tommy, aki 7/6,5-lel szintén tábladíjas lett! Természetesen a többi játékosunk nevét is megörökítjük, annál is inkább, mivel jövőre szinte az egész csapat asztalhoz ülhet ebben az évjáratban. Vagyis Kása Barnabás, Barák Péter, Berkes Zoltán és Szentesi Júlia is kitett magáért. Külön örömünkre szolgált, hogy a több kezdővel felálló második csapatunk (Molnár Áron, Mészáros Júlia, Balai Dávid, Molnár Dávid, Vlasits Benedek, Tési Albert, Vén Gergely, Habány Csilla) sem lett utolsó a 11 gárda között, sőt végig lelkesen játszva néhány meglepő győzelmet is arattak. Vagyis a jövőben ők is kopogtatnak az első csapat ajtaján.

Csapatkép

Az ifjúságiak 22 csapatos vetélkedésében vérmes reményeink nem lehettek, hiszen a nyáron komoly veszteséget szenvedtünk el azzal, hogy az ország egyik legjobb ifjúsági sakkozója, a nálunk nevelkedett Palczert Matyi már csak vendégjátékosként szerepel nálunk, azt is a felnőtt csapatunkban. Ugyanakkor élénken emlékeztünk a tavaszi rapidbajnokságon bemutatott remeklésünkre, ahol bronzérmet szereztünk egy mások által esélytelennek tartott kvartettel. Itt azonban hatos csapatok játszottak. S mégis sikerült remekelnünk, elsősorban Kelemen Szabi kiemelkedő játékával! Az első táblán elért 5 pontja magáért beszél, kár, hogy ez volt az ifikorszakának utolsó állomása. Szintén élete legjobbját nyújtotta Gráczol Tomi is a kisifi táblán, ahol úgy szerzett 4 pontot, hogy több állásban is kihagyta a nyerést. A "derékhad" (Tancz János, Nagy Botond, Palczert Hajnalka, Nagy Levente) eredményére sem lehet panaszunk, s így a 10. helyre értünk be (16. kiemeltként), több gazdag, nagy csapatot megelőzve. Második számú együttesünk (21-es kiemelési számmal) hihetetlen hőstetteket végrehajtva lett 13. úgy, hogy többször is az első csapat előtt álltak! Itt a 3. táblán Horváth Dávid (7/5) és a 6.-on Zóka Zétény (7/6) volt a legjobb pontszerzőnk, ám a többiek (Kreiter Lilla, Murphy Simon, Handl Dávid, Horváth Kristóf, Habány Csanád) is állták a sarat.

Köszönjük mindenkinek a részvételt, és büszkék vagyunk rá, hogy ezen a versenyen mi voltunk a Pál utcai fiúk és lányok!

Elemzés közben

Az elemzőszobánkban mindig jó volt a hangulat


Jakobetz László


Kis versenyekkel melegítettünk

2022.10.22.

Október 16-án, vasárnap - szinte teljesen egy időben - két ifjúsági csapatversenyt rendeztek a főváros egymástól két távol eső kerületében. Ez az átfedés sem az egyesületeknek, sem a rendezőknek nem volt példaértékű, reméljük legközelebb egyeztetés előzi majd meg a szervezést... Nekünk - a folyamatos nevelésből eredő "hosszú kispad" miatt - nem okozott nehézséget csapatokat kiállítani, még úgy sem, hogy mindkét helyen komoly megkötések voltak a nevezésnél.

Rákospalotán - a megszokott Budai II. László Stadionban - csak 1300 értékszám és 18 év alatti fiatalok játszhattak a hatcsapatos, kétfordulós körversenyen. Mi szándékosan két egyforma erejű gárdát állítottunk ki, ezzel is minél több növendékünknek játéklehetőséget adva. A célunkat maximálisan elértük, annak ellenére, hogy érmet nem szereztünk (4. és 5. hely). Több sakkozónkról kiderült, hogy versenyhelyzetben képesek jól teljesíteni maguknál sokkal idősebbekkel szemben is (illetve jó páran még igazi sakktornán sosem játszottak). A hangulat kellemes volt, erről az alábbi kép tanúskodik.

Csapatkép

Balról jobbra: Jakobetz László, Habány Csanád, Habány Csilla, Habány Csinszka, Tóth-Kovács Luca, Horváth Kristóf, Vén Gergő, Molnár Dávid. A zöld gyepen a csapat legeredményesebb pontszerzője, Zóka Zétény pihenget...


Ugyanezekben az órákban a XVII. kerületben is vitézkedett egy U12-es 1200 Élő-pontszám alatti csapatunk a Tender-Sárkány Kupán. Itt egy reggeli megbetegedés akadályozta, hogy a tervezett legerősebb összeállításban üljünk le, ám így is veretlenek maradtunk! A 8 négyfős együttes (köztük két vidéki klub!) versengésében csak a legutolsó pillanatban maradtunk el a kupanyeréstől, ám szomorúságra nem volt okunk, hiszen sakkpalántáink kiegyensúlyozottan, jókedvűen játszottak. És tudtuk azt is, hogy a balszerencsés helyzetek hosszú távon kiegyenlítődnek...

Csapatkép

Ezüstérmeseink balról Mészáros Júlia (6 pont), Gráczol Tamás (5,5 pont), Molnár Áron (6 pont), Balai Dávid (4 pont).


Összességében elmondhatjuk, hogy mindkét főpróba hasznosan szolgálta a felkészülésünket a nagy előadásra!

Jakobetz László


Szabad a sakk?

2022.09.11.

A nemrég zárult napfényes időszakban számos szabadtéri eseményen vettünk részt, bizonyítván ezzel, hogy a sakkozást remekül lehet ötvözni a szabadidős fizikai tevékenységekkel. Most ezekről rövid képriportban számolunk be olvasóinknak, felidézve az elmúlt hónapokat, és azt a jókedvet, ami az efféle rendezvényekhez társulni szokott.
Május közepén a szentendrei Skanzenben az OTP Családi Nap keretében mi rendeztük az egész napos sakkprogramot. Kezdetben egy kiadós vihar ránk ijesztett, de aztán a felhők elvonultak és a kánikulában szűkké váltak a sakksátor falai. Ha ugyan lettek volna olyanok... Érdekes érzés volt gémeskutak, népi játékok és mesterségek szomszédságában lépegetni a pepita táblákon, ám ez a betérő gyerekeket és szüleiket cseppet sem zavarta. Sok apróság örömmel távozott a kapott ajándékkal.

Skanzen 1

Skanzen 2

Július derekán az újbudai Bocskai iskola jól ismert épületében legalább a 25. sakktáborunkat tartottuk, amit sok focival és uszodalátogatással színesítettünk. Mindkét sportközegben kiválóan érezték magukat növendékeink, erről a képek tanúskodnak.
A rekordszámú résztvevő természetesen a sakktanulásban sem maradt el, hiszen a tábor után egyből kezdődött az országos korcsoportos bajnokság.

Skanzen 3

Skanzen 4

A szintén sokadik népszigeti edzőtáborunkra már (az előző beszámolónkban olvasható) bajnokság után került sor augusztus elején. A kánikulát jól tűrte mindenki az évszázados fák árnyékában, ahol a pingpong és az egyszemélyes tenisz volt a sláger, a kispályás foci most csak 3. lett...

Skanzen 5

Skanzen 6

Szeptember 3-án a VII. Ádám György és az V. Ősz Gábor emlékverseny szó szerinti tető alá hozásával tisztelegtünk klubunk néhai alapítói előtt, ahol a délelőtti U12-es csapattorna a gyerekeké volt. Itt nyolc egyesület 10 gárdája küzdött meg a kupákért, az érmekért és a raklapnyi ajándékért, amit Kispest és Kőbánya önkormányzata, az OTP Bank és a házigazda Bujdosó Székely Étterem tulajdonosa, Bacsó András biztosított. Bár a végeredmény nem számított elsődlegesnek, de mégis örültünk annak, hogy a két nagyjából egyforma erősségű csapatunk mind a 9 játékosának érem került a nyakába, és finom erdélyi falatok a hasába.

Skanzen 7

Skanzen 8

Most bevonulunk a sakkbarlangokba és megpróbáljuk a zordnak ígérkező telet átvészelni.

Jakobetz László


Julcsi, Tommy, Marci, Matyi és még sokan mások...

2022.08.08.

Az elmúlt hónapok olyan hihetetlen mennyiségű érmet (és magas helyezést) hoztak növendékeink számára, amit egy fémkereskedő is megirigyelhetne, s amivel a krónikás sem tudott lépést tartani.
Ismerkedjünk most meg főszereplőinkkel részletesebben, akik klubunk saját nevelésű játékosai, lényegében a lépéseket is nálunk tanulták. Friss eredményeik önmagukért beszélnek.

Szentesi Júlia (8 éves)

Szentesi Juli 1

Egy esztendeje játszik egyesületünkben, s már a kezdet kezdetén kitűnt sakkszeretetével, kombinatív képességével és támadójátékával, ami nem jellemző a kislányok sakkjára. Rögtön látni lehetett azt is, hogy hazánkban korosztálya egyik legjobbja lesz, noha a világjárvány miatt nem volt túl sok összehasonlítási alapunk. Aztán az idei év tornáin mindezt igazolta is, könnyen, elsőként került be az országos döntőbe, ahol 100%-os teljesítménnyel tette fel a koronát eddigi pályafutására. Így kijutott egy világversenyre, ahol Magyarországot fogja képviselni. Ehhez sok sikert kívánunk neki! Most nézzük meg a 2022-es eredménysorát:

Kerületi egyéni diákolimpia - 1. hely
Budapesti egyéni diákolimpia - 1. hely
Országos egyéni diákolimpia - 3. hely
Budapesti csapat diákolimpia (alsós fiúk közt, 3. tábla) - 2. hely
Országos csapat diákolimpia (alsós fiúk közt, 2. tábla) - 3. hely
Magyar korcsoportos rapid egyéni bajnokság - 2. hely
Magyar korcsoportos rapid csapatbajnokság (4. tábla) - 3. hely
Olimpiai Reménységek Tornája - 1. hely
Országos korcsoportos bajnokság - 1. hely

Szentesi Juli 2

Fan Xiaotong Tommy (8 éves)

Február óta látogatja egyesületi edzéseinket, s hamar megmutatkozott tehetsége. Nyugodt, vidám kis fickó, aki gyorsan átlátja a bonyodalmakat, és ami talán a legfontosabb: nagyon nehéz őt a sakktábla mellől elvonszolni. Eredményei és főleg játéka versenyről versenyre fejlődött, mígnem az országos bajnoki döntőben kis híján dobogón végzett. Ha a kaucsuklabda világa nem bűvöli el, akkor rövidesen erős sakkozó válhat belőle.

Kerületi egyéni diákolimpia - 1. hely
Budapesti egyéni diákolimpia - 4. hely
Országos egyéni diákolimpia - 5. hely
Magyar korcsoportos rapid egyéni bajnokság - 8. hely
Magyar korcsoportos rapid csapatbajnokság (2. tábla) - 3. hely
Olimpiai Reménységek Tornája - 6. hely
Országos korcsoportos bajnokság - 5. hely

Tommy

Bod Márton (11 éves)

2018 óta tagja a Barcza Gedeon SC-nek, és ez idő alatt számos sikert ért el a korcsoportos bajnokságokon és a felnőtt tornákon is. Kiváló csapatember. A legszorgalmasabb sakkozók közé tartozik, amit az is mutat, hogy a karantén hónapjai során fejlődött a legtöbbet. Taktikai érzéke és bátorsága átlagon felüli, valamint versenyzői adottságai is kiemelkedőek. A nagy célok érdekében kitartóan tud küzdeni, s ez záloga lehet annak, hogy címviselővé váljon.

Magyar korcsoportos rapid egyéni bajnokság - 8. hely
Olimpiai Reménységek Tornája - 1. hely
Országos korcsoportos bajnokság - 6. hely

Szentesi Juli és Bod Marci

Palczert Mátyás (15 éves)

A magyar sakkutánpótlás egyik legígéretesebb tagja, sokszoros magyar bajnok korcsoportjában, de a nála idősebbek között is komoly eredményei vannak. Óvodás kora óta sakkozik nálunk, követve édesapja és két testvére példáját. Hatalmas munkabírása óriási sakkéhséggel és fegyelmezett versenyzéssel párosul. Fiatal kora ellenére az OB II-es csapatunk éltáblása volt, aki 2022-ben a felnőtt Európa-bajnokságon is játszott. A FIDE-mesteri cím számára biztos, hogy nem a végállomást jelenti.

Budapesti egyéni diákolimpia - 1. hely
Országos egyéni diákolimpia - 1. hely
Magyar korcsoportos rapid egyéni bajnokság - 3. hely
Magyar korcsoportos rapid csapatbajnokság (1. tábla) - 3. hely
Villám Európa-bajnokság - 3. hely
Rapid csapat Európa-bajnokság (3. tábla) - 6. hely

Palczert Mátyás

Csapatunk számos régi tagja szintén szép sikereket ért el a fővárosi, megyei és országos bajnokságokon, amikhez ezúton - ha megkésve is - gratulálunk!

Mészáros Júlia (12 éves)

Pest megyei egyéni diákolimpia - 1. hely
Országos egyéni diákolimpia - 3. hely

Palczert Hajnalka (17 éves)

Budapesti egyéni diákolimpia - 5. hely
Országos egyéni diákolimpia - 13. hely
Budapesti csapat diákolimpia (3. tábla) - 3. hely
Országos csapat diákolimpia (3. tábla) - 7. hely

Palczert Botond (19 éves)

Budapesti egyéni diákolimpia - 5. hely
Országos egyéni diákolimpia - 10. hely
Budapesti csapat diákolimpia (1. tábla) - 3. hely
Országos csapat diákolimpia (1. tábla) - 7. hely

Máthé Gergely (16 éves)

Budapesti egyéni diákolimpia - 5. hely Országos egyéni diákolimpia - 7. hely

Kelemen Szabolcs (18 éves)

Budapesti egyéni diákolimpia - 7. hely

Jakobetz László


Egyéniben balszerencsék, csapatban bravúrok

2022.05.15.

Az április végi miskolci rapidbajnokságra csak azért nem a legnépesebb küldöttséggel utaztunk, mert az utolsó napokban négy játékosunk is megbetegedett, s így két csapatunk visszalépésre kényszerült.
A mennyiségi tényezők mellett természetesen a minőségi eredmények is fontosak voltak számunkra, már csak a hagyományok miatt is. Végül 20 versenyzővel vágtunk neki az összesen háromszáz fős, 7-9 fordulós országos döntőnek a kiváló körülményeket biztosító Rendvédelmi Technikum campusán. Érdemes végigtekintenünk a korcsoportok ránk vonatkozó eredményeit, mert büszkék lehetünk rá!
A 8 éves lányok mezőnyében indult egyik legnagyobb reménységünk, Szentesi Julcsi. A fővárosi diákolimpia megnyerése után kíváncsiak voltunk az országos megmérettetésre, és kiderült, hogy ebben az összevetésben szintén a legjobbak között van. Végig esélyes volt a bajnoki címre, ám a (holtversenyes) 2. helyezése is nagy siker! Lendületes, bátor sakkja még sok örömet fog okozni nekünk!
A 8 esztendős fiúk között játszott másik üdvöskénk, Fan Xiaotong Tommy. Ő még csak fél éve sakkozik nálunk, de máris hazánk legjobbjai között van. Ha a 7. forduló után lefújták volna a versenyt, akkor bronzérmes, de a két rangadó elvesztését követően elért 8. helyezésével sem vagyunk elégedetlenek, hiszen a dinamikus játékvezetése és gyors gondolkodása optimzmusra ad okot.
Az U10-es fiúknál három sakkpalántával képviseltettük magunkat. Berkes Zoli az első napi gyengélkedése után parádés másodikat produkált és kis híján befért a TOP 10-be. Nagyszerű felállás volt ez, várjuk a folytatást!
Barák Peti élete első komoly versenyén nem okozott csalódást, s a középmezőnyben zárt. Balai Dávidnak még szoknia kell a légkört, és sok gyakorlóversenyen játszani.
A 12 éves lányoknál a Mészáros Julcsi által kiharcolt 11. hely kellemes meglepetés; az országos diákolimpián van esélye előrelépni.
A 12 éves fiúk 54 főt számláló mezőnyében hat legénykénk lépett porondra és mindannyian letették névjegyüket. Mondjuk az aktuális 10 éves bajnok, Bod Marcinak erre nem volt szüksége, mostani 6 pontja is önmagáért beszél. És ami nem elhanyagolható: csak egy nála fiatalabb sakkozó előzte meg. Máthé Levente szorosan követte őt, s élete legjobb eredményét érte el. Egymással különversenyt vívott és 5-5 ponttal a résztvevők bőven első felében zárt Kása Barnus és Murphy Simi is. Csak egy nagyon kicsi kellett volna nekik a kiugró szerepléshez, ami legközelebb talán összejön. Gráczol Tomi és Molnár Áron szereplése lényegesen jobb is lehetett volna, ha koncentráltabban sakkoznak.
A fiú U14-ben Nagy Levente pontszámával és helyezésével sem lehetünk elégedettek, mert ő ennél sokkal többet tud.
A 16 esztendős fiúk korcsoportjában a torna egyik esélyese, Palczert Matyi az 5. fordulóig az élen állt, ám a hajrá - tőle szokatlan módon - nem sikerül túl huszárosra, jóllehet a bronzmedáliára mindenképpen rászolgált. Az 50%-on végzett Tancz János sokáig az élcsoportban vitézkedett, míg Máthé Gergely a végén jött fel. Ennél jobb szereplésre már csak a legidősebb fiúk között lesz lehetőségük. Egyaránt hullámzóan játszott Nagy Botond és Zóka Zétény, akiknek a versenyfeszültség elviselésében kell előrelépniük.
A csapatok versengését a harmadik napon rendezték 6 fordulóban. A kiemelési rajtszámok alapján nem számítottunk favoritnak egyik kategóriában sem, ám ekkor már mindenki sokkal összeszedettebben játszott és megérdemelten rácáfoltunk a papírformára!
A fiatal átlagéletkorú U10-es gárdánkat sikerült a legjobban összeállítanunk és ennek eredménye lett a szenzációs 3. hely. Berkes Zoli az éltáblán pluszban végzett, szintúgy Fan Xiaotong Tommy és Barák Peti is. Szentesi Julcsi itt is a végére fáradt el, a partikban azonban sokkal több volt! Az összteljesítmény a jövőre nézve több mint bíztató!

RAPID OB 2022 1

A középső szekcióban (U14) két - közel egyforma erejű - csapatot indítottunk. Ennek bizonyítéka volt, hogy 4 kör után a második együttesünk még az első előtt állt, akiknek végül két nagyarányú győzelemmel sikerült a "világrendet" helyrebillenteniük, és befutni a 9. helyre. Bod Marci 6/4 pontja - három év hátránnyal - kiemelkedő, de Nagy Levi 3,5 pontjára sem lehet panaszunk. Ha jövőre vagy azután Kása Barnabás és Mészáros Julcsi kicsit több pontot hoz, akkor éremért fogunk játszani. A kettes csapatunkban a visszatérő Vén Villő bizonyult a húzóembernek a lánytáblán, míg a fiúk (Gráczol Tamás, Molnár Áron, Murphy Simon) közel azonosan teljesítettek. Dicséretes szereplés volt.
Az U18-as alakulatunk abszolút rászolgált a bronzéremre. Ebben oroszlánrészt vállalt az erkölcsi tábladíjas Palczert Matyi, hiszen ő minden erős ellenféllel megmérkőzött és veretlenül 6/5 pontot hozott 3 év hátránnyal is! A lánytáblásunk, Kreiter Lilla teljesítménye emelhető ki ezután, hiszen a sakkhoz való visszatalálása most is kitűnőre sikerült, 3,5 pontja felettébb értékes volt. A középtáblákon Kelemen Szabi, Tancz Janó és Nagy Botond osztozott, s mindegyiküknek szükséges volt bravúrgyőzelmet aratnia ahhoz, hogy a dobogó harmadik fokára állhassunk!

RAPID OB 2022 2

Mindenkinek köszönjük a részvételt, az érmeseknek külön is gratulálunk és várjuk a folytatást még idén - a többi ifi bajnokságon!
A szülők összefogásáért, továbbá a gyerekek gardírozásáért külön is köszönetet mondunk: nélkülük ez a saját nevelésen alapuló sikerünk nem jöhetett volna létre!

RAPID OB 2022 3

Jakobetz László


Országos döntőbe jutottak!

2022.05.09.

A tavaszi rangos ifjúsági versenyek sora a budapesti diákolimpiákkal kezdődött. Először az értékszámosok ültek asztalhoz, s itt Palczert Mátyás (F5) 1., Palczert Hajnalka (L6) 3., Palczert Botond (F6) 5. és Máthé Gergely (F5) 5. helye ért továbbjutást az országos döntőbe.
Az értékszám nélküliek versenyében Szentesi Júlia (L1) bajnokként kvalifikálta magát a szolnoki fináléba. A fiú 1-es korcsoportban a 4-10. helyen(!) holtverseny alakult ki, aminek eldöntése Fan Xiaotong Tommynak a továbblépést jelentő 4. helyet hozta, míg Lupovici Gordon 7.-ként tartalék pozícióba került.

Kis továbblépőink: Szentesi Julcsi és Tommy

Kis továbblépőink: Szentesi Julcsi és Tommy

Minden továbbjutónknak gratulálunk és sok sikert kívánunk az országos megmérettetésen is!

Jakobetz László


Sok sakksiker

2022.03.25.

Az elmúlt hetekben tanítványaink számos sakkeseményen vettek részt, és sokan éremmel tértek haza. Róluk fogunk most rövid képes beszámolót közreadni, ám előzetesen is mindenkinek gratulálunk!

Február 26-án Fóton Mészáros Julcsi első lett a Pest megyei diákolimpia leány III. korcsoportjában és bejutott az országos döntőbe!

Mészáros Julcsi

Ugyanezen a napon törökbálinti tehetségkutató verseny A-csoportjában a fiúknál Lupovici Gordi végzett a 3. helyen.

Lupovici Gordi

Még mindig ugyanekkor a TFSE Racka rapidverseny felnőtt csoportjában Bod Marci U14-es kategóriadíjat nyert, míg Kása Barnabás az U1600-os tornán lett 3.

Bod Marci és Kása Barnabás

Március 9-én a XI. kerületi diákolimpián sok növendékünk játszott, s majd' mindegyikük dobogóra állhatott. Képpel Lupovici Gordit az I. korcsoport bajnokát, valamint Murphy Simon és Molnár Áron sikerét tudjuk bemutatni, akik az első és a harmadik helyet szerezték meg.

Lupovici Gordi, Morphy Simon és Molnár Áron

Mellettük Szlovák Zoli (VI. kcs) ezüst-, és Balai Dávid (II. kcs.) bronzérme csillog fényesen.

A március 12-14. között rendezett Szabó László és Csom István emlékversenyeken tucatnyi sakkpalántánk indult, s közülük a villámversenyen Palczert Matyi második lett, míg Fan Xiaotong Tommy az U8-as kategóriában I. díjat vehetett át.

Palczert Matyi és Fan Xiaotong Tommy

Március 18-án az I. kerületi diákolimpián Berkes Zoli (II. kcs.) első helyével kvalifikálta magát a fővárosi döntőbe.
Egy nappal később a Palczert család teljes sikerét hozta a budapesti versenyzői diákolimpia: az V. korcsoportban Palczert Mátyás bajnokként, a lány VI.-ban Palczert Hajnalka bronzérmesként, a fiú VI:-ban Palczert Botond 5. helyezettként jutott az országos fináléba.
A sikereket - szintén március 19-én - Lupovici Gordi a XXII. Szakmár Kupán megszerzett aranymedálja zárta, amit lényegesen idősebbek elleni versenyzéssel harcolt ki.
Mindenkinek további győzelmeket kívánunk, amikre már az országos korosztályos bajnokságokon kerülhet sor a tavaszi hónapok folyamán!

Jakobetz László


Párhuzamos futamok

2022.02.19.

Múlt szombaton, február 12-én egymástól néhány kilométer távolságra két tornát is rendeztek, amin versenyzőink dicséretesen szerepeltek.
A Testnevelési Egyetemen tartott Karakas Éva emlékversenyen 9 sakkpalántával képviseltettük magunkat és a siker sem maradt el! A hétfordulós rapid eseményen 14 év volt a felső korhatár, az aranyérem mégis a 11 esztendős Bod Marci nyakába került, aki veretlenül 6 pontot szerzett. (Érdekesség, hogy itt is játszott egy Casey, igaz ő Mészáros, és nem Affleck.... - Lásd előző cikk.)

Karakas Éva emlékverseny

Kiváló teljesítményt nyújtott Murphy Simi és Berkes Zoli is a maga 4-4 pontjával, míg a többiek a csapatverseny számára hoztak értékes győzelmeket. Ennek köszönhetően az U10 és az U14-es kategóriában is 2. lett a triónk. Mindenkinek gratulálunk, hogy ismét sok évnyi hátránnyal vállalták a megmérettetést. Ez hamarosan jól fog fizetni az országos bajnokságokon.

Karakas Éva emlékverseny

A Mathias Corvinus Collegium jótékonysági versenyén elsősorban felnőttek játszottak, ám velük is bátran felvette a harcot a 8 éves Lupovici Gordi (a képen elől, balra), s két szép győzelemmel letette névjegyét! A másik öt partijában is nagy csatára késztette ellenfeleit, ami biztató a jövőre nézve.

MCC jótékonysági verseny

Az esemény magyar viszonylatban egészen kiemelkedő körülmények között, a sakkozók teljes kiszolgálásával zajlott, amit a helyi konyha lazac steak-je koronázott meg!

Jakobetz László


Oscar-díjas vendégünk volt

2022.02.10.

Emlékezetes napnak bizonyult 2022. január 11-e nem csak egyesületünk, hanem a magyar sakkozás történetében is. E keddi estén meglátogatta a Barcza-BEAC klubedzését az ELTE-n Casey Affleck (Ben Affleck öccse) Oscar-díjas amerikai színész és barátnője.
Az előzetes egyeztetések során kiderült, hogy a 47 éves művész a sakkozás rajongója, naponta több partit játszik az interneten. Mivel az etyeki forgatások feszültségét szívesen oldotta egy kis agytornával, így eljutott hozzánk.
Az érkezése nem volt teátrális, mert egy laza, könnyed fickót ismertünk meg személyében, nem olyat, mint a 2016-ban Oscarral kitüntetett A régi város (Manchester by the Sea) filmben láttunk. Erről a képek is tanúskodnak.

Casey Affleck 01.jpg

A háziversenyünkre szívesen beszálltak vendégeink, s bár az eredményük nem volt világmegváltó, mégis jól érezték magukat. A következő egy hónapban is szó volt újabb részvételről, ám ezt bokros teendőik nem engedték meg... Így - ha csak egyszer is - magyar sakk-klubban üdvözölhettünk egy igazi világhírességet, akit legközelebbi budapesti forgatása során már ismerősként várunk vissza!

Casey Affleck 02.jpg

Jakobetz László


A kis gól is gól

2022.01.16.

Az igazi nevelőedzők jól tudják, hogy az országos és nemzetközi sikerek soha nem az adott eseményen születnek, hanem sok-sok esztendővel korábban. Éppen ezért érdemes kisversenyekre, különösen csapattornákra járni.
Évtizedek óta így teszünk mi is az új év első gyerektalálkozója, a Szalkai Dezső emlékversenyen való indulással. Az ismert okok miatt utoljára 2020-ban játszottunk, s akkor "érett" gárdáinkkal fölényes sikert arattunk Vácott.
Ezúttal Fóton, nagyon fiatal, mások által nemigen ismert sakkpalántákkal vágtunk neki a küzdelemnek, és a győzelem most sem maradt el, pedig a három csapatunk játékosainak fele teljesen kezdőnek számít! (A legnagyobb elismerés az volt, amikor a dobogó tetejére fellépő fiainkról a rivális szülők fennhangon kérdezgették egymást: Kik ezek...?!)

szalkai2022_01.jpg

Első gárdánk (Berkes Zoltán, Molnár Áron, Fan Xiaotong Tommy) az összes meccsét megnyerve, végig az első helyen állt a 10 alsós fiúcsapat 10-10 perces körmérkőzésében. Mindhárman kitettek magukért, ám Tommynál több pontot senki nem szerezhetett az egész tornán, hiszen ő minden játszmájától győztesen állt fel (9/9 pont!). A 8 éves korátlagú második és harmadik együttesünk (Balai Dávid, Szentesi Júlia, Molnár Dávid; Molnár Tamás, Bíró Flóra) is igyekezett csipegetni a pontokat a 2-3 évvel nagyobbak ellen, s ez ügyesen sikerült is nekik. Jövőre biztos, hogy minden alakulatunk az éremért fog küzdeni!

szalkai2022_02.jpg

Minden tanítványunknak gratulálunk, és kalapot emelünk Solymosi László teljesítménye előtt is, aki 81 évesen lassan, de biztosan araszolgat az ezredik, általa rendezett gyerekverseny felé!

A teljes végeredmény itt olvasható: http://chess-results.com/tnr603535.aspx?lan=1&art=46

Jakobetz László


A Barcza-díj hazatért

2021.12.10.

Klubunk vezetőedzője: Jakobetz László FIDE-mester - régóta megérdemelt módon - Barcza-díjat vehetett át a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő Magyar Sakkszövetség közgyűlésén december 4-én.
A rendezvényen bemutatták a magyar sakkozás kiemelkedő személyiségeit felvonultató, most megjelent könyvet is, melyben számos fejezetet a díjazottunk írt és a társszerzők által közölt játszmák közül is jónéhányat ő elemzett.

barcza_dij_2021_1.jpg

Persze ez csak egy a négy évtizedes páratlan munkásságból, melyet tucatnyi könyv és tengernyi cikk fémjelez. Laci kiemelkedő sakktörténészként már régóta teljes "repertoárt" vonultat fel, mert nemcsak a könyveit és szakcikkeit írja meg, hanem azt megelőzően hagyatékokat rendez és egyéb módszereivel is egyedülálló a forráskutatásban. (Mindezt a többi szakíró olyképp ismeri el, hogy rendszeresen Tőle kérnek anyagot...)
Igazi szívügyévé vált az idén útjára indított Magyar Sakkhistória, melynek főszerkesztője és egyben termékeny írója. Ezt az időszaki kiadványt méltán nevezhetjük a magyar sakkirodalom legújabb gyöngyszemének. Mindehhez párosul az embert próbáló nevelőedzői munka, melynek eredményességét jól tükrözi az elmúlt 30 esztendő korosztályos versenyein szerzett rengeteg érmünk.

barcza_dij_2021_2.jpg

További munkájához jó egészséget és sok sikert kívánunk!

Grimm György szakosztályvezető és Palczert Miklós


Szoros verseny, hazai sikerekkel

2021.11.14.

Az idén hatodik alkalommal rendeztük meg az Ádám György sakkemléktornát a megszokott keretek között és színvonalon. A játékosok visszatérhettek a kispesti Chesscom Hotel konferenciatermébe, és a viadal ismét nemzetközivé bővült. A november 5-7. között megtartott eseményre három országból négy klub érkezett (sajnos az egyik lengyel csapat a verseny előtt egy nappal lemondta a részvételt a vírus miatt).
Így is nyolc, négyfős gárda jelent meg a megnyitó ünnepségen, melyen Vinczek György alpolgármester és Kapás Róbert a 100 éves Magyar Sakkszövetség főtitkára mondott beszédet, és emlékezett meg Ádám György sakkmunkásságáról. A Barcza Gedeon SC részéről Grimm György sportköri elnök és főszervező, valamint rutinos stábja hívta csatába az ifjúsági sakkozókat, akik rapid tempóban körmérkőztek egymással. A főtornán egyoldalú magyar sikerek születtek, hiszen a hazai csapatok foglalták el az első négy helyet. A kupáért szoros küzdelem folyt, végül holtverseny alakult ki a Pénzügyőr és a vendéglátó egyesület, a BGSC (Palczert Mátyás, Palczert Botond, Kelemen Szabolcs, Kovarikova Mária, Palczert Hajnalka, Bod Márton) között, melyet a több csapatgyőzelmi pont döntött el az előbbiek javára. (Ennek a félsikernek is örülnünk kellett, hiszen pont a legnehezebb mérkőzésen - a rangadón - voltunk kénytelenek a leggyengébb összeállításban felállni.)

adamgy_mem_2021__01.jpg

A Sárkány DSE harmadik helyezését a TFSE nem tudta veszélyeztetni, miközben a két szlovák, a lengyel és a szerb együttes alaposan leszakadt az élmezőnytől. A tábladíjak elnyerésében sem jutottak sikerélményhez a külföldiek, ám mi igen: 10 éves országos bajnokunk, Bod Marci a 4. táblán 6/6-tal lett első!

adamgy_mem_2021__02.jpg

Vendégeink a kiegészítő programokban vígasztalódhattak: a grundgolf, a darts és a lézerlövészet nagyrészt az ő sikerüket hozta. Az esti villámversenyt az ország legerősebb 14 éves sakkozója, Palczert Matyi nyerte magabiztosan.

adamgy_mem_2021__03s.jpg

A jó hangulatú háromnapos tornát a Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központban tartott komolyzenei koncert és egy állófogadás zárta.
A rendezvény nem jöhetett volna létre a Visegrad Fund támogatása nélkül. A programok lebonyolításához, a verseny díjazásához és a vendégek kiszolgálásához a Kispesti- és a Kőbányai Önkormányzat, valamint az OTP Bank, a Kőbányai Sportszövetség, a Magyar Sakkszövetség és a BEAC, továbbá a vendéglátó Chesscom Hotelen kívül a Bujdosó Székely vendéglő járult hozzá jelentős mértékben.

Jövőre még színvonalasabb eseményt szeretnénk tető alá hozni - remélhetőleg már nem a vírus árnyékában.

Jakobetz László


Sikeres visszatérés

2021.10.30.

Bár nem nyertük meg a versenyt, mégis büszkék lehetünk, hiszen az országos gyermek- és ifjúsági csapatbajnokságon nálunk több gárdát és saját nevelésű játékost senki nem volt képes kiállítani!
Az október 24-27. között - az egykori szocialista Láng Művelődési Házban - megtartott eseményen az eredményekkel sem lehetünk elégedetlenek, különösen, ha távlatokban gondolkodunk. A verseny összlétszámának 10%-át mi adtuk (40 csapatból 4-et), ami a magyar sakk szempontjából erősen aggályos...

A kétéves kényszerszünetet követően az U10-es korosztályban kiharcolt 5. helyünk kifejezetten jónak mondható. Annak fényében még inkább, hogy az ország legjobb 11 éves játékosát nélkülöztük, és a csapatba került kicsik közül 3-an még nem játszottak ilyen versenyen, sőt lényegében írós partit sem! A gárda húzóembere a 10 éves bajnok Bod Marci volt, aki az éltáblán 7 eldőlt partijából 5 győzelmet aratott, bizonyítva ezzel is képességeit. A két túlkorosunk (Nagy Levente és Bod Péter) három plussza is kiváló eredmény, ám az igazi áttörést Berkes Zoli hozta a 4. táblán: keményen küzdve úgy ért el 7/5 pontot, hogy a játszmákban több is benne volt. Az utolsó két deszkán játszó újonc hétéveseink fényes jövő előtt állnak! Fan Xiaotong Tommy és Szentesi Julcsi vad taktikai csatákat vállalt, és ez bizakodásra ad okot. Ha csak egy verseny lett volna a kezükben, a csapat dobogón végez. Most még időnként elkapkodták a partik végét, ám az általuk megszerzett 4,5 pont így is elismerésre méltó.
Jövőre a csapatunk erősödni fog, s egy kis rutinnal felvértezve le fogjuk hagyni a sok kiöregedő vagy el sem indult gárdát!

ificsb_2021_01.jpg

Második együttesünk a fenti elgondolás alapján indult el, és az utolsó hely elkerülése meglepetés lett volna. Ez nem sikerült, de egy valódi nevelőegyesület nem mindig a számszerű eredményekben gondolkodik. Mind a hét táblához ült sakkozónk kitett magáért, verseny közben kellett tanulniuk az írást és az órakezelést, ami nem ideális egy országos bajnokságon. De mégsem lettek utolsók, hiszen azt a több tucat klubot megelőztük, akik nem voltak képesek egy gárdát sem elindítani... Álljon itt a hét sakkpalántánk neve, akik büszkén viselték a Barcza-mezt: Moldvai Dániel, Molnár Áron, Murphy Simon, Mészáros Júlia, Lupovici Gordon, Wineroither Áron és Balai Dávid. Megérdemlik a tapsot!

ificsb_2021_02.jpg

A 18 éves korosztályban is féloldalasak voltunk, hiszen az első csapat első három tábláját tapasztalt versenyzőink alkották, míg az alakulat második fele most debütált vagy visszavonultságból érkezett... A (holtversenyes) 10. hellyel kevésbé, a mutatott játékkal annál inkább lehetünk elégedetlenek. Emiatt erős csapatokkal nemigen tudtunk összekerülni. Palczert Matyi az első táblán ezredszer bizonyította, hogy az egyetlen U14-es versenyző, aki szüntelenül fejlődik, és megérdemelné már a feltétlen bizalmat. Az eddigi szövetségi vezetők ezt nem vették észre (és elnézést sem kértek soha tévedésükért), reméljük, mostantól másképp lesz, különösen az online Eb-n kiharcolt 8. helye után, amivel toronymagasan a legjobb magyar lett. Ezen a tornán sem tudta legyőzni senki, akárhány évvel is volt idősebb nála. Bátyja, Palczert Botond - egészséges önkritikáról tanúbizonyságot téve - kicsit sem volt elégedett a 7/4,5-es teljesítményével, pedig, ha mindenki ennyit szerzett volna a csapatból... Nagyjából ez vonatkozik a harmadik emberünkre, Kelemen Szabira is: 6/5 pont kiváló lett volna, ha nincs az a bizonyos vekker... Tancz Janó negyedik táblán nyújtott teljesítménye gyorsan feledésbe kell merüljön... Palczert Hajni 7/4-es mutatója nem rossz, és ami még inkább jó, hogy rá 10 éve mindig számíthatunk, pedig az erős iskoláit mindig a legjobb érdemjegyekkel végzi! Kása Barnabás most került először a mélyvízbe, és nem okozott csalódást, igaz, bravúrokat sem hozott, pedig a játékstílusa alapján képes erre.

ificsb_2021_03.jpg

A második hetesünk végtelenül kiegyensúlyozott volt, és a papírforma besorolást hozták is. Itt két leányunk eredményét kell kiemelni, hozzátéve, ha tudjuk, hogy ilyen teljesítményre képesek, akkor a felső csapatunkban játszottak volna! Kovács Lilla több éve abbahagyta a sakkozást és a tanulásra koncentrált (be is jutott az ország első számú egyetemére, az ELTE-re). Ezek után csodálatos teljesítményt nyújtott az 1. táblán 7/3 ponttal, többek között 2200 feletti játékost is kiremizve. Kreiter Lilla sajnos csupán négy meccset vállalt, de azon veretlen maradt, és 3 pontot szerzett! Persze tudtuk róla, hogy tehetséges taktikus (és kitűnő tanuló az iskolában), sőt néhány éve még Gaál Zsóka előtt is el tudott hozni egy rapid országos bajnoki címet! Mindkét fiatal hölgyünk játékát és a haldokló női sakkunkat elnézve megállapíthatjuk, hogy korán hagyták abba a versenyzést, és még most sem lenne késő a komolyabb visszatérésre! A közöttük levő táblára beékelődött Nagy Botondnál lelkesebb sakkozónk nincsen, s ha nem tízévesen kezdi el játékunkat, akkor a korosztálya legjobbjai között lenne! Most sem okozott csalódást 7/3 egységével, de jövőre nagyobb feladatok várnak rá! Horváth Dávid élete első versenypartijait játszotta itt, és csak a verseny végére szokta meg a légkört, amikor is két szép győzelemmel zárt, noha a játszmák alapján több pontja is lehetett volna. Szorgalmát elnézve biztos, hogy hallunk még róla. Zóka Zétény megkomolyodása várat még magára (meddig?), mert ez a teljesítmény csak a "vattaemberektől" fogadható el... Kezdetben Meggyes-Nagy Tominak és Gráczol Tominak sem ment a játék, de aztán magukra és pontokra találtak, s ezzel sokat lendítettek a csapat szekerén. Persze kitartás és fegyelem ezután is szükséges lesz a csapatba kerüléshez.

ificsb_2021_04.jpg

Minden játékosunknak és szüleiknek köszönjük a részvételt, a biztatást! Nélkülük és Schatzer András sakkoktatónk és "fociedzőnk" segítsége nélkül a kedvező visszatérés nem lett volna lehetséges. És most az volt a legfontosabb, hogy bizonyítsuk, a narancssárga-fekete színű klubunk él és virul, jövőre pedig a 35. évébe lép. Hajrá Barcza-BEAC!

Jakobetz László


Ősz Gáborra emlékeztünk

2021.09.30.

Sajnos idén már negyedik alkalommal kellett egykori elnökünk, Ősz Gábor tiszteletére emléktornát kiírnunk. A helyszín nem is lehetett más, mint a szabadtéri Bujdosó Székely vendéglő Tündérkertje. A megnyitón megjelent Ősz Gábor özvegye, lánya és egy éves unokája is, akiket nagy taps fogadott. Reméljük néhány év múlva a család legfiatalabb képviselője is asztalhoz ül majd a nagypapa emlékére!
A versenyt két csoportban, 7 fordulóval, három országból 50 résztvevővel rendeztük! Az erősebb szekcióban bárki indulhatott, aki rendelkezett FIDE-értékszámmal. Itt a fiatalok vitték a prímet, egyedül a legjobb női versenyző, Máté Mária tartotta velük a lépést, és így hármas holtverseny alakult ki a dobogós helyeken. (A lépcsőfokokat az ún. Buchholz-értékelés döntötte el.) Kelemen Szabolcs és Palczert Botond teljesítménye esélyeshez méltó volt, ugyanakkor Nagy Botond nagy meglepetést okozott 4. helyezésével. A torna doyenje dr. Molnár Emil - aki 60 éve a BEAC-ban sakkozik! - nem sokkal maradt el tőlük, teljesítménye megsüvegelendő! A 4 pontosok csoportjában zárt a legfiatalabb versenyző(nk), a 9 éves Berkes Zoli is, aki magánál nagyságrendekkel magasabban jegyzetteket vert meg.
A gyerektornán csak olyanok vehettek részt, akiknek nincs Élő-pontszáma. Itt Horváth Dávid és Fan Xiaotong különversenyt vívtak, végül a 16 éves magyar fiú diadalmaskodott, ám a 7 esztendős kínai kisfiúnak sem kellett elkeserednie, hiszen értékes nyereménnyel térhetett haza. A három leányversenyző üde színfoltja volt a szellemi vetélkedőnek.

oszg_2021_1.jpg

Az ingyenes verseny díjkiosztóján az összes játékos szép ajándékot kapott, illetve a Barcza-BEAC-os versenyzők az erdélyi konyha remekeibe is belekóstolhattak az ebédmeghívás során.

oszg_2021_2.jpg

Novemberben Ádám Gyurira fogunk emlékezni a nemzetközi csapatversenyünk során. Szeretettel várunk mindenkit!

oszg_2021_3.jpg

A végeredmények:
Nyílt verseny: 1-3. Kelemen Szabolcs, Palczert Botond, Máté Mária 5,5 4-6. Nagy Botond, Szabó Kristóf, Mezei Csaba 5 pont... (36 résztvevő).
Gyerekverseny: 1. Horváth Dávid 6,5 2. Fan Xiaotong 6 3. Perecsényi Márton 5 4-5. Meggyes-Nagy Tamás, Zóka Zétény 4 6-7. Gráczol Tamás, Frank Szonja 3.5 pont... (14 résztvevő).

Jakobetz László


Szép volt fiú!

2021.08.31.

A 14 éves Palczert Matyi élete talán legnagyszerűbb eredményét érte el a korcsoportos bajnokságok során augusztus végén Egerben. Ötödikként zárt - na nem a korosztályában, hanem a 18 esztendősök között! Mindezt veretlenül úgy, hogy az ellenfelei 3-4 évvel idősebbek voltak nála! Ez az eredmény felettébb biztató jövőképet fest elé, mert az előtte végzettek hamarosan kiöregszenek, s így Matyi lehet az ország legjobb ifjúsági játékosa. Ő nem online versenyeken vagy fejlődő országokban hegyezi körmeit, hanem mindig, minden körülmények között vállalja a megmérettetést bárkivel. Ennek a munkának most már sokadszorra érett be a gyümölcse. Harcosan, de könnyed játékkal érte el sikerét, amihez ezúton is gratulálunk és várjuk a folytatást!

Palczert Matyi

Jakobetz László


Bod Marcinál nem volt jobb az országban!

2021.08.09.

Csapatunk egyik legnagyobb ígérete, Bod Marci csúcsra ért két és fél éve megkezdett sorozatában. Azóta ugyanis évfolyamában minden országos bajnokságon benne volt az első három helyezettben! Ám augusztus elején végre őrá néztek fel riválisa a dobogó legfelső fokán!

Bod Marci a dobogón

A Tapolcán lebonyolított U10-es korcsoport bajnoki versengésében Marci magabiztos játékkal, 7 partiból 6,5 ponttal fölényesen győzött! Ezzel olyan fiú elődök nyomába lépett, akik a kis korcsoportokban (régen nem volt U8) lettek elsők: Antal Gergely, Torma Róbert, Korondi Márton, Palczert Mátyás, Hajdu Márton.
Eredményéhez szívből gratulálunk, jó helyre került az a nemesfém, hiszen Marci a karanténidőszak alatt is szakadatlanul sakkot tanult és játszott online tornákon!
Csapatunkból még ketten, Bod Péter és Kása Barnabás próbáltak szerencsét a 12 évesek között, de a legutóbb említett okok miatt versenyük nem sikerült. Javítani mindig lehet, tessék küzdeni tovább!

Jakobetz László


Három bronz, két tábladíj

2021.07.13.

Új és impozáns helyszínen, a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarában rendezték július 8-11. között az Országos Korcsoportos Rapid Bajnokságot. A szervezők kitettek magukért, s az utóbbi évek legszínvonalasabb ellátásában volt része a versenyzőknek. Bizonyára nem tévedünk, ha azt mondjuk, nem utoljára rendeztek itt sakktornát.

Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvara

A mezőnyök létszámával és minőségével sem volt baj, különösen a másfél éves vírushelyzet után. Mondhatni minden korcsoportban óriási küzdelem folyt, az esélyesek sokszor fejre álltak, bizonyítván, hogy az értékszám nem minden...
Versenyzőink kitettek magukért, és csak nagyon pici hiányzott ahhoz, hogy az érmek még fényesebbek legyenek.
Az U14-es fiúk 35 fős mezőnyében Palczert Matyi sokadszor bizonyította, hogy korosztálya legjobbja. Harcosan, döntetlen nélkül küzdötte végig a versenyt és holtversenyes első lett. Az utolsó forduló után idegőrlő percek következtek, s végül kiderült, hogy a Buchholz a végső körben megfordult és ketten is Matyi elé kerültek. Ekkora mezőnyben ez megtörténhet, de legyen inkább - végre - máshol szerencséje. Gratulálunk!

U14-es fiúk

Az U10-es fiúknál 31-en indultak és Bod Marci a teljesen megérdemelt 3. helyezésével ismét igazolta, hogy nem véletlenül van benne a 2011-es korosztály első három versenyzőjében két és fél éve minden tornán! Ügyes, taktikus, megalkuvás nélküli játékával elismerést és tekintélyt vívott ki. Matyival együtt rengeteget dolgoznak és imádják a sakkot! Marci idén az összes versenyén dobogóra állhatott, ami 10 évesen ritkaság. Várjuk a folytatást és a kitartást, ez a záloga a sikernek!

U10-es fiúk

Az U18-as fiúknál (25 résztvevő) mindkét játékosunk az első tízben zárt, ezzel is igazolva a teljes papírformát. Kelemen Szabolcs és Palczert Botond egyaránt 9/5 pontot ért el, de voltak értékes skalpjaik. A felnőtt csapatunk oszlopos tagjaivá váltak az évek alatt, s egyre nagyobb súlyt bír el a válluk. A közelgő egyetemi évek remélhetőleg lendíteni fognak a fejlődésükön.
Az U16-os lányok 11 fős csoportjában Palczert Hajnalka ötven százalékos teljesítménye a 7. helyhez volt elég, amivel nem lehetünk elégedetlenek, hiszen Hajni mindig minden versenyen a végsőkig küzd, s emellett kitűnő tanuló, szinte mindenben kiemelkedőt nyújt. Köszönjük a sokéves helytállást!
Az U12-es fiúknál két képviselőnk volt a 39 indulóból. Kása Barnabás és Bod Peti kedves fiúk (néha még az ellenfelet is megsajnálják), s egyre nagyobb rutint szerezve közel kerültek a félvonalhoz. Döntetlent nem ismerve lelkesen játszottak és hamarosan még előrébb fognak lépni a ranglétrán!

A csapatversenyek során mindkét gárdánknak esélye volt az első hatba kerülésre, amit az U18-as négyesünk (Palczert Mátyás, Palczert Botond, Kelemen Szabolcs, Palczert Hajnalka) kis híján túl is teljesített. A két rangadó 1:3-a az utolsó percekig 3:1-nek nézett ki, ami a dobogó tetejére repítette volna őket. Végül bronzérem lett belőle, de ez sokkal szebben csillog annál. Kelemen Szabi 6/5-ös veretlen teljesítménye tábladíjat ért, ami előtt le a kalappal!

Csapatverseny

A "kicsiknél" (U10) az együttesünk egyszemélyes volt, azért, mert Bod Marcin kívül a többiek még soha nem játszottak (csapat)versenyen. Ehhez képest ragyogóan helytálltak a megszerzett 8. hellyel. Berkes Zoli és Szentesi Júlia 6/3 ponttal járult hozzá az eredményhez, amit az alapozott meg, hogy Molnár Áron elvállalta a 2. táblát. Az egész csapatmezőny legjobb és 100%-os eredményével legsikeresebb sakkozója az éldeszkásunk Bod Marci lett, és a tábladíj így a legméltóbb kezekbe került!
Minden résztvevőnknek és szüleiknek, valamint a két csapatvezetőnek Palczert Miklósnak és Schatzer Andrásnak köszönjük az áldozatos munkát, és legyünk büszkék arra, hogy nálunk az összes résztvevő saját nevelés, nem virágról virágra szálló vándorméhecske. Méltán viselik a Barcza Gedeon SC mezét!

Jakobetz László


Egyszerűen: sakk!

2021.05.15.

Már rutinos szabadtéri versenyszervezőként fogadtuk május 15-én a tapolcai gyermeksakkozókat a Bujdosó Székely vendéglő Tündérkertjében. Az Istvándi Lajos által - szó szerint - vezetett Balaton-felvidéki delegáció 16 versenyzővel érkezett és egy fél-scheveningeni csapatverseny keretében megmérkőztek U14-es játékosainkkal. Az eredmény teljesen mellékes volt, bár a kupa-, érem- és ajándéktulajdonosok (vagyis mindenki) azért nem keseredtek el. Leginkább azonban annak örültek a kicsik, hogy közel egy év után újra láthatták barátaikat, csapattársaikat, s a figurákat sem egy gépkéz tette meg helyettük...
A nagyszerű hangulatot egy finom ebéd és egy visszahívás zárta, melyet ezúton is köszönettel elfogadunk.

Kép 1

Kép 2

Kép 3

Bízunk az igazi sakk feltámadásában és abban, hogy a gyerekgenerációk visszatalálnak a királyos játékhoz!

Jakobetz László


Végre eleven-sakk!

2020.12.01.

Az év második és egyben utolsó csapatversenyén vehettünk részt november közepén, amikor is az Aranycsapat legendás jobbszélsőjéről, Budai II. Lászlóról ("Púpos") elnevezett stadion fogadta - a sakkozó gyerekeket (az egykori Czabán Samu téren).
A kétnapos eseményen csak "amatőrök" játszhattak úgy, hogy végre látni is lehetett az ellenfeleket... A sokak által túldimenzionált internetes sakk csupán kiegészítő sportnak jó, mert egy idő után végtelenül unalmassá válik. Ezen a kis versenyen azonban voltak valódi izgalmak, s az eredmény másodlagosnak számított. Mi a kilenc gárda vetélkedéséből abszolút középen zártunk (4-5-6.hely). Köszönjük a gyerekeknek és szülőknek a bátor kiállást, s reméljük a mielőbb "élősakk" folytatást!
Öröm volt újra a játék, mindenki jól érezte magát. A szervezésért köszönet illeti Mihály Zoltánt a Palota Sakk vezetőjét.

Csoportkép

Jövőre veletek - bárhol!

Jakobetz László


A nyolcaddöntőig jutott a VB-n a magyar egyetemi sakk válogatott

2020.11.10.

A 2020. október 26-30. között "virtuálisan" a lengyelországi Bydgoszcz városában megrendezett online sakk világbajnokságon remekül helytállt a tartalékos magyar egyetemi válogatott.
A versenyen való megmérettetést ugyanis több fiatal magyar nagymester és nemzetközi mester sem vállalta, így értelemszerűen mérsékeltebb elvárásokkal indulhattunk neki az 5 földrész 32 országából induló 75 csapat küzdelmének.

A magyar csapat összeállítása az alábbi játékosokból tevődött össze:

  • 1. FM Grimm Dániel - az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója, ELTE sakk ösztöndíjas, a Barcza-BEAC jelenlegi játékosa,
  • 2. FM Marosi Levente - az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója,
  • 3. WIM Juhász Barbara - a Semmelweis Egyetem végzett hallgatója, a Barcza-BEAC volt játékosa
  • 4. WFM Terbe Zsuzsanna - a Testnevelési Egyetem hallgatója
  • 5. Grimm György - a Testnevelési Egyetem hallgatója, (végzett ELTE-s hallgató), a Barcza-BEAC jelenlegi játékosa

A verseny alapszakasza 9 fordulóból állt, melyeken 4 győzelmet 3 döntetlent és 2 vereséget ért el csapatunk. Ellenfeleink és eredményeink sorrendben a következők voltak:

      	1.	Magyarország (17) - Kolumbia 4 (56)		3,5 - 0,5
      	2.	Mongólia (6) - Magyarország (17)		  2 - 2
      	3.	Magyarország (17) - Kuba 2 (16)			3,5 - 0,5
      	4.	Magyarország (17) - Örményország (1)              0 - 4
      	5.	Kína 4 (23) - Magyarország (17)			  2 - 2
      	6.	Franciaország (18) - Magyarország (17)	          2 - 2
      	7.	Magyarország (17) - Argentína 3 (30)	        2,5 - 1,5
      	8.	Magyarország (17) - Kína 2 (34)			1,5 - 2,5
      	9.	Mexikó 3 (24) - Magyarország (17)		  1 - 3
   
(zárójelben a kiemelési rangsorszámok)

Így 11 meccspontot szerezve eredetileg a 16. - de az előttünk végző kínai csapat egyik játékosának kizárása után - végül is a 15. helyen végeztünk, ezzel bejutottunk a legjobb 16 közé, a VB második, már kieséses szakaszába. A nyolcaddöntőben a második helyen kiemelt Szerbia volt az ellenfél, akik már kemény diónak bizonyultak számunkra.
A világbajnok 100%-os teljesítménnyel, mind a 13 mérkőzését megnyerve Kína 1-es csapata lett a döntőben Ukrajnát legyőzve, a bronzérmet a torna másik nagy esélyese Örményország szerezte meg.
Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy egy rendkívül színvonalas versenyen vehettünk részt és egyáltalán nem vallottunk szégyent szereplésünkkel, teljesítettük minimális célkitűzésünket a legjobb 16-ba kerülést.
Gratulálunk mindegyik játékosunknak!

id. Grimm György

csapat-koordinátor


Matyi (a) király!

2020.11.01.

Újabb nagy sikert könyvelhetett el klubunk saját nevelésű játékosa, Palczert Matyi, aki néhány nappal ezelőtt begyűjtötte "három és feledik" korcsoportos bajnoki címét! Ő az a játékos, aki mindig szerényen, csendben készül a versenyekre, nincsenek marketing-nyilatkozatai, és ennek az eredménye évek óta szépen nyomon követhető. Bizonyította már sok "szakembernek", hogy nem csak 10 éves korban kell jól játszani, és nem az Élő-pontokat kell fetisizálni, hanem folyamatosan dolgozni és szeretni ezt a játékot!
A mostani körversenyén úgy védte meg magyar bajnoki címét (9 partiból 7 ponttal), hogy legyőzni nem tudták, és bár a végén holtverseny alakult ki, az igazságosnak nevezhető Berger-Sonneborn számítás megérdemelten juttatta aranyéremhez. Mivel Matyi nemrég múlt 13 éves, a jövőben további nagy fejlődés várható tőle. Ehhez kívánunk neki és sakkcsaládjának sok sikert és jó egészséget! Egyesületünk ezután is támogatni fogja őt pályafutásában, s reméljük a sakkszövetség is végre így tesz...

Matyi

Jakobetz László


Szabadtéri mattok

2020.10.04.

Az 1987-ben alapított Barcza Gedeon SC idén is sporttörténelmet írt. Szeptember 20-án ugyanis - dacolva a vírussal - szabadtéri körülmények között rendeztük meg az V. Ádám György és III. Ősz Gábor emlékversenyt. A torna sajnos külföldiek nélkül zajlott, és egynaposnál nem lehetett hosszabb, ám így is rendkívül tartalmasnak bizonyult a Kispesti Székelyország Tündérkertjében (a Bujdosó Székely vendéglő emlékparkjában). Délelőtt egy 9 fordulós villámverseny keretében mérhette össze tudását a megjelent 36 versenyző, amit 100%-os teljesítménnyel Reviczky Roland nyert meg. A hazai csapat élsakkozói Kelemen Szabolcs, Máthé Gergely és Palczert Botond az előkelő 4-6. helyen végeztek a 3 perc + 2 mp-es vetélkedésben.
A rendkívül ízletes ebédért nem kellett sokat gyalogolniuk a versenyzőknek és szüleiknek, talán ennek is köszönhető, hogy mindenki frissen vágott neki a két csoportban megtartott négyfős csapatviadalnak.
A "profik" között nagyjából négy egyforma erősségű gárda viaskodott 10 perc + 5 mp-es időbeosztással. A különös lebonyolítási formának köszönhetően a legtöbb pontot szerzett házigazdák csak a 3. helyen zártak, miközben a papírforma szerint legjobb csapat, a Dunaharaszti győzött. A verseny legeredményesebb barczás résztvevőjének éltáblásunk, Palczert Matyi bizonyult, aki a 93 éves Ádám Jánostól vehette át emlékplakettjét.
Az "amatőr" kategóriában 8 együttes indult, s itt Esztergom-Barcza döntőre került sor, amit némi meglepetésre a vidékiek nyertek, s így övék lett a kupa. Ám üres kézzel senki nem tért haza, mert a Grimm György - Jakobetz László szervezőpáros gondoskodott arról, hogy a szponzorok (OTP Bank, Sakkmed Bt., Kőbányai Sportszövetség, Kispest önkormányzata, Magyar Sakkszövetség, valamint a BEAC) által felajánlott díjak és ajándékok roskadásig megtöltsék a színpadot! Ezért a hagyományosan jó hangulatú versenyen az ünnepélyes eredményhirdetés is egy órán keresztül tartott.

Verseny

(Az esemény díszvendégei voltak: a megnyitón Vinczek György Kispest alpolgármestere, Potos Ilona a Kőbányai Sportszövetség elnöke és Kapás Róbert a Magyar Sakkszövetség főtitkára, a díjátadón Szabó László a Magyar Sakkszövetség elnöke és Simon Gábor a BEAC ügyvezető igazgatója.)

Díjátadó

Jövőre immár ismét nemzetközi keretek között folytatódik a tisztelgés a BGSC két alapítójának emlékére!

Jakobetz László


Értékes helyezések

2020.08.30.

Augusztus közepén öt játékosunk vett részt a részleges és rövidített korcsoportos bajnokságon Tapolcán. (Csak U12-ig rendeztek versenyt és a mezőnyök is foghíjasak voltak.)
Indulóink egyike sem okozott csalódást a rapidsakkhoz közelebb álló eseményen, igaz a célok is mások voltak.

Legmagasabb helyezésünket Bod Marci érte el, aki az U10-es korcsoportban kicsiként is 6.-ként tudott végezni, úgy, hogy az utolsó partiját a 2. táblán jászotta. Gratulálunk neki ehhez a szép eredményhez!

A 12 éves lányoknál a szintén páratlan éves Tóth Timi - hatalmas holtverseny után - a 9. helyen zárt a "nemzetközi" mezőnyben, ami reményt ad arra, hogy jövőre visszaverekszi magát az első 6-ba.

Az U10-es hölgyek között Mészáros Julcsi két szép győzelemmel és 13. hellyel tette le névjegyét élete első egyéni versenyén, ami felettébb bíztató.

A fiú 10-ben Kása Barnabás megverte a 4. helyezettet, s végül 23.-nak korcsolyázott be, Várjuk a további bravúrokat.

Az abszolút újonc Bod Péter a 12 éves fiúknál 2,5 pontjával (és a következő versenyen elért győzelmeivel) 1200 feletti feliratkozás produkált (26. lett), ami keveseknek szokott sikerülni elsőre. Játéka elmélyült, egy éve múlva (ugyanitt) nagy fejlődés várható tőle.

Bízunk benne, hogy 2021-ben vissza áll a (sakk)életünk a megszokott kerékvágásba, s a nagyobb játékosaink is versenylehetőséghez jutnak az OB-n!

Mindenki vigyázzon magára!

Játékosaink

Jakobetz László


Fekete-fehér figurák zöldben

2020.08.02.

Minden nehézség ellenére nem szakadt meg a 33 éves hagyományunk, mert idén is jól sikerült, hangulatos sakktábort tartottunk július utolsó öt napjában egy népszigeti csónakházban. Az a 12 gyerek, aki részt vett benne, kellemes élményekkel gazdagodott: a sakkelemzések és tandemcsaták mellett volt foci, pingpong, tollas, kecske-etetés, kutyafuttatás, lecsó, girosz, jégkrém és palacsinta is. Senki semmiben nem szenvedett hiányt, de ami a legfőbb, újra éreztük, hogy egy csapat vagyunk!

A képek önmagukért beszélnek.

Csoportkép

Jó pihenést mindenkinek a nyár további részében, nagy szükségünk lesz rá!

Jakobetz László


Shirovtól tanultunk

2020.03.07.

Közel egy hétig Budapesten tartózkodott Alexei Shirov lett-spanyol szupernagymester, aki 2000-ben K.O. világbajnoki döntőt vívott Ananddal. Most a IV. Magyar Sakkozásért Alapítvány Maróczy Géza emlékversenyek keretében Kozák Ádámmal mérkőzött (és győzött) a Testnevelési Egyetemen.
Miközben ők viaskodtak - a szomszéd teremben - a mi sakkozóink is harcba szálltak a kétnapos U16 versenyen a díszes kupákért. Legnépesebb létszámmal (úgy is, mint társszervezők) ezúttal is mi képviseltettük magunkat, s a tornát teljes sikerrel zártuk: Palczert Matyi az abszolút versenyt, Tóth Niki a lányok vetélkedését nyerte meg! Az már hab volt a tortán, hogy a fordulók szünetében átmehettünk testközelből megnézni a világhírű vendég taktikus játékát. Utána aláírásgyűjtés és közös fotózás következett - harmadnap pedig szimultán. Aki lemaradt, örökké bánhatja...

Csoportkép Shirovval

Shirov szimultánt ad.

Jakobetz László


Kitüntetve

2020.02.23.

Február 20-án a 30 éves Kőbányai Sportszövetség díjátadó ünnepsége keretében négy kiemelkedő eredményekkel rendelkező tanítványunkat jutalomban részesítették. Ők név szerint a következők:

Palczert Mátyás
Hajdu Márton
Tóth Tímea
Bod Márton

Emellett a kőbányai sakk-klubok közül egyedüliként(!) a Barcza Gedeon SC is díjazásban részesült, melyet Grimm György elnökünk vett át.

A kitüntetettek.

Gratulálunk!

2200 felett!

2020.02.23.

Saját nevelésű játékosunk és sokszoros korcsoportos magyar bajnokunk, Palczert Matyi március 1-ével a legjobb 13 éves játékossá válik az országban, melyhez gratulálunk és hasonló, töretlen fejlődési ívet kívánunk neki, valamint áldozatkész szüleinek!
Ugyanakkor a magyar sakkozás Horger Antalainak üdvözletünket küldjük...

Palczert Matyi

Jakobetz László


Mentünk, láttunk, győztünk!

2020.02.09.

Persze ez senkit nem lepett meg. Még az aránya sem, hiszen felhozó torna volt. Mégis megérte játéklehetőséget adni a kisebbeknek is (sajnos a felsős vetélkedés elmaradt...). Mert ezt - figyelem! - úgy hívják: csapatépítés.
A február 8-i Szalkai-Tóth emlékversenyre Vácott 10 alsós gárda nevezett. Mi három egységgel vettünk részt. Az első számú csapatunk összesen egy játszmát veszítve fölényesen lett első, míg a második csupán három partit adott idegeneknek, s könnyen megszerezte a bronzérmet. A legnagyobb örömöt mégis a harmadik egységünk okozta, akik kis híján bejöttek a negyedik helyre, két lányunk és egy abszolút újoncunk vezetésével.

Mindenkinek gratulálunk, jó gyakorlás volt az OB-k előtt! A végeredmény itt olvasható.

Búcsúzunk két (diadalittas) képpel.

Csapatunk.

A didadalív alatt.

Jakobetz László


A mattőrök!

2020.01.26.

A 2020 elejére átnyúló budapesti amatőr ifjúsági csapatbajnokságon folytattuk eddigi remek sorozatunkat, pedig minden idényben nagyrészt új játékosokkal állunk ki, bizonyítván ezzel is a nevelőmunkát. Az egyesületi csapatok versenyében második gárdánk második lett, míg az iskolák vetélkedésében a Bocskai bronzérmesként zárt. Emellett nagyon sok ügyes, lelkes gyereket felfedeztünk, s bizakodva várjuk a következő sorozatot.

Csapatunk.

Mindenkinek gratulálunk!

Jakobetz László


Ünnepeltünk!

2019.12.28.

Egy kiválóan sikerült évet, egy kiválóan sikerült és jutalmazással egybekötött vacsorával ünnepelték csapataink Rózsa József alapító elnökségi tagunk jóvoltából!

Csoportkép a vacsora előtt

Az év legjobbjainak teljesítményét egyesületünk vezetése emlékplakettekkel, érmekkel valamint ajándékkönyvekkel ismerte el. A reményeink szerint ezentúl évente megrendezésre kerülő díjátadóra ezúttal 7+1 kategóriában került sor.

Életmű díjat kapott a két testvéregyesületben végzett több évtizedes áldozatos munkájáért vezetőedzőnk Jakobetz László.

2019. év legjobbjai a további hét kategóriában:
U10-es kategória
1. Hajdu Márton Ábris
2. Bod Márton
3. Nagy Levente

U14-es kategória
1. Palczert Mátyás
2. Kozsik Bende Barnabás
3. Máthé Gergely

U18-as kategória
1. Palczert Botond
2. Kelemen Szabolcs
3. Zlotov Viktor

Női kategória
1. Tóth Tímea
2. Tóth Nikoletta
3. Palczert Hajnalka

Egyetemi kategória
1. Grimm Dániel
2. Grimm György
3. dr. Bognár Csaba

Felnőtt kategória
1. Székely Ferenc
2. Kormos Ádám
3. Fordán Tibor

Szenior kategória
1. dr. Császár Gyula
2. Bodrogi Mihály
3. dr. Molnár Emil
Különdíj: Molnár József

Az első öt kategóriában az idei ifjúsági versenyeken (Országos Ifjúsági Csapatbajnokság, Korcsoportos Országos Bajnokság, Rapid Egyéni és Csapat Országos Bajnokság, Országos Diákolimpia, Budapesti Ifjúsági Csapatbajnokság, ill. Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság) szerzett érmek, míg utóbbi kettő esetében az NB II-ben és a Budapesti Csapatbajnokságon elért eredmények rangsoroltak.

A Barcza-BEAC az összes bajnokságban komoly erőnek számít 32 esztendeje, miközben ténylegesen nevelik is az utánpótlást.

Egy kis kikapcsolódás

Mindenkinek köszönjük az egész éves munkát, segítséget, közreműködést, és 2020-ban sem ígérhetünk mást, csak sakkot és mattot az ellenfeleknek!

Egyesületi vezetőink

Grimm György - Jakobetz László

(További képek a Galériában találhatók.)


Sakktörténelmet írtunk!

2019.11.03.

A november 1-3. alatt megtartott IV. Ádám György és II. Ősz Gábor emlékversenyek nem az eddigi legerősebb összetételűek voltak, ám a meghívott négy ország között Jamaica versenyzői is megjelentek. Ez mindenképpen sakktörténeti jelentőségű, mivel hazánkban eddig még nem jártak a kis Karib-tengeri szigetország versenyzői! Egyévi levelezgetés és tervezés után fogadták el meghívásunkat és hattagú küldöttséggel jöttek. Az edzőjük, Troy McKoy némi bőröndmizéria után Németországból autóbusszal érkezett (egy nap késéssel), míg a többiek repülőgépe Amszterdamból és Isztambulból landolt Ferihegyen. Az ötnapos itt tartózkodásuk során a - 6 órás időeltolódást nemigen volt lehetőségük megszokni (hajnali háromkor nálunk is kevesen kezdenek versenypartit...), ám a fáradtságuk ellenére hálásak voltak a vendéglátásért és a tanulási lehetőségért. Az eredményeiken még lehet javítani, az alázatuk viszont példaértékű! Reméljük látjuk még őket, ha máshogy nem, hát mi utazunk Bob Marley, Usain Bolt és a rasztahajúak országába.

A jamaicai küldöttség.

A körmérkőzéses U16 csapatversenyben az első helyen kiemelt lengyel fiatalok megérdemelten diadalmaskodtak, jóllehet az utolsó fordulóban még beérhettük volna őket egy nagyarányú győzelemmel. Náluk többen is kiemelkedőt nyújtottak, különösen a 10 esztendős Warchol Kamil tűnt ki érett játékával. A mi csapatunk nem tudott végig a legerősebb összeállításban asztalhoz ülni, s ez leginkább az utolsó táblán elhullajtott pontokban mutatkozott meg. Tóth Niki, Kozsik Bende, Kelemen Szabi és Kovarikova Marika voltak a legeredményesebb pontszerzőink, mindannyian a táblájukon 2. díjat nyertek. A harmadikként a Pénzügyőr együttese végzett, ami a torna történetében a legjobb helyezésük.
Az ötfordulós rapid versengés (15 + 5) a fent említett lengyel fiú váratlan győzelmét hozta Palczert Botond előtt, de öccse Matyi sem sokkal maradt le a dobogóról. A 24 fős mezőny végeredménye itt olvasható: https://chess-results.com/tnr485741.aspx?lan=1&art=1
A zárónapon került sor a 11 körös villámversenyre 5 + 3 mp időbeosztással. Itt teljes sikert értünk el, hiszen az első helyen előállt holtverseny fél Buchholz-cal Kelemen Szabinak kedvezett Palczert Matyi ellenében, de a végső győzelemre Palczert Botond is esélyes volt. Rajtuk kívül Hajdu Marci játéka volt még biztató. A teljes sorrend itt látható: https://chess-results.com/tnr486061.aspx?lan=1&art=1

A három műfajban elért legjobb barczás eredményért Tóth Niki kapta a záróünnepélyen megjelent Ádám család különdíját, miközben szinte egyetlen résztvevő sem ment haza üres kézzel. Az értékes ajándékokat Kispest és Kőbánya önkormányzata, az OTP Bank, a Sakkmed 2005 Kft, valamint a Magyar Sakkszövetség támogatásaként kapták a gyerekek. A hagyományos versenyhelyszínt a Chesscom Hotel biztosította magas színvonalon, míg a kiváló konyhájú Bujdosó Székely vendéglő szolgáltatta a csapatok étkezését. 2020-ban is szeretnénk e tiszteleti versenyünket megrendezni, még ha ez egyre nagyobb terheket is ró ránk.

Csapatkép

Jakobetz László


Veretlenül

2019.11.01.

A legnagyobb ifjúsági eseménynek kellett volna lennie - nem lett az... Színvonalas versenyt vártunk - nem lett az... Csöndet szerettünk volna - nagyon nem lett az... Ám legalább egy új sportág, a squakk bölcsőjénél bábáskodhattunk...
Ettől persze a mi játékosainkat nem érheti kritika, mert szinte egyedülálló módon minden csapatunk lényegében a sorszámát elérte úgy, hogy a torna nagy részében jobban állt annál. Abszolút pozitívum, hogy a többi klubbal ellentétben nekünk nem kell évente piacozni a jó eredményekhez, hiszen a - szó szerint - pályára lépett 26 játékosunk mindegyike saját nevelés vagy hosszú évek óta nálunk sakkozik! Begyűjtöttünk egy érmet, két tábladíjat és felfedeztünk több nagyszerű versenyzői adottsággal rendelkező sakkmatadorkát. Ez történt október 26-29. között a BME sportcsarnokában:
Az U10 csapatversenyben vártuk és értük is el a jobb eredményt. Úgy lettünk bronzérmesek, hogy senki nem győzte le az első csapatunkat és végig versenyben voltunk a bajnoki címért. Azért nem sikerülhetett, mert hullámzott a játékunk, egyszerre nemigen tudtunk kiemelkedően teljesíteni. Elkeseredésre semmi okunk (hoztuk a papírformát), a mezőny legjobb sakkozója Palczert Matyi pedig 7/6,5 ponttal elnyert tábladíjával igazolta klasszisát és joggal várhatja az ifjúsági válogatott meghívóját! Reméljük ezeket Ribli úr is jegyzi...
Jól teljesített a hátsó táblákon Tóth Tímea és Bod Marci is, 5,5 illetve 5 ponttal.

A bronzérmes csapat

Újoncokból álló második gárdánk is helytállt, különösen hölgyversenyzőnk, Mészáros Júlia egy plusszára lehetünk büszkék.

U18-ban tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, ám fiatal első csapatunk meglepetésre sokáig az élmezőnyben haladt. Több bravúrt értünk el és tudván azt, hogy jövőre tovább erősödünk, bizakodva várjuk a 2020-as bajnokságot. Egyénileg Kelemen Szabi tábladíja (7/6) emelhető ki, ám az előtte játszó Kozsik Bende és Palczert Botond is ostromolja a mesterjelölti címet! Lányaink közül Kreiter Lilla visszatérésének és pozitív eredményének örültünk.
Második csapatunk is megtett mindent a sikerért, a reális tudásuk három gárda megelőzésére volt elég. Itt Máthé Geri bizonyult az együttes motorjának: harcosan játszott, 7 partiból elért 5 pontja remek teljesítmény!

Köszönjük mindenkinek a részvételt, a szülőknek az összefogást és az idei kitűnő évünket jövőre is folytatni szeretnénk! Mindenféle fészbúkos önmarketingelés nélkül. Azt meghagyjuk a telefonjukkal szimbiózisban élőknek...

Jakobetz László


Naszály? Muszáj!

2019.09.16.

Három évtizedes baráti kapcsolatainkat ápolva szeptember 15-én ismét ellátogattunk Naszályra a hagyományos gyerek-csapatversenyre (ami id. Szobi Géza nevét viseli), és amiből egyre kevesebb van az országban. Tudatosan nem a legerősebb összeállításban utaztunk, hogy ezzel is sikerélményhez juttathassuk a kisebbeket és kevesebb eredménnyel rendelkező játékosainkat. Célunk maximálisan elértük!
A helyi művelődési házban az alsósoknál 8, a felsősöknél 7 csapat nevezett, s így körmérkőzéssel döntötték el a kupák sorsát. Mindenki sakkra és tortákra kiéhezve vetette magát a 15-15 perces küzdelmekbe, s a mérkőzésein döntő részét nagy fölénnyel nyertük. Az összes sakkozónk pluszban végzett, még az újoncok is! A kicsiknél 5 mérkőzést nyertünk és 2-t vesztettünk, s ezzel magabiztosan szereztük meg az ezüstérmet. A csapatunk tagja erősorrendben ők voltak: Bod Márton, Máthé Levente, Kása Barnabás, Gráczol Tamás, Mészáros Júlia.
A nagyoknál nagy fölénnyel nyertük a mérkőzéseinket, ám a végső siker csak az utolsó fordulóban vált biztossá a következő gárdánknak: Kelemen Szabolcs, Hajdu Márton, Máthé Gergely, Tancz János. Utóbbi játékosunk az összes partiját megnyerte, de természetesen mindenkinek gratulálunk a sikerekhez, ami jó előjel a közelgő ifjúsági csapatbajnokságok előtt!
Köszönjük a házigazdák tradicionális vendégszeretetét és a torna baráti hangulatát. Jövőre ismét ott a helyünk!

Naszály 2019.

Jakobetz László


Pozsonyi vitézek és vitéz nők

2019.08.31.

Az idei korcsoportos Európa-bajnokságon is egyesületünk vett részt a legnagyobb létszámmal. A Pozsonyban augusztus 1-11. között megrendezett eseményen a szlovák házigazdák a versenyrendezés terén igen, az ellátásban nem jeleskedtek. Játékosainkat a körülmények nem lepték meg, mert a legkisebb vitéz kivételével mindenki a sokadik világversenyén vett részt. Összességében azt lehet mondani, hogy sakkozóink naponta komolyan készülve igyekeztek tudásuk legjavát adni, ami a középmezőny eleji és végi eredményekre volt elegendő, ám a fejlődést jól szolgálta. Kár, hogy a teljes magyar csapat sem remekelt, tavaly legalább volt egy 6. helyezettünk...
Örökítsük meg a Barcza Gedeon SC résztvevőit helyezési számukkal:

Pozsony 2019.

Hátsó sor: Tóth Nikoletta (U14 - 26.), Palczert Botond (U16. - 81.), Palczert Hajnalka (U14 - 81.)
Első sor: Tóth Tímea (U10 - 61.), Palczert Mátyás (U12 - 35.), Bod Márton (U8 - 74.)

Jakobetz László


Zágrábban jártunk - világklasszisokat láttunk!

2019.07.10.

A magyar közönségnek 2003 óta nem volt lehetősége világhírű sakkozókat látnia versenyzés közben, akkor volt ugyanis a Tehetség és Kurázsi nagymesterverseny Budapesten. Ezért szinte kötelezőnek tűnt, hogy elmenjünk megtekinteni a zágrábi szupertorna egyik meccsnapját. A horvát fővárosba már a balatonlellei sikereink tudatában érkeztünk, de reméltük, hogy ott sem járunk pórul, ami a fényképezést és aláírásgyűjtést illeti. A 3. fordulóra szólt a jegyünk, éppen amikor a világ két legjobb játékosa, Carlsen és Caruana mérkőzött egymással. Mi már jóval óraindítás előtt ott voltunk vizitelni, s ezalatt Hajdu Marci villámgyorsan "letesztelte" a világbajnok bőrszékét...

Zágráb 2019.

A nem túl modern versenyterem ezután hamar benépesült, egymás után érkeztek a sztárok. A világranglista első 10 helyezettjéből nyolc sakkozott, miközben 4 világbajnokot is láthattunk: a regnáló Carlsen mellett az elődje, Anand az asztaloknál, Kaszimdzsanov és Kaszparov pedig az Újságírók Házában rendezett verseny előterében tűnt fel az autogramvadászok legnagyobb örömére. Nekünk végül 11 híresség dedikációját sikerült begyűjtenünk. Utolsónak az általunk leginkább várt világranglista-vezetők játszmája zárult pontosztozkodással, amit a 120 szerencsés néző nagy tapssal jutalmazott. Ezzel Carlsen megőrizte majdnem egy éve tartó veretlenségét, és a továbbiak során a tornát is megnyerte. Pont úgy, ahogy 2019-ben mindegyiket, amin elindult!
Mi pedig szerencsésnek éreztük magunkat, ha csak egy napra is, de láthattuk az élő sakklegendákat!

Zágráb 2019.

Zágráb 2019.

Jakobetz László


Palczert Matyi országos bajnok!

2019.07.05.

Az idei korcsoportos bajnokság szinte csak abban különbözött a korábbi évekétől, hogy a főhadiszállásunkat máshova tettük át. 14 versenyzővel indultunk a legrangosabb, 9 fordulós, normál idejű egyéni ifjúsági tornán, amely köztudottan a világversenyekre is kvalifikál. Saját nevelésű játékosaink edzőtáborban készültek erre a megmérettetésre, (míg a hallgatóság másik fele Szlovákiában vett részt egy nemzetközi csapatversenyen).
A bajnoki versengés jól indult és jól is zárult éremesélyeseink számára.
A fiú U12-es kategóriában Palczert Matyi az 5. fordulóig az élen állt, s akkor egyetlen vereségét elszenvedte, ám mesterhármassal megérdemelten (a mezőny legmagasabb Buchholz-ca is az övé volt) jutott gyakorlatilag zsinórban harmadik bajnoki aranyérméhez! (Tavaly a 4. helyen ő volt legjobb U11-es versenyző.) Reméljük ennyi komoly siker és a rengeteg elvégzett munka most már végre elég lesz ahhoz, hogy a válogatottban is felfigyeljenek rá, s akik eddig mellőzték őt nyugodtan gondolkodjanak el egy s máson...

Korcsoportos OB 2019.

Ebben a korosztályban játszott leglelkesebb sakkozónk Nagy Boti is, aki újoncként 4 pontot szerezve remekül helytállt.

A másik érmünket - hagyományosan - a fiú U8-as kategóriában szereztük, ahol Bod Marci egy évnyi sakkozás után versenyben volt a bajnoki címért, ám a ki-ki meccset most elvesztette, viszont szorgalma és tehetsége révén a következő években akár ez is sikerülhet neki. Gratulálunk, csak így tovább!

Korcsoportos OB 2019.

A fiú U10-es kategóriában is közel voltunk az éremszerzéshez Mátyássy Lázár révén, aki nincs egy éve, hogy elkezdett versenyezni. Azóta folyamatosan fejlődik és minden országos bajnokságon az első hatban végzett, ám ez a mostani 4. helye kiemelkedően a legértékesebb teljesítmény! Végig az élmezőnyben haladt és kicsit több rutinnal felérhetett volna a dobogóra is, ám elkeseredésre nincs ok, szép jövő áll előtte! Szintén itt szerepelt és nagyon jól teljesített a két sakkleventénk: Nagy Levente 4,5, míg Máthé Levente 4 pontot ért el élete első OB-ján. Kása Barnabás tudásszomja biztosíték lehet arra, hogy a második bajnoksága már sokkal jobban fog sikerülni.
Az U10-es lányoknál Tóth Timike - rosszabb segédponttal - a 7. helyen zárt, úgy, hogy a tavalyi bajnokot legyőzte. Ugyanakkor néhány partiban nem sikerült érvényesítenie a papírformát, ám elkeseredésre semmi ok! Kicsit több edzéssel bárki előreléphet a nem túl népes magyar lánymezőnyökben.
A leány U14-ben Palczert Hajni is hullámzóan játszva lett 9. A 4 pontja a középmezőnyös holtversenyhez volt most elég, de ha több energiát fektet be, akkor hamarosan dobogón lehet.
A fiú U14-ben vettünk részt a legnépesebb küldöttséggel - vegyes elvárásokkal. A 9. helyen záró Kozsik Bende - figyelembe véve komoly múltját - nem lehet elégedett önmagával. Nem vigasz, hogy kevéssel maradt el az élmezőnytől és megelőzött néhány ügyes játékost. Több ambíció kell. Máthé Geri óriásit küzdött, s a rajtszámánál 8 hellyel végzett előrébb. Kár, hogy csak az 5. fordulóban talált magára, ám ezzel példát is mutatott másoknak! Tancz Janó és Németh Zétény szereplése sajnos a valós évi edzésmunkát tükrözi, de ezen lehet változtatni...
A fiú U16-ban Palczert Botond 50%-a nem tragikus, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a tavalyi aranyérmest reálisan legyőzte. Ám ennek a lendületnek a verseny végéig ki kell tartania, mert akkor a nagy eredmény csak álom maradt.

Köszönjük a gyerekeknek a részvételt, a szülőknek az összefogást! Reméljük a jövő évtől már jobb körülmények között versenyezhetnek fiataljaink... Mindenkinek jó pihenést a nyáron!

Jakobetz László


A verhetetlen MKKSZ Kupa!

2019.05.19.

A 33. alkalommal megrendezett szakszervezeti kupa ismét bebizonyította, hogy a leggálánsabb és lassan a legnagyobb létszámú rapidversennyé növi ki magát. Ez elsősorban az MKKSZ-nek és a megnyitót tartó elnök asszonyának, Boros Péternének köszönhető, hiszen a sakk népszerűsítését tűzték zászlajukra évtizedekkel ezelőtt és ehhez az elhatározáshoz hűen tartják magukat.
Az idei versenyre május 19-én ismét a Benczúr Hotel Budapest termében került sor, ahová az előzetes nevezések alapján száz feletti létszám volt várható. Ezt idén még nem sikerült elérni, ám jövőre minden esély megvan rá, hiszen hol van ma nálunk olyan torna, ahol ezer forint nevezési díjért 13 partit, kétfogásos meleg ebédet, komoly díjakat és ajándék sakkújságot lehet kapni?
Nos, négy ország 90 versenyzője ült asztalhoz a 2x10 perces viadalon, hogy eldöntse kié legyen a 2019. évi MKKSZ Kupa. Ez a főkérdés viszonylag korán eldőlt, hiszen az először szereplő Nagy Áron hamar az élre állt és ott is maradt a verseny végéig. Fölénye óriási volt, már két fordulóval a verseny vége előtt győztesnek számított. Minden más helyezés azonban a torna utolsó pillanatáig nyílt maradt. A korábbi győztesek és dobogósok harcoltak az érmekért, melyet végül Mezei Csaba és ifj. Grimm György nyakába akasztottak, de velük holtversenyben zárt Szuhai Balázs és Hunkó György is. A következő pontcsoportokban már az ifjúsági korúak is képviseltették magukat, jelesül Kocsis Péter az U18 győzteseként, majd Palczert Mátyás és bátyja Palczert Botond.
A hölgyek versenyében a nálunk élő orosz Andrejeva Jelena végzett az élen, megelőzve két kislányt, a 14 éves Palczert Hajnalkát és a 12 esztendős felvidéki Kovarikova Marikát. A torna idén is nagy sikert aratott a régi és az új versenyzők körében egyaránt, s reményeink szerint ez a valódi sikersorozat 2020-ban sem szakad meg!
Zárszóként nézzük a díjasok és a különdíjasok névsorát:

Abszolút verseny: 1. Nagy Áron 2. Mezei Csaba 3. ifj. Grimm György 4. Hunkó György 5. Nagy Béla 6. Szilágyi Sámuel Attila
Női verseny: 1. Andrejeva Jelena 2. Palczert Hajnalka 3. Kovarikova Marika
Szenior verseny (65+): 1. Szuhai Balázs 2. dr. Császár Gyula 3. Balázs András
Ifjúsági verseny (U18): 1. Kocsis Péter 2. Palczert Mátyás 3. Palczert Botond
1900 Élő alatti díj: Kelemen Szabolcs
1800 Élő alatti díj: Besztercsényi Tibor
1700 Élő alatti díj: Szabó Balázs
1600 Élő alatti díj: Révész Ferenc
1500 Élő alatti díj: Mikosevics Roland
1400 Élő alatti díj: Turjányi Sándor
Legjobb élő nélküli: László Lajos
Legidősebb versenyző: Madácsi József
Legfiatalabb versenyző: Hajdu Márton
80 év feletti különdíj: Horváth Zoltán
Női vigaszdíj: Lohnné Strigens Erika
Férfi vigaszdíj: Kiss Juhász Pál

MKKSZ Kupa 2019.

A verseny részletes végeredménye megtekinthető az alábbi oldalon míg letölteni itt lehet.

Jakobetz László


Gratulálunk!

2019.05.10.

A Magyar Sakkszövetség május 11-i tisztújító közgyűlésén a Barcza Gedeon SC elnöke és a BEAC szakosztályvezetője, Grimm György - évtizedes munkásságáért - "Magyar Sakkozásért" díjban részesült. Gratulálunk neki!
Ugyanitt Jakobetz Andrást a Fegyelmi Bizottság, Jakobetz Lászlót az Ifjúsági Bizottság tagjai közé választották.

Grimm György


Az ELTE sakkban tartotta a mezőnyt!

2019.05.04.

Május 4-én a sakkozó egyetemisták és főiskolások vették birtokba az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumának nagytermét. Az időjárás kedvezett a szellemi sport művelőinek, így 3 csoportban 55 sakkmatador vívott csatákat a bajnoki címekért. Ha a létszámot tekintve nem is, ám színvonalban mindenképp a legerősebb bajnokság zajlott a MEFS, a BEAC és Barcza Gedeon SC közös szervezésében.
A megnyitón prof. dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke az intellektuális sikerélmény fontosságára hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy az idei bajnokság a nyári nemzetközi egyetemi sakkbajnokságra is kvalifikál. Ezután a versenybírók (Jakobetz András, Jakobetz László, Grimm György) ismertették a FIDE-szabályokat, majd kezdődhetett a 2 x 15 (+5) perces verseny.
A profi sakkozók mezőnyében 40-en indultak és sorra születtek a meglepetések a svájci rendszerű 7 forduló során. Így történhetett meg, hogy az 5. kör után még ötös holtverseny volt az élen többnyire a verseny esélyei között. Az utolsó két parti sem kialakította ki teljesen a komoly pénzdíjakért zajló torna élcsoportját, hiszen a bajnoki címet negyed (!!) segédpont döntötte el az első kiemelt, Mihók Olivér (BME) nagymester javára, aki döntetlent játszott legnagyobb riválisával Kaczúr Flóriánnal (ELTE) nemzetközi mesterrel. A dobogó harmadik fokáért négy FIDE-mester küzdött, s végül az ötpontosok közül a szerencse és a legjobb Buchholz Dankházi Andrásnak (BCE) kedvezett. A bajnokság legnagyobb meglepetése Korpa Bence nagymester hullámzó játéka és lemaradása volt.
Ugyanebben a mezőnyben játszottak, de külön kerültek értékelésre az értékszámos hölgyek is (5 nevező). A bajnoki serleg Terbe Zsuzsanna (TE) női FIDE-mesterhez került, aki meggyőzően előzte meg riválisait. Második Juhász Barbara (SE) női IM, míg a harmadik Nagy Noémi (SZTE) lett.
Az értékszámosok mezőnyében három kategóriadíj is kiosztásra került: a legjobb 1700 alatti versenyző Palotai Bendegúz (SZTE), a legjobb 1900 alatti Kovács Miklós (BME), míg a legjobb 2100 alatti Balogh Dávid (DE) lett, valamint az ELTE mindkét csoportban különdíjat ajánlott fel legeredményesebb hallgatóinak.
Az amatőr játékosok (9 résztvevő) versengésére kilencen neveztek, így ők koedukált körmérkőzéssel döntötték el a bajnoki címet és a pénzdíjakat. Az első helyet Plank Péter Attila (OE) szerezte meg Varga Katinka (ME) és Lits Benedek (BCE) előtt. Mindannyian dicséretesen harcoltak, döntetlen eredmény alig akadt.

Idén az egyetemi dolgozók is versenybe szálltak (hatan), s kétfordulós körmeccs során dőlt el a bajnoki cím sorsa, miközben az ő tornájukon érvényesült leginkább a papírforma. Győzött Jacsó Ádám (BME), aki tavaly még a hallgatók sorait erősítette. Az ezüstérem Szabó Kristóf (BGE), a bronz Rácz Zoltán (ELTE) nyakába került.

A csapatverseny során - csakúgy mint tavaly - óriási ELTE fölény volt tapasztalható a 11 résztvevő között, s ennek következtében az ELTE I. csapata (Kaczúr Flórián, Grimm Dániel, Egresi Máté) vitte haza a bajnoki kupát, megelőzve az ELTE II. gárdáját (Csirik András, Korpa Bence, Grimm György). A harmadik helyre a BME I. alakulata futott be (Mihók Olivér, Straubinger Dániel, Kovács Miklós). Számunkra külön öröm volt, hogy a Barcza-BEAC sakkcsapatának kiválóságai, Kaczúr és a Grimm-testvérek érmet, illetve ELTE különdíjat is nyertek.

A záróünnepélyen megjelent dr. Ádám Erzsébet, akinek férje, dr. Hetényi Géza emlékére rendezték az idei versenyt is, s ismét ő ajánlotta fel a pénzdíjakat. Ezeket fia, Hetényi László adta át a boldog győzteseknek nagy taps kíséretében. A 2019-es sakk MEFOB kiemelkedően sportszerű küzdelmeit dr. Székely Mózes a MEFS főtitkára, 10-szeres Ironman zárta be, biztatva és támogatásáról biztosítva a sakkversenyzőket a júliusi egyetemi tornán való indulásra.

Mi pedig örültünk, hogy összeszokott csapatunkkal sokadik sikeres tornánk megrendezésén vagyunk túl, sőt még egy "Magyarország erős embere" versenyt is simán nyerhetnénk (öten) - a verseny utáni, röpke egyórás, levezető jellegű, "emeletre fel" asztalcipelésben...

A csapatverseny győztesei.

Jakobetz László


Barczásnak lenni mindig jó!

2019.04.21.

Most pedig különösen. A sokadik hajdúböszörményi korcsoportos rapid OB után bátran kijelenthetjük: Ez a mi városunk! Játékosaink nagy része már nem először vett részt e bajnokságon, s így döntően pozitív emlékekkel rendelkezett a versenyről. A körülményeket most hagyjuk - olyanok amilyenek, fejlődés nincs... -, bár azért a "minimalista" dobogók (az egyéni versenyen zsámolyok, a csapatversenyen az sem...) jól jellemzik a Magyar Sakkszövetség jelenlegi állapotát és hozzáállását a jövő sakknemzedékéhez. Nekünk - akik évtizedeket lehúztunk a sakkban - ez megszokott, ám az első versenyes szülőknek elriasztó lehet.
Nos, klubunknak sok dolga akadt a dobogón és környékén, ezért esett szó róla. Sakkozóink ugyanis 1 arany-, 2 ezüst-, 1-bronzéremmel és két értékes 4. hellyel az éremtáblázat és a pontverseny élén végeztek! Ezeket a sikereket most megpróbáljuk bemutatni részletesebben is:

U10 lányok

Sokadszor is bebizonyosodott az a tétel, miszerint a kislányok korcsoportjaiban nincsenek reális erőviszonyok, és ennek most mi örülhettünk. Az elmúlt évek leánybajnoka ezúttal a középmezőnyben végzett, míg a mi Tóth Timink fittyet hányt a tavalyi mérsékelt esztendejére és - holtversenyes társait legyőzve - rászolgált a 2. helyre! Nagy bravúr volt, s felettébb kellett ez a siker mindenkinek, de legfőkébb neki...

U10 fiúk

Ebben a korcsoportban sok erős játékos, bár csak két igazi esélyes volt. Hajdu Marci hiába végzett az elmúlt öt év szinte mindegyik országos bajnokságán az első háromban, biztosra nem mehetett, hiszen riválisai mind ott voltak a mezőnyben. Kiválóan indulva (5/5) már-már a zsebében érezhette az aranyérmet, ám egyetlen vereség idén is elég volt az első hely átengedéséhez. Nem foglalkozunk a szerencsével és a holtversenyek ostoba, állandóan változó szabályok szerinti eldöntésével, nekünk ő a szakmai győztes volt, hiszen a három legnagyobb riválisánál egy évvel fiatalabb! Mátyássy Lázár is kiemelkedően szerepelt, hiszen 11 hónapi (!) versenysakkozás után újoncként országos 4.-nek lenni nagy tehetséget sejtet. Ha így fejlődik tovább, retteghet minden kortársa. Meg voltunk elégedve Máthé Levente öt pontjával is, és Kása Barnabás első napi teljesítménye sem volt rossz. Jövőre mindketten ebben a korosztályban maradnak még, s lehet feljebb lépni.

U12 fiúk

Most is bebizonyítottuk, hogy hagyományosan erősek vagyunk ebben a korcsoportban. Palczert Matyi sokaknak üzent a teljesen megérdemelt bronzával: Rá mindig lehet számítani, még akkor is, ha mások nem számítanak rá... Bárhol is indul, mindig éremesélyes, hiszen nem egy Élő-pontszám, hanem egy élő ember játssza a partikat... Gratulálunk neki!
Zóka Zétény újoncként szépen mutatkozott be, és várjuk a jó folytatást tőle.

U8 fiúk

Itt is kellemes meglepetésben volt részünk, hiszen "kisemberünk", Bod Márton végig harcban állt a medálokért és a végén egy balszerencsés időtúllépés eredményezte, hogy nem sikerült a nagy célt elérni. Sebaj Marci, lesz még elég verseny!

U14 lányok

Két és fél fős lánycsapatunk hullámzóan szerepelt. Palczert Hajninak és Kreiter Lillának voltak értékes részsikerei, de sajnos ez a középmezőnynél többet nem érhetett. Az egykori eredmények visszaállításához nagyon kevés munka is elég lenne. (Az egyéni versenyben nem a mi színeinket képviselte a bronzérmes Tóth Niki, ám természetesen gratulálunk neki is!)

U14 fiúk

A legnépesebb fiúgárdát itt indítottuk, de maradandó eredmény elérésére nem volt esély. Az egyetlen vigaszunk, hogy a korcsoport zseninek kikiáltott játékosai közül több is erre a sorsa jutott. Egy biztos: kevesebb telefon és több edzés javítana a pozíción, erről minden edző tudna mesélni... Kozsik Bende, Máthé Gergely, Tancz János és Ni Gui Dong - más-más ambícióval - elégedett nem lehet önmagával.

U16 fiúk

Örök reménységeink most sem okoztak csalódást, de kiemelkedőt sem sikerült alkotniuk. Egyesületünk jelenlegi legjobb ifije Palczert Botond 9. helye már évek óta állandósult, ám innen a "profik" közé fellépni csak egyféleképpen lehetne... Kelemen Szabi, Veress Csongor és Fézler Martin ennél a teljesítménynél legalább 1-1,5 ponttal többet tud.

U16 lányok

Bár Mészáros Márti sakk-kedve kezd visszatérni, ám ez most előrelépéssel nem párosult... Megnyugtató azonban, hogy országos 10.-nél nehéz lesz rosszabb helyen végeznie a későbbiekben.

U18 fiúk

Roppant erős mezőnyben két sakkozónknak, Zlotov Viktornak és Schmidt Ricsinek vajmi szerény sansza volt, de kevesebb pingpongozással ennél azért többet lehetett volna kihozni magukból...

Rapid OB 2019_1

A csapatverseny mindig fénypontja az országos bajnokságoknak, hiszen az eredményességen túl az összetartozást is jól szimbolizálja. Egyesületünkben ezzel soha nem volt baj és most az új csapatpólónk különösen sikeresen lett felavatva: a szürke-narancs barczások ellepték a termet és mind a három korosztályban egy emberként küzdöttek az érmekért!

U10

Esélyesként érkeztünk és esélyesként távoztunk. Minden mérkőzésünket megnyertük nagy magabiztossággal és a táblapontokban is a legtöbb egységet szereztük. (Ettől függetlenül egy felelősen gondolkodó következő Ifjúsági Bizottságnak el kell törölnie a csapatgyőzelmi pontszámítást az összes ifjúsági versenyen!) Két tábladíjat is begyűjtöttünk:. Mátyássy Lázár (6/6) és Nagy Levente (6/6) minden partiját megnyerte, így ez nem is lehetett kérdéses. Az első táblán Hajdu Marci (6/4) és az utolsón Tóth Timike (6/5) végül 3 pontot leadott, de ez még így is 87,5%-os szuperteljesítmény volt!

U14

Itt öt meccset nyertünk és mindössze egyet vesztettünk, ami a reális 2. helyet eredményezte a Kozsik Bende (6/4,5), Tóth Nikoletta (6/4,5), Palczert Mátyás (6/5,5) és Máthé Gergely (6/3) összeállítású csapatnak. Hatalmas siker volt, amit Matyi tábladíja koronázott meg! Gratulálunk! Nagyon kellemes meglepetést okozott az alkalmilag összeállított 2. csapatunk (Tancz János, Kreiter Lilla, Ni Gui Dong, Zóka Zétény, Máthé Levente) szereplése, akik 8 csapatot is képesek voltak megelőzni!

U18

Bár első számú gárdánkkal végül csak a 8. helyet szereztük meg, de aki ott volt, láthatta (és a táblapontok is ezt bizonyítják), hogy ebből akár dobogó is lehetett volna. A Palczert Botond (6/3), Kelemen Szabolcs (6/4), Zlotov Viktor (6/4), Palczert Hajnalka (6/2,5) négyes kitett magáért és feledtették a gyengébb egyéni szereplésüket. Figyelembe véve, hogy mindannyian saját nevelésű játékosaink és jövőre az U14-ből erősödni fogunk, ezért legközelebb meglehet az érem! Második alakulatunk (Schmidt Richárd, Veress Csongor, Mészáros Márta, Fézler Martin) két győzelmet és egy döntetlent is bekasszírozott, amivel az egyesületi rangsorba beszámító pontszerző, értékes 11. helyre futottak be!

Rapid OB 2019_2

Rapid OB 2019_3

Köszönjük mindenkinek a részvételt és a számos segítséget, amivel ismét egy kiemelkedően eredményes tornán vagyunk túl!

Jakobetz László


Minden szinten - szinte minden!

2019.03.31.

Egy évnyi kihagyás után alakulataink visszatértek a budapesti ifjúsági csapatbajnokság porondjára és - ott folytatták, ahol az elmúlt évtizedekben abbahagyták: elsők lettek. A hivatalos osztályban már az indulásnál látni lehetett, hogy bevethető játékosállományban a legerősebbek vagyunk, ám a fölényes sikerünket nem csak ez hozta meg, hanem az is, amiben senki nem veheti fel velünk a versenyt, és ez: a szervezettség. A legrégebbi és legnagyobb gyereksakk-klubként volt időnk megtanulni, hogyan is kell egy nagy létszámú tornára felkészülni, hogy kell mozgósítani és motiválni a gyerekeket és szüleiket. Míg más klubok a saját két gárdájuk egymás elleni meccsére sem képesek kiállni, addig mi egy évtized alatt sem szoktunk 2-3 táblánál többet üresen hagyni (azt is váratlan betegség miatt). Nálunk nem futnak a lovak, nem számít a fogadóirodák szögletekre adott oddsa, nem gurul a sörike, nincsenek ki nem küldött e-mailek és fel nem vett telefonok. Nincsen lézerkardos mágusunk, hangzatos akadémiánk, önfényező szlogenünk és erős hátszelünk, de nem járunk a piacra sem játékosokat csábítani... Egyszerűen csak dolgozunk és megtaláljuk a megfelelő helyre a megbízható és klubhű embereket. Nos, ennyi a titok, ami miatt az első csapatunk mind a hét mérkőzését megnyerve öt pontot vert a 15 csapatos mezőnyre! Hosszú kispadunknak köszönhető az is, hogy a 28 partiból elért 23 pont tíz játékosunk nevéhez fűződik. Közülük is kiemelkedett Tóth Nikoletta és Kozsik Bende 4/4-es mutatója, valamint Kelemen Szabolcs 90%-a (5/4,5). De nem kellett szégyenkeznie az egyre jobban játszó Palczert fivéreknek sem, akik az éltáblákon pluszban maradtak az elvileg magasabban jegyzett sztárifik ellen. "Mindet rúgta" Grimm Balázs (2/2), Palczert Hajnalka (1/1), Máthé Gergely (1/1) és Mátyássy Lázár (1/1) is. Sokat elmond csapatunk teljesítményéről, hogy a sort Zlotov Viktor félvonala zárta. Természetesen mindenkinek köszönjük a részvételt és mások helyett is gratulálunk sakkozóinknak! Ugyanakkor el kell mondani, hogy a bajnoki versengés színvonala sok esetben nagyon gyenge volt. Egyes gárdák helye nem ebben az osztályban lett volna, mások pedig minden különösebb logika és következetesség nélkül állították össze csapataikat, aminek eredményeként nagy erőkülönbségek alakultak ki a mérkőzések zömén. Sajnos a fővárosi sakkozás létszámában nincs emelkedés, és a színvonalában egyenesen visszaesés tapasztalható. A körülmények 35 éve változatlanok, mivel az utánpótlásnevelés nem kirakatportéka, így erre pénz sincs. A szülői-vezetői ambíció is alábbhagy, ha a gyerek befejezi a sakkot, és ekkor a támogatók is eltűnnek nyomtalanul. Nincsen iskolai sakkprogramja a sakknak (az nem az, amire sokan gondolnak), és az edzőképzés is kihalt a dinoszauruszokkal együtt... Az önjelöltek száma ilyenkor megnő, ám igazi eredmény így nem lesz. Ezért jövőre meggondoljuk az indulást.

Az amatőr divízióban most startolt a legnagyobb létszám (45 csapat), de volt köztük több olyan is, aki a 3 versenynapra sem volt képes négy gyereket kiállítani... Ezek után nem csoda, hogy sok sakkpalántának a mattadással is gondja van, hiszen az az edző, aki így szervez, az hogy oktat vajon? Nos, mi úgy vágtunk neki e versenynek, hogy lehetőséget adunk az erőlistánkon 20-30. helyeken álló játékosainknak - gyakorlás céljából. A végén pedig kiderült, hogy még nekik sem megoldhatatlan a végső győzelem elérése. (Egyébként már az őszi torna során is csak a legutolsó két partink elvesztése miatt nem lettünk elsők, de azóta közülük többen 1300 fölé mentek, s így most már nem játszhattak.) A bajnoki címet Mészáros Márta (9/6), Kreiter Lilla (9/5), Nagy Levente (9/5,5), Nagy Botond (9/7,5) és Máthé Levente (3/2) gyűjtötte be. Gratulálunk neki és egyben reméljük jövőre már nem itt kell sakkozniuk!

Ifi csb 2019.

A tanintézmények vetélkedésében ezüstérmet szerzett 10 év alatti korátlagú csapatunk, akik a bázisintézményünknek számító Újbudai Bocskai István Általános Iskola tanulói. A csapat tagjai már a diákolimpián is kevés híján országos döntőbe jutottak, ám azóta sokat fejlődött a gárda. Nagy elismerés jár nekik: Raisz Péter (6/3), Pintér Levente (3/0), Hollósi Milán (6/4), Bod Márton (8/5), Gráczol Tamás (9/6), Kovács Árpád (4/1) megérdemelte ezt a kis sikert. A harmadik együttesünk fantázia néven volt kénytelen asztalhoz ülni és a hat játékos közül Látrányi Dániel (6/5) és Fézler Martin (6/4,5) emelkedett ki. Köszönjük azonban Zóka Zétény, Salacki Marcel, Kása Barnabás és Becsei Ádám játékát is, akik megalkuvás nélkül küzdöttek. Erre a legmarkánsabb bizonyíték, hogy az utóbbi két gárdánk 72 partiból csupán egy döntetlent játszott!

Az országos diákolimpián és rapid bajnokságon a fenti versenyzőink jelentős részével találkozni fogunk és ezúton kívánunk nekik sok sikert!

Jakobetz László


Jó gyakorlás volt

2019.03.02.

Az idén 13. alkalommal megrendezett Gazdagrét Kupán ismét mi voltunk a főszervezők. Ez a torna Budapest egynapos gyorsversenyei között hamarosan a legnagyobbá növi ki magát, noha nem lehet száz fölött az indulók száma, mert a közösségi házba annyian nem férnek el... Ez a népszerűség a legolcsóbb nevezési díjaknak, a gyors és összeszokott bírói karnak, valamint a baráti hangulatnak köszönhető, no meg annak is, hogy Gazdagrétről soha senki nem megy haza üres kézzel! Ezúttal is két csoportban 10-10 perc játékidővel mérkőztek meg a sakkozók. A felnőttek 60 fős, 9 fordulós, svájci rendszerű kategóriája, csak nevében volt az, mert leginkább a fiatalokról szólt! A dobogón végzettek után ugyanis a Barcza-BEAC ifjúsági játékosai sorjáztak - nem is érdemtelenül. A 4. helyen végzett Mátyássy Áron élete legjobb eredményét érte, és bizonyította, hogy az 1600 körüli értékszámát (nulláról indulva!) rekordidő, fél év alatt hogyan tudta elérni (miközben másoknak ehhez 3-4 esztendő is kevés). Őt a 6 pontosok között Kelemen Szabi és a Palczert-fivérek követték. Mindhárman megalkuvás nélkül az élcsoportban küzdöttek végig, és némi szerencsével akár győzhettek is volna. Ki kell még emelnünk Zlotov Viktor teljesítményét is, aki szintén megelőzte a nála jóval m agasabb Élő-pontszámmal rendelkező felnőtteket. Számunkra ezen eredmények több mint biztatóak, és megerősítenek abban, hogy egyesületeink jövője jó kezekben van és saját nevelésű ifjú növendékeink (Kozsik Bendével, Hajdu Marcival kiegészülve) lehetnek utánpótlásunk letéteményesei. A gyerekcsoportba 11 sakkpalánta nevezett, s örömre itt is volt okunk, hiszen az első három helyen barczás versenyzők végeztek, és reméljük ők már jövőre a felnőttek között is bizonyítanak. A 12 éves Németh Bence kiemelkedett a mezőnyből a körmérkőzés során, ám a holtversenyben végzett 8 esztendős Bod Marcinak és a 9 éves Kása Barnabásnak sincs oka az elkeseredésre. A kicsik nagy lelkesedéssel, fegyelmezetten játszottak, néhányukra szép jövő vár!

A végeredmények: Felnőtt csoport - 1. Palla György 8 2. id. Lehőcz József 7,5 3. Pestalits György 7 4. Mátyássy Lázár 6,5 5-8. Nagy "Süti" Miklós, Kelemen Szabolcs, Palczert Mátyás, Palczert Botond 6 pont...
Gyerekek: 1. Németh Bence 9,5 2-3. Bod Márton, Kása Barnabás 8 4. Bodnár Ákos 6,5 5. Salacki Marcel 6 6. Bara Dávid 5,5 pont...
A legjobb női versenyző: Deák-Sala Emília lett 5 ponttal. A legidősebb versenyző díját Madácsi József, a legfiatalabbét Mátyássy Lázár vitte haza.

(Néhány pillanatképpel búcsúzunk a 2019. március 2-i tornától.)

Gazdagret 1

Gazdagret 2

Jakobetz László


Ügyesen vitézkedtünk Vácott!

2019.02.23.

Az idei Szalkai-Tóth emlékversenyen csikócsapattal vettünk részt, és kisembereink szépen helytálltak az alsós gárdák versengésében. A mezőny nyolc csapatból állt, s így a torna körmérkőzéses formában zajlott le. A Barcza együttese Nagy Levente, Bod Márton és Gráczol Tamás összetételben 5 ellenfelét legyőzte és csupán kétszer szenvedett vereséget. (Egyik egyéni eredményünket rosszul vitték gépbe, ám ez nem változtatott a végösszesítésen semmit.) Így az abszolút versenyben 3., a fiúk között 2. helyen zártunk, amit szép ezüstéremmel jutalmazott Solymosi László főszervező. Csak így tovább kicsik, jövőre a kupa is meglesz!

A díjazottak.

Jakobetz László


Kitűnő helytállás a botrányos VB-n

2018.11.20.

Négyfős delegációnk ismét a legnépesebbnek bizonyult a november 3-16. között megrendezett spanyolországi korcsoportos világbajnokságon Santiago de Compostelában. Azon az eseményen, amelyik minden idők leggyengébben megrendezett világbajnokságaként vonul be a sakktörténelembe, még az 1994-es szegedi "McDonald's-os" VB-ként elhíresültet is alulmúlta...
A létező összes hibát és udvariatlan magatartásformát megvalósították az útikönyvek szerint is barátságtalan és erre a munkára teljesen alkalmatlan galíciai szervezők: használhatatlan honlapjuk volt, szinte nem beszéltek angolul, nem válaszoltak a levelekre, nem vették fel a telefonokat, nem teljesítették a legegyszerűbb vendégkéréseket. Emellett pocsék szállodákban fogadták a csapatokat, miközben ehetetlen, nem változó, ételnek csúfolt mirelit-valamit tettek a tányérjukra... (Az egyik vacsoránál kiszámoltuk, 131 forint 80 fillér összköltségű, hús nélküli étket ettünk - az elmaradhatatlan punnyadt sültkrumpli mellé kaptunk két tükörtojást és egy zsemlét + előfagyasztott sütit - ötödször...)
Nehéz volt azt is megérteni, hogy a FIDE miként engedélyezhette az amúgy szép, középkori városban (az El Camino vándorút végállomása az ottani katedrális) a legcsapadékosabb, hideg évszakban a torna megrendezését? Az első nyolc, megállíthatatlanul esős napon lényegében csak a versenyterembe tettük be a lábunkat, azaz csak tettük volna, mert a 3. fordulót törölték a dilettáns szervezők a rossz időjárásra hivatkozva... Hogy ez mennyire indokolatlan volt, jól jelzi, hogy a következő néhány fordulót ugyanígy annulálni kellett volna, mert az idő akkor sem változott semmit... És az a fűtetlen, rozoga sátor sem, ahová a szülőket beterelték arra a pár órácskára, amíg a gyermekük végzett. Humanista reneszánsz - spanyol módra. Jól gondolja meg mindenki, hogy akar-e jövőben Hispániába gyerekversenyre menni!

Nekünk eme megpróbáltatások mellett a Magyar Sakkszövetség teljes passzivitását és erélytelenségét is tűrni kellett. Hiszen amíg volt "kiküldött" csapatvezetőnk, addig még el lehetett volna érni valami javítást az életkörülményeinken, aztán már azt sem, mert két forduló után a hivatalos csapatkapitány nélkül maradtunk. (Az osztrák és bolgár csapatvezetők tiltakozása nem maradt eredménytelen, hiszen költségeik 40-50%-át visszakapták az ócska, de - utószezonban is - a nyári árak háromszorosát felszámoló szállodájuktól. Az utóbbiak kálváriája itt olvasható: https://en.chessbase.com/post/a-disastrous-championship) Ez már idén az új kenyér havában is megtörtént Nagyváradon a rapid- és villám EB-n, ahol szintén hazautazott a frissen kinevezett, nyelveket nem beszélő "főtitkár". Emellett az MSSZ a legeredményesebb ifijeinknek júniusban megítélt állami támogatást is "elfelejtette" folyósítani a mai napig, pedig az idei világversenyek rendkívül súlyos pénzeket emésztettek fel a családi költségvetés és a klubok kasszájából. De ez kit érdekel, a magyar sakktársadalom az ilyen dolgokat természetesnek veszi, volt aki két év(!) után kapta meg a dotációt - ha ugyan sakkozott még akkor...

Mindezek ellenére a tíz magyar gyerek megpróbálta tudása legjavát nyújtani, ami a sakkvilág hihetetlenül erős fejlődése mellett arra volt elég, hogy egy kivétellel mindenki elérte az 50 százalékot. Ma már ezt sem szabad lebecsülni, hiszen a korcsoportok nem ritkán 100-200 fősek, s ha az elüzletiesedést és Ázsia demográfiai görbéjét figyelembe vesszük, ezek a számok még magasabbak lesznek. A szervezők pedig még gazdagabbak és tehetségtelenebbek...
Klubunkból Hajdu Marci (U8) ismét a magyar válogatott legeredményesebb tagja lett, pont úgy, mint Rigában az augusztusi EB-n. Igaz, az akkori 6. helyéről senki nem volt képes egy mondatot sem nyilatkozni a hazai sajtónak (a hatcsapatos kamu EB-ről persze igen...). Nos, Marci három plussza figyelemre méltó teljesítmény, különösen úgy, hogy szinte teljes Ázsiával játszott. Jobbat még senki nem ért el nála a múltban ebben a korosztályban, kár, hogy a 17. helynél ezzel nem lehet előrébb végezni. És ehhez is az utolsó fordulóban sokat kockáztatva egy indiai gyereket kellett legyőzni sötéttel, különben a 30-40. helyen végzett volna.
Az U12-es korcsoportban Palczert Matyi (úgy is, mint U11-es bajnok) képviselte hazánkat (az élőféltők itthon maradtak a gyenge openek dagonyájában), és sokáig ő is pluszban volt veretlenül, végül "félpályánál" maradt. Minden dicséretet megérdemel, mert becsületesen felkészült, küzdött, s mindent megtett a piros-fehér-zöld színekért. Páratlan évében ennél többet nemigen lehetett várni, jövőre biztos jobb lesz a helyezése és a verseny lebonyolítása is, hiszen a kínaiak hozzá vannak szokva a tömeghez és nem mellesleg pillanatnyilag ők a címvédők a férfi és női sakkolimpián is.

Búcsúzóul zárjuk a tornát két képpel, ahol a Barcza Gedeon SC küldöttsége látható. (Palczert Miklósnak külön köszönet jár azért, mert - kényszerűségből kinevezett csapatkapitányként - igyekezett harcolni a magyar érdekekért!) Minden téren sok értékes tapasztalatot szereztünk, a többit felejtsük el gyorsan!

Csapatunk

Csapatunk

Jakobetz László


Ismét vezetőinkre emlékeztünk

2018.10.20.

Gyorsan szalad az idő... Idén október 11-14. között már harmadjára rendeztük meg nemzetközi emlékversenyünket, amelyet egykori szakosztályvezetőnk, Ádám György és alapító elnökünk Ősz Gábor tiszteletére hívtunk létre. A tornára sok nemzet sakkozói jelentkeztek, míg végül hat országból ültek táblához a 18 év alatti csapatok - ezúttal rapid körmérkőzéses formában, ami több szabadidőt engedélyezett vendégeinknek és még egy közös budapesti városnézés is belefért a programba. A hivatalos kezdőnap délelőttjén pedig még GM Hoang Thanh Trang női Európa-bajnok által adott szimultánon is részt vehettek vendégeink.

A verseny megnyitóját - melyen megjelentek az Ádám és Ősz család tagjai is - színes programok vezették be más sportágak kiválóságaival, s ráadásként a második nap estéjén egy gyerekzenekar is előadott a résztvevők megelégedésére. Újítás és gyerek-klubszinten egyedülálló volt a 16 parti élőközvetítése, melyet Fehér Gyula nemzetközi mester felügyelt. A torna főbírája Jakobetz András, segítője ifj. Grimm György volt, aki ráadásként a (I. Ősz Gábor emlékverseny elnevezést viselő) nyílt villámversenyt is megnyerte!

A FIDE értékszámba beszámító főesemény, a III. Ádám György emlékverseny, ezúttal is kétesélyesnek tűnt, aztán a "második félidőtől" kezdve már csak egynek... Az első helyen kiemelt Dunaharaszti csapata ugyanis - a kezdeti bizonytalankodás után - magabiztosan végzett az élen és vitte haza az óriási kupát. Csapatvereséget nem szenvedtek, igaz a verseny a sokkal nagyobb sportértékkel bíró táblapontokra ment.

A házigazda Barcza-BEAC csapatának második helyét sem fenyegette semmi veszély, a jó rajtnak köszönhetően. A csapat motorjai Palczert Mátyás, Tóth Nikoletta és Palczert Hajnalka voltak, kár, hogy nem tudtak végig játszani más sakkelfoglaltságaik miatt, mert akkor az első helyért is szorosabb lett volna a küzdelem. A két magyar gárdát három külföldi követte: a románok, a lengyelek és a szlovákok közel egyforma játékerőt képviseltek, viszont az ukrán és szerb csapat gyenge szereplése rejtély...

Csapatunk

Ezüstérmes csapatunk


A záróünnepségen számtalan kupa, érem, tábladíj és ajándék került kiosztásra, melyet szponzorainknak köszönhetünk, kiket illik felsorolni:

A nemzetközi alapokat a Visegrad Fund alapítvány rakta le.

Főtámogatónk idén is az OTP Bank volt, akik egész éves nyugodt felkészülésünket segítették.

A verseny helyszínét a Chesscom Hotel, a játékosok étkeztetését a Bujdosó Székely vendéglő biztosította.

A játszmák élő közvetítését a Magyar Sakkszövetség tette lehetővé.

A versenyzők városnézését a Sakkmed 2005 Kft. szervezte.

A torna tárgydíjazását és a versenyzők ajándékait idén is a Kispesti és a Kőbányai Önkormányzat, valamint a Kőbányai Sportszövetség vállalta magára.

Támogatónk

Az ünnepélyes megnyitólépést Nagy Zoltán Péter az OTP Bank marketing és kommunikációs igazgatója tette meg


Az elnökünk, id. Grimm György által vezetett, rutinos szervezőgárdával megtartott eseményünkre büszkék vagyunk, az irigykedőknek és fanyalgóknak pedig azt üzenjük, jövőre szeretettel látjuk őket, s lehet bizonyítani!

A részletes végeredmények itt találhatók:
http://chess-results.com/tnr384009.aspx?lan=1
http://chess-results.com/tnr384471.aspx?lan=1

Jakobetz László


Kupáztunk, tortáztunk

2018.09.18.

Ismét jól indult sakkpalántáink számára az idény, amikor is ellátogattunk a legcsaládiasabb hangulatú csapatversenyre Naszályra. A torna - melyet Szobi Géza pékmester tiszteletére rendeznek meg évről-évre - igaz, csak Észak-Magyarország legjobbjait vonultatja fel, ám idén is nemzetközi volt, a Felvidéki klubok szereplése által.

Nos, mi az alsósok között (U11) két gárdával is indultunk, s a kiváló eredmény mindenkit meglepett: erősebb csapatunk mindössze fél pontot engedélyezett az ellenfeleknek (13 csapat indult), így a serleg sorsa nem lehetett kétséges. Minden játékosunk óriási becsvággyal és összpontosítással vetette magát a küzdelembe, s két szerencsésen alakult partit leszámítva, ötpontos előnnyel is megérdemelten győztünk! Gratulálunk a győzteseknek, akik táblasorrend alapján a következők voltak: Hajdu Márton 7/7; Mátyássy Lázár 7/7; Becsei Attila 7/6,5; Tóth Tímea 7/7. Nem feledkezünk meg újonc kiscsapatunkról (Hollósi Milán, Máthé Levente, Kása Barnabás, Becsei Ádám) sem, akik szintén ügyesen helytálltak és öt gárdát megelőzve a 8. helyen zárták a versenyt, ám természetesen a díszes tortából nekik is és a szülőknek is jutott bőven!
A jól sikerült napot egy kis focizás zárta, melyet sakkozóink hasonló lelkesedéssel játszottak, mint korábban a tábla mellett.

A győztesek

Köszönjük a szervezőknek a sokadszor is barátságos fogadtatást, s ígérjük, jövőre ismét harcba szállunk a jubileumi tortáért!

Jakobetz László


Világversenyek futószalagon

2018.09.10.

A hátunk mögött hagyott nyár során legeredményesebb sakkozóink három helyszínen öt világversenyen vettek részt, és remekül helytálltak! Tekintsük most végig az eseményeket.

Időrendben az első megmérettetésre július 31.-augusztus 5. között a Pece-parti Párizsban, vagyis a romániai Nagyváradon került sor. Itt hat versenyzőnk vett részt a korosztályos rapid és villám Európa-bajnokságon. A korcsoportok kialakítása és a lebonyolítás körülményei legalább olyan rosszak voltak, mint a magyar válogatott szervezettsége, ezért nehéz reálisan látni az eredmények sportértékét. Annyi biztos, hogy mi ezeket a tornákat tanulási céllal iktattuk be legjobbjaink éves programjába, jóllehet, tudtuk nem érnek fel egy normál idejű világversennyel. Így is kiemelkedő eredményt ért el a 10 éves lányok rapid versengésében Tóth Tímea, aki jobban végzett, mint a hazai bajnokságon: 7. lett egyéniben. Az U8-as fiúknál - ahol erős volt a mezőny - 8.-ként végzett Hajdu Márton, ami ebben a műfajban reális. A felsőbb korosztályokban Palczert Hajnalka (U14) 16. és öccse Matyi (U12) eredményét (24.) is jónak értékelhetjük, hiszen évhátrányban játszottak. Tóth Nikoletta (U14) és Palczert Botond (U16) játéka kicsit döcögött, igaz ők is páratlan évesek voltak

Csapatban a két kicsi, Timi és Marci sok év lemaradással jól helytálltak és részesei voltak az U12-es magyar B válogatott 8. helyének, míg Matyi az A gárda 6. helyezéséhez tett sokat hozzá győzelmeivel.

Az U18-as (!) hölgyek csapatvetélkedésében a magyar válogatottat barczások alkották, s a Niki-Hajni páros eredményét (11. hely) nem kell szégyellnünk. Botondnak viszont sok volt a 3 esztendő hátrány az együttesében.

A villám EB-t négyévenkénti korosztályokban rendezték (vajon miért?), s itt a legjobb helyezést sakkozóink közül Tóth Niki érte el 16. helyével a 14 éves lányok közt.

A magyar delegáció

Az egyik Európai Uniós Bajnokságot a csehországi Kouty nad Desnou-ban rendezték a szokásos furcsa módon, azaz a lányok a fiúkkal együtt versenyeztek (de külön értékelték őket). Ez természetesen nehezíti a gyengébb nem helyzetét, ugyanakkor a nagy hagyományokkal rendelkező keleti országok itt nem indulhatnak...

Ezek után az U14-es korosztályban játszó Tóth Nikoletta lányok közötti 1. helye mindenképpen dicséretes, különösen a rossz kezdés után. Most a kapufáról befelé pattant a labda sorsdöntő helyzetben, kompenzálva a balatonlellei utolsó fordulót.

Az U10-eseknél Tóth Tímea lány 10. helye lehetett volna jobb is, de csalódásról nem beszélhetünk.

Az esztendő második legnagyobb világeseményére Rigában - Mihail Tal sakkvilágbajnok szülőhelyén - került sor augusztus 19-30. között. A közepesen népes magyar delegációt Ruck Róbert vezette nagy lelkesedéssel és szakértelemmel. Bár a honi sajtó a magyar résztvevők nagyrészt kudarccal végződött (közel ezer élőt vesztettek fiataljaink...) szereplését megint agyonhallgatta, ezt biztos nem Hajdu Marci okozta, aki az elképesztően sűrű U8-as mezőnyben válogatottunk kiemelkedően legjobb eredményét érte el: 6. lett! Marcinak ehhez csak gratulálni lehet, hiszen a szerencse idén sem vette pártfogásába, hiszen 5 orosz versenyzővel játszott (aki nem volt orosz, az is az volt...), és mellettük egy-egy ukrán, azeri és lengyel jött szembe, de nagyon erős volt a 6 pontos olasz fiú is. Nos, Marcinak nem is a helyezése, hanem a mutatott játéka volt roppan bíztató. Nagy fantáziával látványosan játszott nem is véletlenül kapta meg a kommentátor-házaspár szépségdíját az első fordulós győzelméért.

GM TOM KANTANS ÉS WIM ANNA KANTANE KÖZÖTT A DÍJAZOTT

GM TOM KANTANS ÉS WIM ANNA KANTANE KÖZÖTT A DÍJAZOTT

Emellett idén is ő volt az, aki a győztest a leginkább megszorította, s a végig jobb állását talán kicsit korán adta remire - az ötödik órában! Aki ért a sakkhoz, láthatja a partik magas színvonalát, s ez ad reményt arra, hogy Marci a sakktáblánál és nem tévéstúdiókban, valamint pletykalapok hasábjain érjen el sikereket a jövőben is. Csakis így tovább!

Hajdu Marci

Az őszi csapatbajnokságok előtt erőtől duzzadóan várjuk a versenyeket és a korcsoportos világbajnokságot Spanyolországban, ahol két versenyzővel képviseltetjük magunkat. És továbbra sem feledjük a célt: nem 8-10 évesen kell igazán jól sakkozni!

Jakobetz László


Várt és váratlan sikerek

2018.06.30.

Az idei országos korcsoportos bajnokság résztvevőit esőisten (Medárdnak köszönhetően) nem fogadta kegyeibe Balatonlellén, ám ez - némi képzavarral élve - cseppet sem zavarta ifjú sakkozóinkat a kiváló eredmények elérésében. 14 jól felkészített versenyzővel vágtunk neki a világversenyekre kvalifikáló bajnokságnak, és ők részben kiváló, részben elfogadható teljesítményt nyújtottak. Haladjunk most játékosaink sportteljesítményének értéke szerint a korosztályok között.

A 8 év alatti fiúknál Hajdu Marci esélyeshez méltóan, végig az első helyen állva, a svájci rendszerű mezőnyök legmagasabb pontszámával lett magyar bajnok! Szinte hihetetlen, de vesztésre egyszer sem állt a versenyen, így sikeréhez kétség sem fért, óriási tudáskülönbség van jelenleg közte és a korcsoport többi versenyzője között, amit realizált is. Élő-pontszámát itt is tovább növelte és 1700 közelébe ért, ami ebben az életkorban hazánkban még nemigen sikerült senkinek, de a világon is csak keveseknek (nem Panamáról beszélünk...). Most jönnek a nemzetközi megmérettetések, amihez sokat kell még dolgoznia, és alázatosnak maradni a sakk iránt.
A 10 éves lányoknál Paksai Niki (aki Esztergomban edz) bajnoki címe mindenkit meglepett, hiszen Élő-pontszám nélküliként indult, ám ez nem zavarta őt és folyamatosan tört felfelé a torna során. Nagypapája, egykori szakosztályvezetőnk Ádám György most nagyon büszke lenne unokájára és remélné további sikereit. Gratulálunk neki mi is!
A 14 esztendős lánymezőnyben végig bíztunk Tóth Niki sikerében, ám a befejezés - a riválisok bizonytalankodása ellenére - nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Egy sakkvakság miatt végül a bronzérem jutott neki, de ez reményteli a jövő évre nézve, hiszen Niki még marad ebben a korosztályban.
A 8 és 10 éves fiúknál is kis híján összejött egy-egy bronzérem, bár a 4. helyekkel sem lehetünk elégedetlenek, különösen úgy, hogy Ónodi Miki és Palczert Matyi a teljes élmezőnnyel játszott. Kisebb megingásaik voltak, de helyezésük megérdemelt, és alapot ad a további sikerekhez. Csak így tovább!
A 12 éves és 16 éves fiúknál játszó Tancz Janó és Palczert Botond teljesítménye között is nehéz rangsorolni, hiszen számos jó sakkozó orra alá borsot törtek, és ezzel egy százassal növelték értékszámukat, miközben Botond a verseny legerősebb mezőnyével játszott! Helyezésük és akaraterejük is kiemelkedő volt, komoly fejlődést mutattak tavaly óta.
A többi sakkozónk eredményével sem lehet bajunk, bár a kiemelkedő sikerhez egész évben keményen kell dolgozni, és motiváltan leülni a partikhoz.
Sokadszorra hullámzóan teljesített Ónodi Tamás (U12) és Kelemen Szabolcs (U14), bár előbbi újonc volt a versenyen, míg utóbbi megint a befejezést rontotta el...
Lányaink helyezése elfogadható, igaz mindannyian érezték, hogy ennél azért többet is ki tudnának hozni magukból. Mindössze komolyabb edzésmunkára, több versenyzésre és nagyobb sakkszeretetre lenne szükség. Tóth Timi (U10),Kreiter Lilla (U12) és Palczert Hajni (U14) is voltak már országos bajnokok vagy dobogósok valamelyik versenyformában, tehát tudják mi kell a további sikerekhez. A 12 éves fiúknál Szilágyi Márton és Máthé Gergely eredménye nem rossz, de nem is jó. A hibákat feltártuk, rajtuk múlik, hogy ki tudják-e javítani.

Paksai Niki és Hajdu Marci

Köszönjük mindenkinek a részvételt, a szülőknek a nagyszerű összefogást, és gratulálunk a csapatnak az újabb sikeres tornához!

Jakobetz László


Marci sikere a Fradi-pálya árnyékában

2018.05.30.

Ami szép az szép!
Hajdu Marci május 29-én 12 táblás sakkszimultánra kapott felkérést a ferencvárosi Kosztolányi Dezső Általános Iskolába. Itt Baumann Péter tanár úr sakkszakkörös diákjai vártak rá kiélezett figurákkal. Ám Marci 8 esztendősen sem adott nekik esélyt a kétórás szeanszon és minden táblán győzött! Ez a fajta versenyforma számára új volt (legalábbis az asztalsor ezen oldaláról), és az állva is megmutatkozó magassági hátrányát fejjel kompenzálta, s így szép ajándékokat vihetett haza a tucatnyi győzelem mellé!

Hajdu Marci szimultánt ad

Jakobetz László


Létszámrekord és barczás fölény

2018.05.20.

A május 19-én megtartott 32. MKKSZ Kupa idén is részvételi csúcsot hozott. A verseny folyamán 73 sakkozó ült asztalhoz, hogy eldöntse ki lesz 2018-ban a szakszervezeti bajnok. Mindemellett sakktörténeti jelentősége is volt a nemzetközi tornának, hiszen hazánkban még sohasem fordult elő, hogy két fekete-afrikai nemzet (Angola és Uganda) versenyzője egyidejűleg táblához üljön.

mkksz_1

A sok régi ismerőst felvonultató mezőnyben számos korábbi első helyezettet is köszönthettünk, és persze feltűntek az ifjú trónkövetelők (elsősorban a mi klubunkból) is, ahogy azt Boros Péterné, az MKKSZ elnök asszonya említette a megnyitó beszédében.

A 13 fordulós küzdelem - a megszokott, kiemelkedően jó körülmények között - a Benczúr Hotel Budapest-termében zajlott, 2x10 perces játékidővel. A végig baráti hangulatú esemény nagy részében folyamatosan változott az éllovas személye, hogy végül aztán két legény maradjon a gáton: Sillye Kálmán és Horváth Kálmán az utolsó játszmák során már tudta, hogy a sokszor megforduló Buchholz-számítás fogja eldönteni a versenyt, ami a korábbi évek rapid tornáin mindig Horváth "Ezüstnek" (No nomen est omen?) kedvezett, ám most druszája emelhette magasba a kupát! Őket két rutinos sakkozó követte: Szekszárdról Szuhai Balázs és a fővárosból Mezei Csaba. A sort a fiatalok áradata folytatta, közülük is kiemelkedett a mi 11 éves Palczert Matyink, aki az ifi serleget vihette haza teljesen megérdemelten! Ki kell emelni még az örvendetesen megnövekedett női mezőnyből a győztes személyét, a szintén barczás Tóth Nikolettát, aki a versenyen résztvevő öt családtagja között is a legeredményesebbnek bizonyult.

mkksz_2

A záróünnepségen - a számos különdíj mellett - mindenki kapott egy kis ajándékot, s így kicsik és nagyok mosolyogva hagyták el az ország egyik kiváló (ha nem a legkiválóbb) sakktermét, és már számolták, hogy csak 364-et kell aludni a következő MKKSZ Kupáig...!

A részletes végeredmény (mindenki egy mezőnyben játszott, összesen 73 fő):

1. Sillye Kálmán 11 2. Horváth Kálmán 11 3. Szuhai Balázs 9,5 4. Mezei Csaba 9 5. Szilágyi Sámuel 8,5 6. Nagy Miklós 8,5 pont...

Ifjúsági verseny:

1. Palczert Mátyás 9 2. Kelemen Szabolcs 9 3. Palczert Botond 8 4. Kozsik Bende 8 5. Pásztor Dániel 8 6. Kocsis Péter 7,5 pont ...

Női verseny:

1. Tóth Nikoletta 8 2. Palczert Hajnalka 5,5 3. Tóth Tímea 4,5 pont...

A legjobb 60 éven felüli: Hunkó György 8 pont.
A legidősebb versenyző: a 87 éves Madácsi József 5,5 pont.
A legfiatalabb versenyző: a 7 esztendős Shen Yiyun 4 pont.
A legjobb 1900 értékszám alatti versenyző: Szilágyi Sámuel 8,5 pont.
A legjobb 1700 értékszám alatti versenyző: László Csaba 7,5 pont.
A legjobb 1500 értékszám alatti versenyző: dr. Tóth Tibor 7 pont.

Jakobetz László


Ezüst- és bronzérem a MEFOB-on

2018.05.13.

Az idei Magyar Főiskolai és Egyetemi Sakkbajnokság minden eddigi részvételi csúcsot felülmúlva került megrendezésre a BEAC és a Barcza Gedeon sakk-klubok által az ELTE Dayka Gábor utcai kollégiumában (hazai csapatmérkőzéseink helyszínén). Amint azt a május 12-i esemény ünnepélyes megnyitóján dr. Kiss Ádám professzor úr a MEFS elnöke meg is jegyezte, nagyon örvendetes ennyi fiatalt - vizsgaidőszakban - sakkozni látni, ami markánsan bizonyítja a szellemi munka értékét, majd a tavalyi egyetemista világtalálkozón 8. helyet elért "barczás" magyar válogatott tagjait (Kaczúr Flórián, Grimm Dániel) díjazásban részesítette.

A torna óraindításakor 6 ország 68 versenyzője két csoportban vágott neki a 7 fordulós küzdelemnek, amit 2018-tól öt esztendőn keresztül dr. Hetényi Géza egykori főiskolás bajnok és BEAC éljátékos emlékére rendeznek meg. Özvegye, dr. Ádám Erzsébet, és fia László komoly különdíjakat ajánlottak fel az indulók számára, amit a verseny záróünnepségén ők maguk adtak át, s ezt a megjelentek nagy tapssal jutalmazták!

Az értékszámosok versengésében a fő esélyes, Balog Imre nagymester gyorsan az élre állt és az első táblát kibérelve magabiztosan védte meg bajnoki címét! A 2x15 perces játékidő (lépésenként 5 másodperc bónusszal) nagyon feküdt neki, hamar hibázásra késztette ellenfeleit. A második helyre - hatalmas holtverseny után - hallgatótársa, Dankházi András FIDE-mester futott be, megelőzve a veretlen Kaczúr Flórián nemzetközi mestert. Így tehát az első három kiemelt a dobogón végzett és jelentős pénzdíjat vehetett át, ám a további ötpontos versenyzők sem panaszkodhattak. Klubunk játékosai közül Grimm Dániel a 8., öccse György a 26. helyen végzett.

Az örvendetesen sok hölgyjátékos között is nagy csata folyt a bajnoki címért és a díjakért, amit végül itt is a három legmagasabb Élő-pontszámú mesternő nyert el.

A csapatversenyben három egyetem különversenyt vívott a serlegért. Mindenkinél a legjobb négy versenyző eredménye számított be az összpontszámba. A csatározás során a Corvinus Egyetemet idén nem lehetett legyőzni, s így a 21 (!) fővel induló ELTE-seknek nem sikerült a triplázás... A bronzérmek a harmadik szomszédvár, a Műszaki Egyetem hallgatói nyakába kerültek.

A kategóriadíjasok közül az egriek emelkedtek ki.

Az amatőrök csoportjában 20-an indultak, és az első három versenyző kiemelkedett közülük, viszont a középmezőny rendkívül sűrű volt. A Buchholz-számítás a végén Plank Péternek kedvezett, aki vereséggel rajtolt, de aztán az összes partiját megnyerte.
Holtversenyes társa, a vietnami Nguyen Cong Van egyszer állt csak fel vesztesen az asztaltól, de ez az aranyérmébe került. Őket egy pont lemaradással követte Farhad Ahmed Irakból. A női díjat itt Soproni Zsuzsanna vihette haza, aki segédpontokkal előzte meg Istenes Melindát, míg a bronzmedál Gombos Dalmának jutott.

A végig sportszerű rendezvény ünnepe volt a sakkozásnak, és jól szolgálta a királyos játék népszerűsítését! Minden versenyző elégedetten távozott, a szervezők pedig abban a meggyőződésben pakolták össze a készleteket, hogy jövőre még többen szeretnének majd sakkozni - nem középiskolás fokon - és a nagyterem szűknek fog bizonyulni a bajnokság számára. Nem mellesleg, 2019-ben Budapesten rendezik majd az Egyetemisták Világjátékát, amin várhatóan a sakk is helyet kap.

Az ELTE csapata

A részletes végeredmények:

Értékszámos csoport (48 résztvevő): 1. Balog Imre (Corvinus Egyetem) 6,5 2. Dankházi András (Corvinus Egyetem) 5 3. Kaczúr Flórián (ELTE) 5 4. Jacsó Ádám (BME) 5 5. Straubinger Dániel (BME) 5 6. Sütő Gábor (Testnevelési Egyetem) 5 pont...

Női versenyzők: 1. Juhász Barbara (SOTE) 4,5 2. Havanecz Bianka (Corvinus Egyetem) 4,5 3. Varga Klára (Testnevelési Egyetem) 4 4. Hoang Le My Anh (vietnami; ELTE) 3 5. Kubik Anna (SOTE) 2,5 6. Hönsch Kamilla (ELTE) 2,5 pont...

A legjobb 2000 értékszám alatti versenyző: Csendi Balázs (ELTE) 4 pont.

A legjobb 1800 értékszám alatti versenyző: Inges Zénó (EKE) 3,5 pont.

A legjobb 1600 értékszám alatti versenyző: Sebők Máté (EKE) 3 pont.

Csapatverseny: 1. Corvinus Egyetem (Balog Imre, Dankházi András, Havanecz Bianka, Amstadt Áron) 20 2. ELTE (Kaczúr Flórián, Halák Miklós, Grimm Dániel, dr. Bognár Csaba) 19 3. BME (Jacsó Ádám, Straubinger Dániel, Vitályos Márton, Repiczki Tamás) 16,5 pont.

Amatőr csoport (20 résztvevő): 1. Plank Péter (Óbudai Egyetem) 6 2. Nguyen Cong Van (vietnami; Debreceni Egyetem) 6 3. Farhad Ahmed (ELTE) 5 4. Marton Tamás (ELTE) 4 5. Han Máté (Óbudai Egyetem) 4 6. Németh Áron (ELTE) 4 pont...

Női versenyzők: 1. Soproni Zsuzsanna (BGE) 4 2. Istenes Melinda (Corvinus Egyetem) 4 3. Gombos Dalma (SZIE) 3 4. Mezőfi Viktória (SZTE) 2,5 5. Monduk Ágnes (BGE) 1 pont.

A verseny eredményei itt érhetőek el.

Jakobetz László


Testvérklubunk jubileuma

2018.05.10.

2018. május 8-án az egykori Mező utcai BEAC sportpálya (később Budai Skála Áruház, ma Allee Bevásárlóközpont) helyén emléktáblát avattak testvércsapatunk, a BEAC fennállásának 120. évfordulójára. Ezen az ünnepségen vezetőedzőnk Jakobetz László és legkisebb játékosunk, Hajdu Marci vett részt.

Jakobetz László és Hajdu Marci

Bár egyikőjük sem játszott az 1973-ig álló futballstadion lelátó alatti sakktermében, ám a legidősebb versenyzők elmondása alapján pezsgő sakkélet folyt az egyetemi szakosztályban. Sok fiatal kinevelése fűződik dr. Földi József, dr. Érdy Béla és Flórián Tibor nevéhez. Ezt a munkát vitték tovább - 1987-től közös klubként - a Barcza-BEAC edzői is.

Jakobetz László


Arany nélkül is fényesen!

2018.04.30.

Az idei országos rapidbajnokságnak - az elmúlt évek sikerei ellenére - mértéktartó elvárásokkal vágtunk neki, hiszen több meghatározó sakkozónk korcsoportot váltott.
Az már a torna előtt világos volt, hogy a népszerűségi versenyt ezúttal is megnyertük, hiszen 31 fiatallal a legnépesebb küldöttségnek a miénk bizonyult. Szerencsére az eredményességben sem kellett csalatkoznunk, hiszen a 3 érmünkre és a tábladíjunkra igazán büszkék lehetünk, de emellett még több, nagy csatában kiharcolt helyezésünket sem kell szégyellni!
Haladjunk szlalomozva:

A 14 éves lányoknál 3 játékossal képviseltettük magunkat és mindannyian kiválóan szerepeltek. Tóth Niki szerezte a legfényesebb érmünket, a második helyet megbízhatóan (mint mindig), a kezében tartotta végig! Ha nem lett volna első és utolsó forduló a versenyen, akkor még szebben csilloghatna az ezüst... :-) Palczert Hajnalka 6. helye sikernek számít, de ennél is többet ér, hogy minden partija eldőlt. Gyors és harcos volt, csak így tovább!
Mészáros Márti hosszú versenyzési szünet után tért vissza és győzelmeivel letette névjegyét, ami a csapatbajnokságon jól kamatozott.

Az U8-as fiúknál nem titkolt esélyesünk volt Hajdu Marci, aki a legjobb 8 éves sakkpalánta az országban, ám mint tudjuk, ezt bizonyítani is kell (hm-hm, neki örökké a nagyhatalmúak felé is...). Nos, az egész verseny legtöbb pontját ő szerezte (15/13), de az az egy fránya vereség rögtön az első helyébe került. A sakk is a kegyetlen sportok közé tartozik - mindig nyerni kellene... Ettől függetlenül ő volt delegációnk legeredményesebb versenyzője és ez további lendületet ad majd neki. Ugyanitt Ónodi Miki is kiemelkedően szerepelt (10. hely): folyamatosan az élmezőnyben haladt taktikus sakkot játszva. A végén csúszott ki az érmecske a kezéből, de aki figyelte a partijait, láthatta, magas sportértékűek voltak, s ez biztató! Hatalmas eredményt ért el élete első komoly tornáján Máthé Levente is, hiszen az 50% sok rutinos játékosnak sem szokott sikerülni.
A 12 éves leányok között egyszem üdvösként, Kreiter Lilla jól szerepelt, hiszen egy országos 8. hely annak számít, ám aki tudja és sejti (érthetetlen módon ki voltunk zárva a teremből az első pillanattól kezdve...) a játszmái tartalmát, nem biztos, hogy boldog is. Bőven benne volt az első ötbe kerülés lehetősége, ez Lilla Buchholzából látszik is, ami a mezőny legmagasabbja volt . Reméljük, legközelebb sikerülni fog, hasonló kombinatív játékkal és egy jobb befejezéssel!
Az U12-es fiúknál indítottuk a legtöbb versenyzőt, s bár az első tízbe csak Palczert Matyi tudta beverekedni magát, az összkép nem rossz. Ha valaki megnézi a táblázatot, láthatja, hogy fél pontok mennyit számítottak, vagyis Matyi egy hajszálra volt a dobogótól, és az tagadhatatlan, hogy a 2007-esek közül mindenkit megelőzött, ami 2019-re előrevetítve bizakodásra ad okot! Alig maradt el tőle az élete legjobb eredményét produkáló Szilágyi Marci, ki jó hajrájának köszönheti ezt az eredményt. A többiek félvonal alatt maradtak ugyan, de pl. Ónodi Tomi partijainak sportszakmai mutatója magas, Nagy Botond pedig "kicsi újoncként" remekül mutatkozott be. A 10 éves lányoknál két sakkozónk fej-fej mellett haladt a középmezőnyben, s bár az idősebb, Paksai Niki legyőzte, majd erőnyerővel meg is előzte Tóth Timit, a játékerejük nagyjából egyforma. Az esély az élmezőnybe való feljebb lépésre adott a hölgyeknek.
A 10 esztendős fiúknál Nagy Levente nagy lelkierőről tett tanúbizonyságot, és a kettős vereségű nyitány után felkapaszkodott az élmezőny végére, s ez debütálásként dicséretes dolog, különösen úgy, hogy van még egy éve ebben a korosztályban.
A fiú 14-ben négyen indultak, akik párban versenyeztek egymással és a mezőnnyel. Végül Kozsik Bende (10. hely) megelőzte Kelemen Szabit, de ettől nem lehet ő sem boldog, hiszen óriási sanszot szalasztottak el - sokadszor. Erős ellenfelekkel és zsenijelöltekkel szemben állják a sarat, aztán sokszor a velük egyformákkal nem bírnak. Ilyen sűrű mezőnyökben az ütésállóság alapvető, főleg, hogy még jött egy csapatverseny is...
A 16 éves uraknál a mindig lelkes Palczert Botond olyan peches első napot produkált, ami után a második nap csak szépségtapasz lehetett...
A 18 éves fiúknál is négyen indultunk - vérmes remények nélkül. Viszont az Ifi kortól búcsúzó Grimm Balázs és Pásztor Dani szerencsére rácáfolt a papírformára! Balázs élete legjobbjaként 11. helyen zárt, kihasználva a kedvező párosítást, míg Dani elverte a Péterek közül a bajnok Polyikot és a sokszoros világverseny-résztvevő Ugróczkyt. Ilyen belépő után karnyújtásnyira volt egy kiemelkedő sikertől, ám azért a 13. helyért sem kellett zokognia.

Egyéni

A csapatversenyek történetében nagy tradíciókkal rendelkezünk. A legtöbb klubnak egy gárda összeállítása is komoly nehézségekbe ütközik, nekünk ezúttal hét sikerült. S ehhez nem volt szükségünk ostoba módon engedélyezett külföldire vagy "technikai vendégjátékosra"...
Az U10-es kategóriában ismét bebizonyosodott, hogy a rapid értékszámok még annyit sem érnek mint a standard. Persze, akkor miért ez alapján rangsorolnak, ha úgy sem lesz a FIDE-nek beküldve? Megannyi megválaszol(hat)atlan kérdés...
Nos, törpéink (Hajdu Márton, Ónodi Miklós, Nagy Levente, Tóth Tímea) 8,5 év átlagéletkorral gond nélkül hozták az ezüstérmet, ami mindenkit meglepett, még az edzőt is. Igaz, egy olyan csapatban öröm játszani, ahol a két éltábla 12/10-es indexre képes és a lány tábla is tündököl. Az egészen elképesztő volt, ahogy Hajdu Marci az egyesen ronggyá verte a két évvel idősebbeket és ezzel - minden súly az ő vállára nehezedett az utolsó partiban - behozta a csapatot a dobogó második fokára, s önmagának pedig természetesen egy tábladíjat is begyűjtött! A második alakulatunk is jól vitézkedett 3 tapasztalatlan gólyával, itt Paksai Niki első táblás teljesítménye emelkedett ki (5/3,5).
Az U14-ben négy csapatot is indítottunk, ám ez sem volt elég, hogy (sokadszor) ne katalánul (z nélkül) írják egyesületünk nevét...
Kedves versenybíró bácsik, segítünk: Barcza Gedeon egy világhírű magyar nagymester, sakkedző, tanár és iskolaigazgató volt! Csapataink teljesítményével nem lehetünk elégedettek, pedig az előzetes várakozás alapján meg lett volna az esély akár az éremre is. Ám becsődölt első táblásokkal ez a jövőben sem fog menni...
De ne legyünk igazságtalanok, hiszen a két lány itt is férfiasan küzdött: Tóth Niki a 3. táblán holtversenyes tábladíjas lett, míg Palczert Hajnalka az éldeszkán 6/3-mal csak dicséretet érdemel! Az U18-ban 5 emberünk alkotta alakulatunkat, s maradandót szintén csupán a hölgyünk vitt véghez: Kovács Lilla első ebbéli fellépésén majdnem verhetetlennek bizonyult, ám ez a teljesítmény itt is csak egy 10. helyhez tudta segíteni az együttest.

Csapat

Köszönjük mindenkinek a részvételt, és már a következő - nyakunkon levő - két nagy feladatra koncentrálunk. Hajrá BGSC!

Jakobetz László


Szerbiában vendégeskedtünk

2018.04.15.

A vajdasági Bánóci sakk klub meghívására április 12-én (4 napra) déli szomszédunkhoz utaztunk. Ezzel viszonozták szerb barátaink, hogy mi tavaly ősszel már vendégül láttuk őket a II. Ádám György emlékversenyen.
Saját versenyüket nagyrészt a mienk mintájára szervezték, vagyis egy 4 fős csapatverseny képezte a program vázát. Ami viszont alapból eltért tőlünk az az, hogy nem saját városukban rendezték meg a versenyt, hanem Szerbia egyik, mostanság "felkapott turistaparadicsomában" Zlatiborban. A település neve magyarul Arany fenyőt jelent, ami nem csoda, hiszen a kb. 1000 m magasságban elhelyezkedő település meghatározó természeti képét a méltóságteljesen álló fenyőfák sokasága jelenti. Egyre több tehetősebb fővárosinak jelent státuszszimbólumot, ha ezen a tényleg szép - és rendkívül jó levegőjű - klimatikus gyógyüdülőhelyen vásárol magának nyaralót vagy apartmant.
Mindezen szépségért cserébe - nekünk Budapestről - közel 600 kilométert kellett megtennünk, az utolsó közel 200-at!!! pedig nem túl jó minőségű, sokszor szerpentin jellegű utakon.
De most már essék szó magáról a versenyről is. A házigazdákon kívül régi ismerősökkel, illetve új sakkozókkal egyaránt találkoztunk. Montenegrói ellenfélhez eddig még nem volt szerencsénk, ugyanakkor moldáv barátainkkal úgy látszik mindenhol összefutunk... A körmérkőzéses lebonyolítási formában lezajlott főversenyben - az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően - a bronzérmet sikerült megszereznie a Tóth Nikoletta, Grimm Balázs, Zlotov Viktor és Tóth Tímea összeállítású csapatunknak. Emellett a szervezők betétprogramnak egy 9 fordulós snell versenyt is beiktattak. Előbbiben Niki és Viktor, utóbbiban Balázs nyújtott átlag feletti teljesítményt.

zlatibor

Szabadidőnkben meglátogattuk a település és környékének turista látványosságait: a fantasztikus panorámával rendelkező helyen fekvő II. világháborús partizánok emlékművét, az évszakból adódóan már bezárt sípályát illetve a fiatalok még egy kalandpark akadálypályáit is kipróbálhatták. Szállásunkra és az étkezésre sem lehetett panaszunk, így élményekkel feltöltődve érkeztünk haza. Idén még további meghívások várnak ránk...

A verseny eredményei itt: http://chess-results.com/tnr346171.aspx?lan=1&art=1
és itt: http://chess-results.com/tnr346008.aspx?lan=1

Grimm György


A kis Miki nagy ezüstérme

2018.03.30.

Versenyzőink március végén sikeresen zárták az országos egyéni diákolimpiát Miskolcon, ahová már bejutni sem volt egyszerű. Igaz, ez nem egyesületi verseny, de az értékszám nélkülieknél a kétlépcsős rendszer és a rengeteg résztvevő nem sok kisiklási lehetőséget enged. Tucatnyi sakkozónk kvalifikálta magát a döntőbe, akik közül kilencen tudtak elmenni rá (talán a tavalyi rossz emlékű sokórás sorállás miatt...).
Közülük is kiemelkedett ÓNODI MIKI (I. korcsoport), aki kiegyensúlyozottan játszva ért el második helyezést. Gratulálunk!
A kicsiknél nincs lényegi különbség az értékszámos és "amatőr" verseny színvonalában, így joggal gondolhatjuk, hogy Miki benne van az első 6 versenyzőben az U8-as korosztályban, ami biztató a rapidbajnokság előtt!
A III. korcsoportos lányok között is sikeresen szerepeltünk, hiszen TÓTH NIKI 4. és PALCZERT HAJNALKA 5. helyezése jónak mondható a kifejezetten erős mezőnyben. Negyedik lett TÓTH TIMI (I. korcsoport) is, bár itt érthetetlenül csak 6 partit "engedélyeztek" a rendezők (érdemes ennyiért több tízezer forintot költeni és több száz kilométert utazni?!) a négy értékszámos kislánynak, ami reális végeredményt nem adhat, ismerve a korosztály játékának jellegzetességeit... (Ti. az első és a negyedik között 2 pont volt a különbség.)
Jónak mondható még KOZSIK BENDE (III. korcsoport) 10. helyezése is, aki a rendkívül sűrű mezőnyben végig az élmezőnyben haladt, ám a zárófordulóban még egy gólt kellett volna lőnie az éremhez, ami most nem sikerült.

Miki


Szép a tavasz Aszódon

2018.03.24.

Idén már javában beléptünk a tavaszba, mire megrendezésre került Aszódon a VI. Téli Kupa elnevezésű ifjúsági és gyermek sakkverseny.
Ezúttal először nem rendeztek csapatversenyt, pedig az elmúlt két év győztese, a barczásokból álló Egyetemi Katolikus Gimnázium csapata idén is abszolút esélyes lett volna.
Így viszont nem maradt más hátra, minthogy az egyéni versenyen mutassuk meg tudásunkat. Ez sikerült is és nem is akárhogyan.
A 3 fős Barcza-kontingens minden tagja éremmel térhetett haza. A két kisebb csoportban Nagy Levi és Nagy Boti vitézkedett sikeresen. 5,5-5,5 pontot gyűjtöttek amivel mindketten ezüstérmesek lettek kategóriájukban. Az összevont nagy csoportot pedig Grimm Balázs 7 ponttal, 100 %-os teljesítménnyel nyerte meg.
Gratulálunk Nekik!

Játékosaink

Végeredmények:
I. korcsoport:
http://chess-results.com/tnr341196.aspx?lan=1&art=1
II. korcsoport:
http://chess-results.com/tnr341197.aspx?lan=1&art=1
III-VI. korcsoport:
http://chess-results.com/tnr341195.aspx?lan=1&art=1&rd=7

Grimm György


Grimm győzelem!

2018.03.10.

Másfél évtizede egyesületünk, a Barcza-BEAC SC rendezi a legjelentősebb újbudai sakkversenyeket. Így volt ez március 10-én is a 12. Gazdagrét Kupa alkalmával, amikor minden részvételi csúcs megdőlt a 4 ország játékosai által alkotott mezőnyben! Az 58 indulóból a 9 forduló során a legmagasabban jegyzett értékszámúak hamar az élre álltak, és nem is engedték át az érmeket másnak. Közülük is kiemelkedett klubunk sakkozója, ifj. Grimm György, aki végig vezetve nyerte a versenyt és az ezzel járó kupát! Újabb sikere is bizonyítja, hogy sokkal inkább ezt a sportot kellene kultiválnia, mint azt, amelyik négy évtizede megszűnt Magyarországon... A második helyezett Kristóf Péter Edelényből, a harmadik Balázs András Nyergesújfaluból érkezett a tornára. Őket a további díjasok - fiatalok és rutinos sakkozók -követték hatalmas sakkcsaták után.
A gyermekcsoportban körmérkőzés zajlott a 12 Élő-pontszám nélküli ifjúsági versenyző számára, és ők is sportszerű partikat vívtak. Elsőnek megérdemelten, veretlenül a budaörsi Vida Áron futott be, teljes ponttal megelőzve a holtversenyben végző két Pétert, ám a kisebbek is kitettek magukért.
Természetesen erről a baráti tornáról most sem ment üres kézzel haza senki, és reméljük hogy jövőre még több termet ki kell nyitni a közösségi házban a sakkbarátok részére!

VÉGEREDMÉNYEK:

FELNŐTT CSOPORT: 1.ifj. Grimm György 8, 2.Kristóf Péter 7,5 3.Balázs András 7 4-6. Palczert Botond, Nagy "Süti" Miklós, Chivela Felisberto 6,5 pont... (58 résztvevő).

FELNŐTT CSOPORT

A legjobb női versenyző Palczert Hajnalka lett 5 ponttal; a legidősebb versenyző Pápai János 5,5, a legfiatalabb Hajdu Márton 5 pontot gyűjtött.

GYERMEKCSOPORT: 1. Vida Áron 10, 2-3. Kovács Péter, Fábián Péter 9 4-5. Látrányi Dániel, Raisz Péter 7,5 6. Rezner Bálint 6 pont... (12 résztvevő).

GYEREK CSOPORT

Jakobetz László


Kettős évforduló: BEAC 60 - Barcza 30!

2017.12.17.

December 9-én nagyszabású ünnepséggel emlékeztünk meg két testvérszakosztályunk fennállásának jubileumáról. A Rozmaring vendéglő különtermében rendezett társasvacsorára félszáz egykori és jelenlegi sakkozónk kapott meghívót, hogy az egyesületi és szövetségi vezetőkkel közösen felidézzék a korabeli szép emlékeket. Az aszatoknál több mint 800 év klubhűség foglalt helyet, ami egyedülálló a magyar sakkozás történetében! Ezt - az erre az alkalomra, Jakobetz László vezetőedző által készített - két minikönyvből is megtudhattuk, amit az összes résztvevő nagy örömmel forgatott a finom falatok fogyasztása közben. Mindenki rendkívül jól érezte magát az eseményen, csupán két régi harcostársunk hiányát fájlaltuk: az ő 1-es és 2-es számú köteteiket özvegyeik, Őszné Matkó Andrea és Ádámné Horváth Olga vették át.

Emlékkönyv

A háromfogásos vacsora kollektív snellezéssel zárult, ahol az ifjú titánok kihívhatták a komoly nemzetközi mestereket is. Este 10 órakor azonban indulni kellett hazafelé, hiszen másnap reggel a felnőtt csébén kezdődött a következő 60 és 30 év...

Az egybegyűltek

Jakobetz László


Finnugor - magyar barátság

2017.11.19.

A Finn Sakkszövetség finnugor rokonnépi sakkfesztivált rendezett a Heinola városa mellett található Vierumäki olimpiai edzőtáborban november 17-19. között.
Az aktualitást Finnország és Észtország 100 éves függetlenségének, Magyarország, Finnország és Észtország 100 éves állami kapcsolatainak, továbbá Oroszország finnugor népei nemzeti jogainak 100 éves évfordulója adta.

A sakkfesztivál fő eseménye Finnország, Észtország, Magyarország és Oroszország finnugor népeinek körmérkőzése volt, melynek során 25 táblán küzdöttek a csapatok.
Az utolsó forduló nagyarányú győzelmének eredményeképp a magyar csapat nyerte a viadalt. A magyar válogatottat három játékosunk is képviselte: Grimm Dani a 3. táblán, Grimm Gyuri a 12-es táblán 1,5-1,5, míg Grimm Balázs a 23-as táblán 2 ponttal járult hozzá a sikerhez. A 11 fordulós egyéni snellversenyen pedig Dani a 89 fős mezőnyben a 4. helyen végzett 8 ponttal.

A csapat

A főverseny végeredménye:
http://chess-results.com/tnr315595.aspx?lan=1
A blitz verseny végeredménye:
http://chess-results.com/tnr315012.aspx?lan=1&art=1&rd=11&wi=821

A nívós körülmények (állófogadás, élő közvetítés, stb.) mellett a verseny rangját tovább növelte az a tény, hogy a megnyitón maga a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov köszöntötte a résztvevőket. A tervek szerint jövőre Észtországban lesz a folytatás.

A csapat

A verseny honlapja:
http://www.shakkiliitto.fi/finland100/

id. Grimm György


Egyénileg a legjobbak voltunk...!

2017.11.05.

Nagyszerű tábladíjakkal és egyéni teljesítményekkel zártuk az országos bajnokságot Szombathelyen, "némi" szépséghiba, hogy ez egy csapatbajnokság volt... Persze, nem is lett volna semmi baj, ha versenyt 8-10-20 táblán rendezik, hiszen a leghosszabb kispaddal mi rendelkezünk az országban, ám a sok hasonló képességű sakkozónkból többen csődöt mondtak - az első csapataink hátrányára.
Persze az U10-es tornán elért 6. és 7. helyünket sokan megirigyelhetnék, ám mi nem vagyunk elégedettek, mert olyan csapatok is előttünk végeztek, akikkel nem kerültünk szembe, és nyilvánvalóan gyengébbek nálunk... Igaz, a számítógép "kegyét" ki kell érdemelni, s mi valljuk be a verseny közepén halvány teljesítményt nyújtottunk, s sokszor csak a két túlkoros versenyzőnk, a tábladíjas Palczert Hajnalka és Németh Zétény, illetve a 7 éves Ónodi Miki húzta a szekeret előre. A második csapatunk viszont hajszál híján megelőzte az elsőt, köszönhetően a szintén túlkoros Máthé Gerinek és az utolsó két táblán veretlenül brillírozó Németh Bencének és Tóth Timinek. Harmadik csapatot csak mi indítottunk a mezőnyben és szégyent ők sem vallottak, sőt a rengeteg újoncunk közül többen jövőre már felsőbb gárdába léphetnek.
Ezek után nem meglepő, hogy a verseny egyéni eredményeit nézve, az első 18 játékos között 6 barczást találunk, akik a saját táblájukon első vagy második legjobb teljesítményt nyújtották! Kár, hogy ők nem szerepelhettek egy csapatban...

Az U18-as ifiversenyben az első számú alakulatunk volt a legfiatalabb, s ehhez képest jól helytálltak. Ez főleg a tábladíjat nyert, mindössze 12 éves Kozsik Bendének, valamint Pásztor Daninak volt köszönhető, akik számos náluk idősebb, magasabban jegyzett ellenfelet legyőztek. Második együttesünknek itt nem ment olyan jól, ám sokan játéklehetőséghez jutottak (egy-egy szép győzelemmel), és ez a jövőre nézve biztató.

A verseny

Köszönjük mind a 34 sakkozónknak a részvételt és a szülőknek a biztatást, akik a kollégiumi nomád feltételek ellenére kitartottak...
Jövőre ennél várhatóan jobb helyezéseket fogunk elérni, mert - más csapatokkal ellentétben - egyetlen játékosunk sem öregszik ki az ifikorból!

Jakobetz László


Orosz-magyar versenyfutás - akár a nagyoknál

2017.10.15.

A II. Ádám György emlékverseny szomorú aktualitását az adta, hogy a torna előtt két nappal hunyt el alapító elnökünk, Ősz Gábor, s így jövőre már sajnos kétnevű lesz ez az eseményünk...
Ezúttal hat ország küldöttsége fogadta el invitálásunkat a négynapos, több sakkprogramból álló versenyre, melyet a megszokott helyszínen, a Chesscom Hotelben bonyolítottunk le. A részvétel minden meghívott csapatnak ingyenes, a díjazás magas szintű volt (köszönet Kispest és Kőbánya önkormányzatának, az OTP Banknak és a Sakkmed Bt-nek) ennek ellenére akadtak olyan - meghívót kapott - magyar csapatok, kik nem tudtak négy versenyzőt sem összeállítani az U18-as FIDE-csapatversenyre...
A hétfordulós viadalon végül 10 gárda részvételével indította a sakkórákat a Jakobetz András és Kapás Róbert alkotta bírói kar, melyet végig kiegyensúlyozott, sportszerű küzdelem jellemzett.
Az előzetes esélylatolgatás alapján 5 csapat (a külföldiek közül a szentpétervári, a temesvári és a belgrádi, a magyarok közül pedig a Dunaharaszti és a vendéglátó Barcza) jelentkezhetett be a többiekhez képest reálisabb igénnyel az érmek elosztására. Szinte fordulóról fordulóra változott a "sárga trikós" pozíció tulajdonosának a neve, míg végül a verseny lefújásának pillanatában - kis szerencsével, de nem érdemtelenül - az orosz csapat lett a befutó.

Ádám György Emlékverseny 2017.

A csapatverseny (játékidő: 60 perc + 30 mp) teljes végeredménye:


1.     Spassky Chess Club (Szentpétervár)                 20 pont
(Golikov Daniil, Pavlov Mikhail, Ponomarev Denis, Vorobieva Varvara)
2.     Barcza Gedeon SC                                                       19 pont
(Palczert Botond, Tóth Nikoletta, Kozsik Bende Barnabás, Kelemen Szabolcs, Grimm Balázs, Zlotov Viktor, Palczert Mátyás)
3.     Universitatea da Vest Timisoara               18 pont
(Dumitru Matei-Ioan, Secrieru Andrei-Cristian, Cimpean Andra, Buzuriu Razvan-Florin)
4.     Dunaharaszti MTK                                   16 pont
5.     Szerbia                                                      15 pont
6.     UKS Pionier Jastrzebie Zdroj (lengyel) 15 pont
7.     Liptovska Sachova Skola (szlovák)       13 pont
8.     Sárkány DSE                                            12 pont
9.     Pénzügyőr SE                                           9,5pont
10.   Ungheni (moldáv)                                  2,5pont
További információ itt.

A legeredményesebb játékosok táblánként:

1.     Golikov Daniil (orosz) és Kökény Norbert 6 pont
2.     Pavlov Mikhail (orosz) 6 pont
3.     Cimpean Andra (román)7 pont
4.     Stankovic Marija (szerb)4,5 pont

A főesemény mellett két mellékverseny is színesítette a palettát, melyeken a csapattagokon kívül az edzők és kísérők is megmérethették magukat.

A 28 résztvevős 11 fordulós (3 perc + 2 mp) villámverseny dobogósai:


1.     Golikov Daniil (orosz)                     10,5 pont
2.     FM Grimm Dániel                                  10 pont
3.     FM Annenkov Kirill (orosz)                            9,5 pont
Eredmények itt.

A 24 résztvevős 5 fordulós (10 perc + 5 mp) rapidverseny érmesei:

1.     Kökény Norbert                               5 pont
2.     Golikov Daniil (orosz)                     4 pont
3.     Galuszka Tomasz (lengyel)              4 pont
Eredmények itt.

Külön rangot adtak a versenynek a megnyitó és a záróünnepségeken résztvevő prominens személyek: Vinczek György Kispest alpolgármestere, Becsei András az OTP JZB és LTP vezérigazgatója és a BEAC ügyvezető igazgatója, Simon Gábor.   Ők is reményüket fejezték ki, hogy 2018-ban hasonló átlagszínvonallal és versenykörülmények között találkozunk újra!

id. Grimm György-Jakobetz László


In memoriam Ősz Gábor (1967-2017)

2017.10.12.

Rövid időn belül második vezetőjét vesztette el klubunk... 2017. október 10-én elhunyt Ősz Gábor tanár úr, az egyesület alapító elnöke. Gábor 1967. január 24-én született Budapesten, és iskoláit is itt végezte. Tanári pályára készült és ehhez hű maradt egész életében. Bárhol is tanított, növendékei nagyon szerették embersége és állandó segítőkészsége miatt. Több történelmi témájú könyvet írt, és évente rendezett történelmi vetélkedőket, nemzetközi konferenciákat. Különösen a magyar-lengyel közös múlt érdekelte, sokat járt arrafelé.
Másik nagy szerelme a sakkozás volt. 1987-ben Rózsa Józseffel együtt megalakították a Barcza Gedeon SC-t, ami a legrégebbi gyereksakk-klub az országban. Gábor kezdettől fogva részt vett a szakmai munkában, sakk-szakköröket vezetett, sakktáborokat tartott, csapatokat irányított Ádám Györggyel együtt. Sakktanítványai kedvelték érdekes előadásmódját és sakktörténeti óráit.

Mindig a gyerekek érdekeit tartotta szem előtt, a konfliktusokat igyekezett elkerülni. Lányát is megtanította sakkozni, s együtt örült vele, ha sikerei voltak...

A sakkozásban és a hivatásában is nagy űrt hagyott maga után, amit nehéz lesz betölteni. Szomorú a jubileumunk...

Temetése november 3-án pénteken, 11 óra 30 perckor lesz az Újköztemetőben.

Jakobetz László

Ősz Gábor


Helytálltunk az európai egyetemi sakkhadszíntéren

2017.10.05.

Miután a 2017. évi Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság csapatversenyét az ELTE nyerte, így alanyi jogon képviselhette Magyarországot szeptember 20-24. között Spanyolországban, az EUSA (European University Sports Association) égisze alatt rendezett Egyetemi Sakk Európa Bajnokságon. A csapatot a Barcza sakkozói Kaczúr Flórián és Grimm Dániel alkották.

A csapat

A verseny helyszínéül - a még e kora őszi időpontban is strandolásra csalogató - Costa del Sol-on található Fuengirola nevű település szolgált. Szükség is volt a verseny közbeni folyamatos feltöltődésre, mivel rendkívül erős mezőny gyűlt össze. A férfiak küzdelmében 11 ország 23 egyetemének csapata vett részt (emellett a nőknél 5 nemzet 6 csapata játszott). A mezőny harmada un. címviselő (GM, IM, FM), vagyis kiemelkedő nemzetközi tudású sakkozó volt.

A magyar küldöttség

A verseny nemenként két kategóriában zajlott le. Először a 2 fős csapatversenyre került sor, rapid (2 x 25 perc + 10 másodperces) játékidővel 9 fordulóban, un. svájci párosítással. Ebben a versenytípusban (10 ponttal - 5 győzelemmel) a 8-9. helyen végeztünk, mely eredmény a mezőnyt figyelembe véve elfogadható. Csak egy példa az ellenfelek játékerejére: a győztes orosz csapat játékosai rendszeresen játszanak a világ Top 10-es sakkozói ellen. Ezt követően került sor az egyéni (3 perc + 2 másodperc hosszúságú) szintén 9 fordulós blitz versenyre melyen mindkét játékosunk 6-6 pontot szerzett és ezzel az előkelő, holtversenyes 4. helyen végeztek.
Természetesen nemcsak a sakkozásról szólt ez a pár nap, hanem lehetőséget nyújtott a különböző kultúrájú országok egyetemistáinak tapasztalatcseréjére, barátkozására is.

Grimm György


Szimultán az iskolában

2017.10.25.

Ferencváros sakkélete az utóbbi időben ismét kezdi bontogatni szárnyait, Baumann Péter tanár úrnak köszönhetően. Ennek érdekében sorra rendezi a sakkversenyeket és a népszerűsítő szimultánokat. Szeptember utolsó napján éppen a saját intézménye, a Kosztolányi Dezső Általános iskola adott otthont - a családi nap keretében - egy ilyen szeánsznak, melyre egyesületünk edzőjét, Jakobetz László FIDE-mestert kérték fel. Az összegyűlt 19 gyerek (és egy apuka) nagyon lelkes és fegyelmezett volt, látszott mindenkin, hogy Baumann tanár úr szakkörére járnak. A kétórás eseményen a legjobb teljesítményt sorrendben a következő tanulók érték el, és ezáltal egy kupával gazdagodtak:

Olgyay-Szabó Katalin  (4.b)
Nemes László            (4.a)
Lauf Tibor               (2.b)

Emellett minden résztvevő kapott egy Magyar Sakkvilágot és tollat ajándékba. A jó hangulatú esemény megismétlése a közeljövőben várható.

Szimultán

Jakobetz László


Majdnem bravúr a Pénzügyőr Kupán

2017.10.22.

Október 10-én a II. Pénzügyőr Kupán vettünk részt U12-es csapatunkkal (a második legfiatalabb átlagéletkorral), amely az országos bajnokságra készül. Az eseményen most hét gárda indult, mivel az egyik kiscsapat az utolsó pillanatban lemondta a megmérettetés lehetőségét.. Mi viszont két játékossal többen voltunk, így ki tudtuk segíteni az egyik, kevesebb főből álló egyesületet is...
Fiatal titánjaink az utolsó fordulóig egészen kiváló teljesítményt nyújtottak, hiszen veretlenül a 2.helyen álltunk köszönhetően a kiegyensúlyozott játéknak. A zárómérkőzés azonban nagyon nem sikerült, így két csapat is elénk került - némileg megérdemelten. A tanulságokat természetesen levontuk, s reméljük mindenki okult belőle.
A nap folyamán a legjobb teljesítményt Palczert Hajnalka (1. tábla), Németh Zétény (2. tábla) és Ónodi Miklós (6. tábla) nyújtotta, akik egyaránt 4 pontot szereztek a hat forduló során.

Jakobetz László


Sikeres bírói vizsgák

2017.10.17.

Az évek óta sikeresen együtt dolgozó játékvezető párosunk, valamint mesterjelölt játékosunk sikeres versenybírói vizsgát tett az elmúlt hetekben: Jakobetz András FIDE-licenset szerzett, míg Grimm György és ifj. Grimm György hivatalos házibírónk lett. Mindhármuknak gratulálunk!

Újdonsült versenybíróink

Jakobetz László


Újra nálunk a serleg!

2017.09.17.

Az idén tizennyolcadik alkalommal megrendezett Naszály Kupára az EB miatt nem a legnagyobb küldöttséggel, és nem is a legerősebb összeállításban utaztunk, ám alsós gárdánk így is remekül helyt állt a hét forduló során. A csapatösszeállítás már az országos ifi csébé tükrében zajlott, s jelöltjeink ennek megfelelően küzdöttek, magabiztosan hozták el a kupát a szlovák, valamint a hazai vetélytárs elől! Így feltehetőleg a legtöbbszörös győztesek mi vagyunk a verseny történetében.
Gratulálunk mindenkinek, s lássuk a "tortaevők" pontszámait:

Tancz János 7/5; Máthé Gergely 7/6,5; Szilágyi Márton 7/7; Becsei Attila 7/6.

Köszönjük a szülőknek a lelkes drukkolást és várjuk a további jó folytatást az idény további versenyein is!

A csapat

Jakobetz László


Hatan Mamaián

2017.09.14.

A kiemelkedő balatonlellei szereplésünknek köszönhetően, idén is a legnépesebb küldöttséggel vágtunk neki a korcsoportos Európa-bajnokságnak, amit a román tengerparton rendeztek szeptember 4-14. között. A két évvel ezelőtti tapasztalataink alapján igyekeztünk még szerényebb terveket szövögetni, s elsősorban tanulási céllal nekivágni a tornának. Ezt sakkozóink és szüleik megértették, betartották és tudásuk legjavát nyújtva majdnem sikerült nagy meglepetéssel zárnunk három versenyzőnk esetében is. A mamutmezőnyökben elért eredményeket nem kell szégyellnünk, hanem még több munkára kell sarkalljon minket, vagyis aki képes rá...!

Köszönjük a részvételt az összes fiatal sakkozónknak, szüleiknek, szponzorainknak és az itthonról szurkolóknak is! Aki pedig elfelejtett egyetlen biztató szót is küldeni felénk, az sem fog megrendíteni minket... Hiszen tudjuk, a paródiából: "Körbe vesznek jobbra átok és rosszak..."

Nézzük versenyzőink teljesítményét dióhéjban, akit a partik is érdekelnek, megtalálhatja - nagyítóval - az internet tengerében:

Sportteljesítmény tekintetében mindenképpen az élre kívánkozik,a hét esztendős Hajdu Marci szereplése, aki az U8-asok közt indult, és az összes ellenfelénél egy évvel fiatalabb volt. Ennek ellenére olyan parádés kezdést produkált, ami mindenkit meglepett, talán még őt is... 6/5 ponttal a magyar válogatott legjobban álló játékosa volt, s bár tudtuk, hogy nagyon erős ellenfelek következnek, mégis bizakodóak voltunk. Sajnos azonban a pöttöm emberke nem bírta a rendre 3-4 órás(!) partikat és az utolsó három fordulóra elfogyott az ereje a lengyel és két orosz fiúval szemben. (Tudjuk, a keleti országok a legjobbak között vannak az utánpótlás-nevelésben is, ezért nem ideális a zárófordulókban kapni őket...) Így Marci 31. helye messze, nem tükrözi a valóságot, hiszen az egyetlen volt, aki az Európa-bajnokot is legyőzte (kinek innen is gratulálunk), sőt - amit talán még senki nem látott - jóval erősebb mezőnyben játszott a győztesnél, úgy, hogy mindhárom dobogóssal meg kellett küzdenie! Marci játéka és hozzáállása - soha nem panaszkodott arra, hogy a gép kit párosított ellenfélül - biztosíték arra, hogy jövőre helyezési számban is sokkal jobbat fog elérni.

A legkisebb lányoknál (U8) Tóth Timike képviselte klubunkat és hullámzó játékkal a jónak mondható 25. helyet érte el élete első világversenyén. A megnyitási ismereteit sikerült javítani a verseny során és ha nem lett volna még a gyereksakkban is teljességgel érthetetlen vezérelnézése, ami visszavetette, akkor be tudott volna kerülni a legjobb 15-be is. Bátor, ügyes taktikus és a sakkot szerető kislány, aki igyekszik a sakkcsaládban minél előrébb kerülni.

Nővére, Tóth Niki (U12) a szintén előkelőnek számító 25. helyen végzett, ami semmiképpen nem rossz eredmény a 96 fős mezőnyben. Mivel Niki a magas Élő-pontszáma miatt a csalóka 3. helyen volt kiemelve, olybá tűnhet, hogy elmaradt a várttól. Ám jól tudjuk, hogy a magyar - unalomig ismert felnőtt - mezőnyben megszerzett értékszám köszönő viszonyban sincs a nemzetközi ifi-pontszámokkal... Sajnos. Ám Niki gyors fejlődésének meglehet a folytatása, ha élesebb fegyverre vált és bátrabb lesz! És ebben az életkorban a szorgalom is döntő tényezővé válik.

Az U10-es fiúknál Palczert Matyi nagyon közel volt egy kiugró eredményhez, csak sajnos a végére ő is elfáradt... 6/4-gyel állt, és nem kapott verhetetlen ellenfeleket. Ekkor azonban becsúsztak hibák, amit a középmezőnyben is könyörtelenül kihasználnak az ellenfelek. Matyi már-már vakmerő, megalkuvást nem ismerő sakkja biztató, rengeteget kell viszont fejlődnie a türelem és az időbeosztás terén. Sok versenyzéssel és fizikai sportolással az elnézések száma is csökkenthető lesz.

Palczert Hajnalka (U12) mind a kilenc partija eldőlt, ami hatalmas előrelépés! A játszmák hosszával és a küzdőképességgel sincs baj. Amiben fejlődni kell, az az aktivitás és a megnyitások ismerete. Ez most is meglátszott, pedig Hajni 3/2-vel kezdett biztatóan, aztán viszont elmaradtak a gólok, pedig ő akkor is mindent megbízhatóan csinált... A harmadik kontinensviadal jobban fog sikerülni.

Palczert Botondnak (U16) túl erős volt a mezőny, ezt már az elején is sejthettük. A negatív fordulópontot a magyar rangadó jelentette, ahol a végig kecsegtető állásból kiengedte ellenfelét (6. sori huszárt nem adunk le még gyakran anyagnyerésért sem!) és ez kedvét szegte. Más kérdés, hogy egyetlen olyan riválist sem kapott, aki hátrébb lett volna sorolva nála. Több munkával jobb lesz következő!

A versenykörülmények vegyesek voltak - még a hazai szereplők szerint is. A hotel jónak minősíthető értékelést kap (bár az egyetlen ötszemélyes lift 8 emeletre kicsit kevésnek bizonyult...), az étkezés közepest, mert semmi, de semmi változatosság nem volt benne 12 napig..., és ez ilyen áron nem megengedhető. A szűk, meleg és csöpögő tetejű versenyterem, valamint a szülők, kísérők partik alatti "ellátása" a szabad ég alatt(!), botrányosnak nevezhető. A tengerpart persze sok mindent kompenzál, ám kíváncsiak lettünk volna, mit csinálnak a szervezők zápor esetén 3-400 emberrel?

Mindezektől függetlenül mi jól éreztük magunkat, sok hasznos tapasztalattal gazdagodtunk, s a jövőben is szeretnénk minél több külföldi ellenféllel mérkőzni a világ bármely pontján.

A csapat

Jakobetz László


Sakktábor - Gábor bácsi nélkül

2017.09.10.

Július 31-augusztus 4. között tartottuk az idei nyílt sakktáborunkat hagyományosan a Bocskai iskolában, ami már felkészülésül szolgált az Európa-bajnokságra is. Ennek megfelelően mindenki komolyan, de jókedvűen vett részt rajta, s a 40 saját tanítványunkkal létszámrekordot döntöttünk! Örömünket beárnyékolta Ősz Gábor betegsége, s így 24 év után először fordult elő, hogy nem a Jakobetz-Ősz oktatópáros tartotta a tábort... Gábor bácsi szerepét Schatzer András vette át, s feladatát nagyszerűen oldotta meg a kicsik vidámságára.

Naponta 4-5 órát sakkoztunk, s a többi időben - a hatalmas hőség ellenére - a műfüves foci vitte a prímet, amint az képünkön is látszik...

Foci közben...

Már ősztől mindenkit szeretettel várunk klubedzéseinken, míg a jövő évi sakktábort reményeink szerint ismét Gábor bácsi közreműködésével tartjuk.

Gyógyulj meg, Gábor!

Jakobetz László


Az éremtáblázat élén végeztünk!

2017.07.01.

Az esztendő legjelentősebb korcsoportos egyéni versenyét óriási sikerrel zártuk, s ezzel méltó módon ünnepeljük klubunk fennállásának 30 éves évfordulóját! Mielőtt végighaladnánk a korosztályokon, annyit érdemes megemlítenünk, hogy ismét a legnagyobb küldöttség volt a miénk, melynek minden tagja (ide sorolva a szülőket, nagyszülőket is) köszönetet érdemel az egymást segítő, igazi csapatot alkotó összefogásért.

Lány U18:

Ebben a korosztályban Egyed Judit ismét bizonyította, hogy "örökös" bajnok, és a rapid OB csak kisiklás volt. Igaz, az első fordulóban jól ráijesztett híveire, de aztán magabiztosan nyerte a versenyt. Judit, bár nem budapesti, ám tíz éve a mi játékosunk, és ez alatt megszámlálhatatlanul sok aranyérmet nyert az országos bajnokságokon, valószínűleg a magyar ifjúsági sakkozás történetében a legtöbbet... Gratulálunk neki és sok sikert kívánunk a világbajnokságon!

Lány U12:

Tóth Niki - aki ugyan nálunk ismerkedett meg a sakkozás alapjaival, de csak a bajnokság előtt tíz nappal igazolt hozzánk - veretlenül és sokakat meglepve nyerte korcsoportját. Hatalmas nyugalommal, jól küzdve utasította maga mögé az esélyesebbnek vélt versenyzőket. Játéka egy év alatt sokat fejlődött, amit remélhetőleg az Európa-bajnokságon is bizonyítani fog! Ebben a korosztályban nagyon erősek vagyunk, hiszen Kreiter Lilla ismét felfelé szálló ágban versenyezve (5)-8. lett, s ezzel megelőzte az amerikai bajnok Vancsa Verát és Palczert Hajnalkát, akik csak félvonalig jutottak...

Fiú U10:

A torna győztese, Palczert Matyi elképesztő versenyzői adottságokat csillogtatott meg a bajnokság során, és senkinek eszébe sem juthat, hogy nem jó helyre került az aranyérem! Matyi a verseny főesélyesével szemben olyan állást vesztett el, hogy "sírt a tábla"... Ellenben ő nem! Felállt, és sorozatban minden partiját - olykor könnyen - megnyerve, egy ponttal előzött meg mindenkit. Laza fickó ez a Matyi, s ez jól jöhet még az EB kritikus pillanataiban!

Lány U8:

A legkisebb hölgyeknél Tóth Timi - aki régi-új igazolásunk - nagyszerűen alkalmazkodott az országos bajnoksághoz cseppet sem méltó feltételekhez, és szép lassan lépdelt előre a verseny során. A mindent eldöntő utolsó fordulóban bár alulmaradt névrokonával szemben, mégsem lehet elégedetlen az ezüstéremmel. Nagyon lelkes, ügyes kislány, aki mindent megjegyez, és jó esélye van a nővére nyomdokaiba lépni. Ehhez a kontinensbajnokság lesz az első út. Hajrá!

Fiú U8:

Ebben a korcsoportban végig fej-fej mellett haladt Hajdu Marci a későbbi győztessel, és minden jel arra mutatott, hogy a Buchholz-számítás fog határozni a bajnoki címről. Ez sajnos elmaradt, mert Marci a döntő "gémre" elfáradt, ám 7 évesen így is ragyogóan helyt állt a nagyobbak között. Páratlan szériája folytatódott, közel két éve mindig dobogón áll az országos versenyeken - bárhol is indul! Jöhet a nemzetközi rutinszerzés Mamaián!

A csapat

Így a fenti 3 arany- és 2 ezüstéremmel az egyesületi éremtábla élén végeztünk, ám a többi korcsoportban játszó sakkozónk is kitett magáért:

Görög Álmos az FU18-asok között elért 10. helyével és pontszámával elégedett lehet, ám a mutatott játékkal nem! Kozsik Bende (FU12) éppen ellenkezőleg: a legszínvonalasabb versengésben mutatott játékkal és sportteljesítménnyel optimistán nézhet a jövőbe , ám az 5 pontja és a 14. helye nem ad okot a teljes boldogságra... Hej, ha egyszer az utolsó fordulót nem vesztené el! Ugyanitt Németh Zétény az egész verseny legnagyobb meglepetését okozta 650 Élő-ponttal magasabb ellenfele legyőzésével, ám játéka végletesen hullámzó még, ugyanakkor Máthé Geri csodásan küzdött és nagyot lépett előre minden tekintetben! Nagy kár, hogy a két veszélyes taktikusunk, Tancz Janó és Szilágyi Marci csak lubickolni érkezett a magyar tenger partjára, pedig bennük sokkal több van.A FU14-ben indult két versenyzőnk most is bizonyította, hogy egy-egy partiban képesek meglepetésre, de a kiegyensúlyozott játékukra még várni kell. Fogadni mernék, hogy Kelemen Szabiból és Palczert Botondból egyszer ki fog jönni a nagy eredmény, csak kérdés, mikor?

Jakobetz László


Jubiláltunk Liptószentmiklóson

2017.06.26.

2017-ben 10. alkalommal rendezte meg nemzetközi versenyét szlovák társklubunk, a Liptószentmiklósi sakkiskola. A versenysorozat állandó résztvevői a visegrádi négyek országai, időnként kiegészülve litván, ukrán és orosz csapatokkal. A kezdetektől fogva - a hazaiakon kívül - csak egyesületünk és a cseh Opava csapata vett részt az összes versenyen.
Az idén résztvevő csapatunk minden korábbinál rutintalanabbnak számított, így nem is lehetett más célunk mint a tisztes helytállás - vagyis a kiemelési helyezésünknél (12.) jobb eredmény elérése - melyet sikerült is teljesítenünk.

A csapatösszeállításra minden évben rányomta a bélyegét az a tény, hogy ezzel a versennyel mindig egy időben rendezték a Magyar Korcsoportos Nemzeti bajnokságokat, melyeken jobb játékosaink rendre résztvettek.
A rendezők az idők folyamán egyre jobb vendéglátókká váltak - köszönhetően az utóbbi években elnyert V4-es pályázati pénzeknek is. Az első 5 év kollégiumi helyszíne után, egy átmeneti szállodai évet követően, már 4. alkalommal adott helyet a versenynek a Tatralandia Aquapark - fantasztikusan élménygazdag, gyerekbarát körülményeket biztosítva. Minden évben úgy megyünk innen haza, hogy már várjuk a következő évi versenyt. Csupán az a tény hagy bennünk némi hiányérzetet, hogy ez azon kevés versenyek egyike, ahol még igazán kiugró eredményt nem sikerült elérnünk - nagyrészt köszönhetően a már korábban említett összeállítási problémáknak. Talán 2013-ban lett volna lehetőségünk megnyerni a versenyt, de az akkori első helyen kiemelt csapatunk "csak" a dobogó alsó fokára állhatott fel. Ezen kívül még egy (2011. évi) bronzérem jelenti a "csúcsot" egyesületünknek.
Itt lenne már az ideje egy győzelemre esélyes csapattal felvenni a harcot a többiekkel...
A jubileum okán pedig most tegyünk egy kis múltidézést:

2008: 5 ország 16 csapat 9. hely
(Ngo Tan Dai - Grimm Dániel - Péli Noémi - Tapolcai Anett)
2009: 5 ország 20 csapat 14. hely
(Zsipi Alex Márk - Vit Dániel - Ngo Tan Dai - Péli Noémi)
2010: 4 ország 16 csapat 7. hely
(Zsipi Alex Márk - Grimm Dániel - Grimm György - Péli Noémi)
2011: 5 ország 12 csapat 3. hely
(Egyed Gábor - Egyed Judit - Merk András - Egyed Viktória)
2012: 5 ország 16 csapat 6. hely
(Grimm György - Wanger Tamás - Terbe Julianna* - Terbe Zsuzsanna*)
2013: 5 ország 14 csapat 3. hely
(Egyed Gábor - Medve Márk - Ngo Tan Don - Egyed Viktória)
2014: 5 ország 15 csapat 4. hely
(Medve Márk - Grimm György - Wanger Tamás - Egyed Viktória)
2015: 5 ország 14 csapat 9. hely
(Medve Márk - Görög Álmos - Pásztor Flóra Katinka - Pásztor Dániel)
2016: 5 ország 14 csapat 12. hely
(Görög Álmos - Zlotov Viktor - Grimm Balázs - Mészáros Márta Mira)
2017: 5 ország 12 csapat 11. hely
(Grimm Balázs - Zlotov Viktor - Schmidt Richárd - Mészáros Márta Mira)

Néhány évben a nemzetközi, un. V4-es csapatba is adtunk játékost: 2010: Hönsch Dalma Magdolna*, 2011: Posztós Marcell, 2012: Shan He Jia Rita*, 2013: Ngo Tan Dai (a *-gal jelöltek klubunk vendégjátékosaként vettek részt a versenyen)

Grimm György


MKKSZ sakkünnep

2017.05.21

Az idei szakszervezeti kupára - az eddigiektől eltérően - egy májusi vasárnapon (V.21.) került sor, de ez a változás nem akadályozta meg, hogy részvételi csúcs szülessen hazánk egyik legnagyobb egynapos versenyén. A 71 nevező a megszokottnál is jobb körülmények között vetélkedhetett a Benczúr Hotel Budapest-termében, az ebéd pedig az elegáns étteremben pazarra sikerült. Köszönhetően mindez Boros Péternének, az MKKSZ sakkszerető elnök asszonyának, aki a megnyitón reményét fejezte ki, hogy jövőre az indulók száma eléri a száz főt. A közalkalmazottak szakszervezetének már a XX. század első felében volt sakkcsapata és rangos mesterversenyeket is rendeztek akkor. A hagyomány folytatódik a XXI. században is, amikor a Magyar Hírlap Kupa folytatásaként kerül megrendezésre ez a népszerű sakkesemény. 2017-ben már 31. alkalommal indultak a 10-10 percre beállított sakkórák.

A torna lefolyása elég változatosra sikerült: repülőrajtot vett a mindig elsőként nevező Szuhai Balázs, s úgy tűnt senki nem tudja megállítani. Eközben a magasan kiemeltek mindegyikének becsúszott egy-egy vereség (Horváth "Ezüst-Higany" Kálmánnak már ez első fordulóban), míg az elmúlt évek duplagyőztesei (Halász Tamás és Hunkó György) végig gyengélkedtek, valamint az ifisakkozók sem tűntek meggyőzőnek. Ebéd után aztán nagyot fordult a kocka: Szuhai úr visszacsúszott miközben Horváth Kálmán és a Barcza-BEAC fiataljai (Görög Álmos, Pásztor Dániel és Palczert-testvérek, Grimm Balázs, Hajdu Márton) erőre kaptak. Az utolsó forduló előtt már csak az volt a kérdés, hogy a dobogóra kik léphetnek fel a várható holtversenyek miatt. Végül a szerencse - sokadszorra is - a világ egyetlen "kézbalett művészének" kedvezett, aki büszkén emelte magasba a kupát. Holtversenyes társa és egyben az ifjúsági győztes Görög Álmos lett. Az egy buchholznyi hátrány és az újabb 2. hely elkeserítette ugyan, de serleg neki is jutott. Harmadiknak a végig az élmezőnyben menetelő Tóth Tihamér futott be - megérdemelten, ám Balázs András is kiválóan szerepelt. Szintén remekül, bár kissé pechesen játszott az egyik legjobb gyengénlátó sakkozó, Szilágyi Sámuel, aki megelőzte a régi snellmatadorokat, Koronghy Gyulát és Sillye Kálmánt.

A versenyről egyetlen játékosnak sem kellett üres kézzel távoznia, mivel a gyerekek mindegyike különdíjban, a felnőttek pedig kategóriadíjakban, illetve ajándék sakk-könyvben és újságban részesültek. (Mindenki egy csoportban játszott, ám külön lettek értékelve a díjasok.)

A záróünnepély után egyöntetű volt a vélemény, hogy a 13 forduló ellenére a torna holtidők nélkül, gyorsan zajlott le (köszönhetően a rendező Barcza-BEAC SC összeszokott bírói karának, melyet Jakobetz András, Grimm György és e sorok írója alkotott), és jövőre is mindenki szeretne részt venni rajta. A szakszervezet részéről ennek nincs akadálya, így 2018-ban is szeretettel várunk minden kicsit és nagyot az MKKSZ sakkünnepén!

A végeredmény: Felnőttek - 1. Horváth Kálmán 10,5 2. Görög Álmos 10,5 3. Tóth Tihamér 9,5 4. Balázs András 9,5 5. Szilágyi Sámuel 9 6. Koronghy Gyula 8,5 7. Sillye Kálmán 8,5 8. Palla György 8,5 9. Pásztor Dániel 8,5 pont... (71 résztvevő).

Különdíjasok:
Legjobb női versenyző - Palczert Hajnalka 7 pont;
Legidősebb versenyző - Madácsi József 6 pont;
Legfiatalabb versenyző - Hajdu Márton 7 pont;
Legjobb 1900-1700-1500 Élő-pont alatti és értékszám nélkül versenyzők: Szilágyi Sámuel, Pásztor Péter, Németh Zétény és Benyó Tamás.

Jakobetz László


Az ELTE megvédte címét a MEFOB sakkbajnokságon!

2017.05.06

A tavalyinál némileg kisebb, mégis erősebb mezőny gyűlt össze a 2017. évi MEFOB sakkbajnokságon. A május 6-án lebonyolított eseményt - fővédnökként - Prof. Dr. Kiss Ádám, a MEFS jelenlegi (és a BEAC volt) elnöke nyitotta meg, úgyis, mint a királyos játék régi barátja. A 7 fordulós. 15-15 perces gondolkodási idővel megrendezett tornán 5 hölgy- és 19 férfi versenyző várta Kapás Róbert (BEAC) főbíró óraindítását az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Tagkollégiumában. Munkájában az ELTE részéről Jakobetz András, a Barcza Gedeon SC részéről Grimm György és e sorok írója versenybíróként segítették.
Az immár nemzetközivé bővült verseny végig sportszerű keretek között zajlott le, és többnyire a papírformát tükröző végeredmény született minden kategóriában.
Az egyéni bajnokságért különversenyt vívott ez első kiemelt Balog Imre nagymester és Kaczúr Flórián mester, akik veretlenek maradtak. A szerencse végül - Buchholz-számítás képében - az esélyesnek kedvezett, s így ő vihette haza a trófeát, valamint a fődíjat. A bronzérmet Petényi Tamás szlovákiai magyar nemzetközi mester nyerte a tavalyi tornához képest előrelépett Grimm Dániel FIDE-mester előtt, aki nem csak az üldözőboly, hanem az egész torna legerősebb mezőnyével játszott. Az értékszámmal nem rendelkező játékosok kategóriájában angolai győztest köszönthettünk. A női bajnoki cím hamar eldőlt, hiszen Balsai Nikolett tartotta a lépést a fiúkkal is, s megérdemelten lett első. A dobogó másik két fokára a holtversenyben végzett Nagy Noémi és Soproni Zsuzsanna állhatott fel.
A háromfős csapatversenyben nem férhetett kétség ahhoz, hogy idén is az ELTE emelheti magasba a bajnoki kupát, hiszen mindhárom hallgatója az első hatban végzett! Az egyetem erejét mutatja, hogy a II. csapatuk a 4. helyre futott be. A férfi és női győztest is magáénak tudó Corvinus Egyetem tisztes távolságból lett 2., míg a műegyetemisták ezúttal bronzérmesek lettek.

Zárásként lássuk a végeredményt és a kategóriadíjasokat:

Abszolút verseny: 1. Balog Imre (Corvinus Egyetem) 6 2. Kaczúr Flórián (ELTE I.) 6 3. Petényi Tamás (SOTE) 5 4. Grimm Dániel (ELTE I.) 4,5. Balogh Dávid (Debreceni Egyetem) 4,5 6.Halák Miklós (ELTE I.) 4,5 pont... (19 résztvevő).
Női bajnokság: 1. Balsai Nikolett (Corvinus Egyetem) 3,5 2. Nagy Noémi (SZE) 3 3. Soproni Zsuzsanna 3 pont... (5 résztvevő).
Csapatverseny: 1. ELTE I. (Kaczúr Flórián, Grimm Dániel, Halák Miklós) 15 2. Corvinus Egyetem (Balog Imre, Balsai Nikolett, Suhajda Attila) 12 3. Budapesti Műszaki Egyetem (Jacsó Ádám, Egyed Gábor, Straubinger Dániel) 11,5 pont... (5 csapat).
Az U2100 kategória győztese: Németi Kornél (ELTE II.) 4,5 pont.
Az U1900 kategória győztese: Gáspár Dávid (ELTE II.) 3,5 pont.
Az U1700 kategória győztese: Nagy Noémi (SZE) 3 pont.
Az Amatőr kategória győztese: Chivela Felisberto (Óbudai Egyetem) 3,5 pont.

Jakobetz László


Éremeső, tábladíjak, értékes helyezések

2017.05.01

Az elmúlt három évtizedhez hasonlóan a legnagyobb küldöttséggel idén is mi vettünk részt az országos rapid egyéni és csapatbajnokságon - hol máshol, mint Hajdúböszörményben. A háromnapos megmérettetés során a Barcza-BEAC sakkozói ezúttal 27-en voltak, akik végül 6 gárdával indultak a csapatversenyen.  Játékosaink mindegyike küzdött becsülettel és lelkesen, ám a csapat több mint fele korcsoportot váltott, s így érthetően nekik nehezebb dolguk volt. Ennek ellenére felettébb sikeresnek bizonyult a torna számunkra, hiszen 3 ezüst és 1 bronzérem került fiataljaink nyakába, és emellett a delegációnk közel fele a saját bajnokságában az első nyolcban végzett! Voltak várt és meglepetést okozott eredményeink, ám ha hozzátesszük, hogy az összes lényeges helyen előállt holtversenyben balszerencsénk volt a segédpontszámításban, kiderül, még előkelőbb helyezéseket érhettünk volna el. Persze tudjuk, ez hosszú távon úgyis kiegyenlítődik, legközelebb Fortuna mellénk fog állni. Az érmeseink közül Palczert Hajnalka (U12) magabiztosan kiharcolt ezüstje hatalmas bravúr. Ezzel élete legjobb eredményét érte el, amihez gratulálunk! Olyan nyugodtan és jól játszott, hogy így még a korcsoportjukban nem játszó lányok ellen is lett volna esélye. Egyed Judit (U18) második helye a pillanatnyi papírformát tükrözte, ám nyárra fényesedhet még az érem! Hajdu Márton (U8) teljesítménye hosszú ideje kiegyensúlyozott: másfél éve minden országos és budapesti versenyen az első ötben végzett, ami 7 évesen egészen ritka! Most nem volt szerencséje a Buchholz-számítással és bronzérem lett a vége, de szomorkodni nincs oka, csak így tovább! Nézzük meg egyik - szép mattal végződő vezéráldozatos - partiját a játszma-archívumban. Az egész tornán sportértékben talán a legsikeresebben Kozsik Bende (U12) szerepelt. Igaz, az éremről/tábladíjról mindhárom versenyben lemaradt, de ezt a kis különbséget a jövőben áthidalhatja. Eddig is tudtuk róla, hogy kiváló rapidjátékos, és ezt igazolva végig az élbolyban haladt. Csak egy veresége volt, és már csupán a mezőnyérték-számítást kellett volna legyőznie az éremhez, de a 4. hely miatt így sem kell elkeserednie! Ónodi Miklósnak (U8) ez volt az első országos versenye iskolás korában, és rögtön meglepetéssel indított! A 6. hely önmagért beszél, különösen úgy, hogy még jövőre is ebben a korcsoportban fog játszani. Nehéz megtippelni, mi lett volna, ha 3/3-nál érvényesíti anyagi előnyét Hajdu Marci ellen... Palczert Mátyás (U10) sokkal többet tud a 7. helynél, de ezúttal a rangadókat elvesztette. Fejlődési görbéje töretlen, és ez garancia arra, hogy lesz ez még sokkal jobb is! Görög Álmos (U18) sem lehet maximálisan elégedett az eredményével (9. hely), ám most is a bátorság és a helyes önértékelés hiányzott... Nehéz meccsek sorozatával pluszban végzett még Palczert Botond (U14) és Kreiter Lilla (U12) is, míg Zlotov Viktor (U16) százszázalékos teljesítménye a 27. helyhez volt elég... Az ok egy természetbarát osztályfőnökben keresendő... Többi egyéni versenyzőnknek van még hova fejlődnie, amit sok-sok edzésmunkával, versenyzéssel és komolysággal el lehet érni.

                                           

                                   

A csapatversenyek során folytattuk megszokott hagyományainkat és minden korcsoportban harcban voltunk a dobogóért. Sajnos azonban a pechszériánk is folytatódott...  Az U10-ben kiharcolt ezüstérem a bajnoki rangadón ment el, vereséget biztos nem érdemeltünk akkor, ám utána lehetett volna még jobban játszani. A Palczert Mátyás, Becsei Attila, Hajdu Márton, Paksai Nikolett alkotta csapatunk második helye nagyon szép eredmény, különösen úgy, hogy éremhalmozónk Hajdu Marci 6/6-tal tábladíjas lett! A BEAC csapata a várakozásnak megfelelően szerepelt, de itt is akadt egy kiváló eredmény: Ónodi Miki a második táblán 6/4 ponttal emelkedett ki - a három évvel nagyobbak között! A középső, U14-es korosztályban egy kisiklástól eltekintve végig jól vitézkedtünk az élmezőnyben. A huszáros hajrá mégis csak a 4. helyet eredményezte - mondani sem kell - fél Buchholz-pont miatt, ami a fülenként 0,0625 értéket jelent... Elszomorodni mégsem fogunk, mert jövőre a Palczert Botond, Kelemen Szabolcs, Kozsik Bende, Palczert Hajnalka egységünk nem fog gyengülni a családi utánpótlás miatt. A 6/5 pontot elért Kozsik Bendének a tábladíj tekintetében harmadszor sem kedvezett a szerencse, bosszúságunkat azonban enyhítette, hogy "családban" maradt a kitüntetés. ugyanis Ónodi Tamás vehette át, aki mind az öt partiját megnyerte! A másik két csikócsapatunk tanulási céllal indult, hiszen a tíz játékosból hatan 3, illetve 4 évvel fiatalabbak voltak a korhatárnál. Az U18-asok versengésében előzetesen nem számoltunk éremmel, ami az utolsó mérkőzésen karnyújtásnyi közelségbe került, de a végig megbízhatóan szereplő Zlotov Viktor keze megremegett és hatalmas tudásfölényét nem váltotta nyerésre. Így bronzérem helyett 7. hely lett... A sport ilyen - élni kell a lehetőséggel. A táblákhoz ült Egyed Judit, Görög Álmos, Pásztor Dániel, Zlotov Viktor, Schmidt Richárd ötösfogat a kiemelési sorszámát így is elérte - lehet javítani az őszi II. Ádám György emlékversenyen.

 

A verseny jól szolgálta az egész éves felkészülésünket és tisztázott néhány jelenleg megválaszolatlan erősorrend-kérdést. A legnagyobb feladatok azonban még hátra vannak idén. A csapatba kerülés mindenki számára nyitott.

 

Jakobetz László


                                                                                                                                   

Kis gyerekek nagy kupával

2017.04.14.

Az elmúlt napokban két játékosunk is országos bajnoki címet szerzett, igaz teljesen más körülmények között... Vancsa Vera, aki évek óta az Egyesült Államokban él, nagy meglepetésre megnyerte az U12-es kategóriában az All-Girls National Championships-et, ami a mi korcsoportos bajnokságunknak felel meg. Vera végig erősen koncentrálva és a nagy nevektől nem megijedve a 6 forduló során 5,5 pontot gyűjtött, s 82 induló között lett első! (Bárcsak nálunk negyedennyi résztvevő lenne...). Ezzel jogot szerzett a világbajnokságon való részvételre, amihez külön gratulálunk!

Miskolcon az országos egyéni diákolimpián (ahol a regisztráció nem először fulladt botrányba) tucatnyi versenyzőnk vett részt, és az U8-as amatőr korcsoportban (ebben az életkorban létezik más?) Hajdu Marci esélyeshez méltóan 9/9-es mutatót ért el! A félezer versenyző közül egyedül neki lett százszázalékos a teljesítménye, s ezzel sokak elismerését kiváltotta. Csak így tovább Marci!

Jakobetz László


Jakobetz László életmű díjat kapott!

2017.03.18.

Vezetőedzőnket, Jakobetz László FIDE-mestert Budapesti Sakkozásért Díjjal tüntették ki a Bálnában megtartott Tavaszi Fesztivál nemzetközi sakkverseny megnyitóján. A díj értékét növeli, hogy Portisch Lajos nemzetközi nagymesterrel, a Nemzet Sportolójával együtt vehette át.
Laci negyedszázada szolgálja klubunkat utánpótlásedzőként, s azt a hatalmas munkát, amit ő végez, más egyesületekben 4-5 személyre bízzák. Ezen kívül az elmúlt 35 év során - a feladványszerzés kivételével - minden sakktevékenységben nemzetközi vagy országos szintű eredményt ért el.
Díjához gratulálunk és még sok sikeres évtizedet kívánunk!

További szavak helyett álljon itt Szabolcsi János nemzetközi mester méltatása.

Grimm György

Jakobetz László, Portisch Lajos, Matuska Miklós

Szabolcsi János: Jakobetz László díjához

Jakobetz László 1967. március 6-án született Budapesten. Díja egy több mint negyedszázados, kiemelkedően eredményes edzői, szakírói és szervezői pályafutást ismer el. Korán abbahagyta a komolyabb versenysakkozást, jóllehet nagy tudása és biztos pozícióérzéke képessé tette volna a FIDE-mesterinél magasabb minősítés megszerzésére is. Záró értékszámával egyébként még mindig a 100 legjobb magyar sakkozó között lenne, ha versenyezne. Levelezési sakkozóként nemzetközi mesteri (SIM) cím birtokában világbajnoki döntőben is játszott.

Ő azonban hasznosabbnak ítélte, hogy életét a gyerekek sakkoktatása töltse ki, s azon kevesek közé tartozik, akik szakedzői diplomával rendelkeznek. Tanítványainak megszámlálhatatlanul hosszú sora, eredményeik, sakkszeretetük, kiváló csapatszellemük és sakkon kívüli feladataik magas színvonalú teljesítése mind Laci érdeme. A végeláthatatlan névsorból hadd emeljük ki először a nemzetközi címviselőket, olimpikonokat, magyar bajnokokat, akikkel NB I-be vezette csapatát: Gara Anita és Gara Tícia, Antal Gergely, Boros Dénes, Torma Róbert, Pintér Gábor, To Nhat Minh, Antal Ágnes, Dencsi Tibor, Radnai Ádám, Ngo Tan Don. Folytathatjuk a felsorolást Antók Dániellel, Martin Bélával, s a maiak közül a Grimm-testvérekkel, a Palczert-gyerekekkel, Görög Álmossal, Kozsik Bendével, Kelemen Szabolccsal, Zlotov Viktorral, Hajdu Márton Ábrissal - lehetetlen a teljesség igényével a egész listát felsorolni. Egyesületi edzései mindig zsúfoltak, mindig többen szeretnének járni hozzá, mint ahány embert fogadni tud.

Nem kevésbé jelentős szakírói tevékenysége. Alapvető könyvei e sorok írása közben itt sorakoznak az asztalomon, mint a sakkedző nélkülözhetetlen segédkönyvei. Rendszeresen használom 10x10 sakktesztjét, kiválóak megnyitási monográfiái a skandinávról és a szívének annyira kedves bécsi megnyitásról. Legendás edzője, Navarovszky László iránti tiszteletét Az aranykapitány kötetével fejezte ki. A Miért nem lettek profi sakkozók? és a Miért hagyják abba a nők a sakkot? című műveiben riporteri, szociográfusi és írói tehetségét villantotta fel.

Jakobetz László tevékenységének fontos területe a sakkszervezés. A Barcza-BEAC nevelőegyesületet tartja össze, edzi, szervezi, menedzseli. Keze alatt a legpénztelenebb utánpótlás-műhely vált a legjobbá. Számos ízben nyertek különféle bajnokságokat. Dél-Buda pezsgő sakkéletének ő a központja, de rendkívül eredményesen tevékenykedik budapesti és országos szinten is, korcsoportos bajnokainak és diákolimpiai győzteseinek száma vég nélküli.

És még nem beszéltünk a mindentudó sakktörténészről: a legnagyobb magyar sakk-könyvtár tulajdonosaként szakcikkei, lektorálásai száma ezer fölött van. A saját ötletből megvalósított szórakoztató sakkművelődéstörténeti játéka, valamint az általa szervezett és vezetett külföldi túrák is nagy népszerűségnek örvendenek.

Jakobetz László már eddig is hatalmas, maradandó életművet alkotott. Kívánunk neki még legalább ugyanilyen eredményes negyedszázadot!


Gazdagréten gazdagodtunk

2017.03.18.

Nagyszerűen szerepeltek fiataljaink az idei Gazdagrét Kupán, melyet a "Szomszédok" közösségi házában rendeztek meg március 18-án. A 61 résztvevő között - mindkét csoportban - számos értékes helyezést elhoztunk, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy kiváló felkészülésül szolgált a közelgő országos diákolimpiák és rapid OB előtt! Köszönjük mindenkinek a részvételt, legközelebb Budapesten az MKKSZ kupán játszunk felnőtt mezőnyben május 21-én. Az élcsoportok végeredménye:

Főverseny: 1. Ivan Imrich 8,5 2. Kozsik Bende 7 3. Selim Tareq 7 4. Szilágyi Sámuel 7 5. Palczert Hajnalka 6,5 6. Kelemen Szabolcs 6 pont... (45 résztvevő).

A gyerekverseny

Gyerekverseny: 1. Kovács Péter 8 2. Ónodi Miklós 6,5 3. Kemény Benjamin 6 4. Németh Bence 6 5. Tóth Barnabás 5,5 6. Nagy Levente 5 pont... (16 résztvevő).

A gyerekverseny

Jakobetz László


A diadalív kapujában

2017.01.14.

A 2017. évi Szalkai-Tóth emlékversenyt január 14-én Vácott rendezték a Madách Imre Művelődési Központban. A háromfős csapatok számára kiírt vetélkedés immár a 23. volt a sorban, ám Solymosi László nem csak ezzel listavezető, hanem a 773 Pest megyei sakkverseny megrendezésével is!
Ezúttal nem voltak túl népesek a csoportok, ám mégis jól szolgálták sakkozóink felkészülését a diákolimpiákra, illetve a csapategység erősítésére.
Az alsósoknál induló két gárdánk (Palczert Mátyás, Tancz János, Hajdu Márton, illetve Szilágyi Márton, Máthé Gergely, Becsei Attila) külön párharcot vívott a dobogó legfelső fokáért, s csak az volt a kérdés, hogy ki emelheti magasba a kupát az eredményhirdetésen. Végül az első számú alakulatunk győzött. (Sajnos tábladíjat nem osztottak, pedig azok is mind hozzánk kerültek volna...) Az igazság kedvéért meg kell említenünk, hogy a tavalyi győztes Sárkány csapata ezúttal tartalékjátékossal volt kénytelen kiállni a 3. táblán, ezért még a bronzéremért is küzdeniük kellett.
A felsősöknél a címvédő Dunaharaszti első helyét csak pillanatokra tudtuk megingatni, ám az ezüstérmünket nem fenyegette veszély. A háromkörös tornán Palczert Botond, Kelemen Szabolcs, Kozsik Bende alkotta csapatunkat.
Köszönjük mindenkinek a részvételt, a diadalív alatt készült fotónkat a nagy nyári melegben is szívesen fogjuk nézegetni...

A váci küldöttség

Jakobetz László


Szókimondó fesztivál

2016.11.26.

November 26-án már második alkalommal voltunk társrendezői a Magyar Sakkhagyományokért Fesztiválnak az MVM székházban. Az esemény kitalálója és megvalósítója dr. Flumbort András nagymester volt, akinek idén is sikerült Tarlós István főpolgármestert megnyernie fővédnöknek.
A jól sikerült rendezvény nyitóprogramja a Mester és Tanítványa négykezes verseny volt, amin 6 nagymester, 5 nemzetközi mester és 11 FIDE-mester vett részt! A jelentős díjazású vetélkedésben a főesélyesnek számító Horváth Csaba-Balog Imre páros diadalmaskodott taktikus játékkal. A második helyre némi meglepetésre a Szabó Bence-Kántor Gergely duó futott be, a Czebe Attila-Tésik Csaba kettőst holtversenyben megelőzve. A rangos mezőnyben egyesületünket a Jakobetz László-Kozsik Bende páros képviselte és négy "csapatot" sikerült megelőzniük, ami jó eredménynek számít.

Jakobetz László, Kozsik Bende, Grimm Dániel, Varga Zoltán

Ezután következett a sokak által várt pódiumbeszélgetés a mai magyar ifjúsági sakkozás helyzetéről. A meghívott olimpiai bajnokok, Portisch Lajos, Ribli Zoltán és Csom István nagymesterek nem kímélték véleményükkel a hallgatóságot, kérdés, hogy akiknek meg kell hallania, meghallják-e...? Héra Imre nagymester, Károlyi Tibor nemzetközi mester és edző, valamint a mostani magyar tehetségek nevében Kozák Ádám FIDE-mester már árnyaltabban fogalmazott, ám abban az összes résztvevő megegyezett, hogy a fiatalok támogatására sokkal-sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni, mert pár év múlva még jelentősebb visszaesés várható a felnőtt világversenyeken, hiszen az elmúlt évtizedben csak a 10 év alatti korosztályban voltak sikereink, ami nem mérvadó a jövőre nézve...
A következő program ismét egy négykezes csata volt, ahol a Portisch Lajos és Karácsonyi Kata kettős döntetlenben egyezett meg a Kállai Gábor és Kerényi Miklós Gábor színházrendező által alkotott duóval.
Az ezt követő eredményhirdetésen kiosztották a Magyar Sakkhagyományokért Emlékdíjakat is. Idén, a februárban elhunyt Ádám György, a Barcza-BEAC szakosztályvezetője (posztumusz) és Bottlik Iván sakktörténész, szakíró kapta.
Az egész napos, ingyenes programok záróeseményei párhuzamosan zajlottak a sakkbarátok számára. A Flumbort András-Gonda László nagymesterduó által adott négykezes szimultánon győzni tudott Görög Álmos és Bogáti Péter, valamint döntetlent ért el Juhász Ágoston és Karácsonyi Kata, amiért sakk-könyvdíjazásban részesültek. Szintén komoly díjat nyertek a gyermektorna résztvevői mindannyian! Az élcsoportban végzettek korosztályuk legjobbjai közé tartoznak, de közülük is kiemelkedett a 11 éves Juhász Ágoston és a 9 esztendős Palczert Mátyás párharca, amiben a holtverseny utáni Buchholz-számítás az idősebb versenyzőnek kedvezett. Ágoston rendhagyó módon szimultánban játszotta a szimultánt és a gyerekversenyt is - láthatóan nem eredmény nélkül... A baráti hangulatú események versenybírái Gyömbér Tamás és Jakobetz András voltak.

A záróünnepélyen dr. Flumbort András reményét fejezte ki, hogy jövőre még többen fognak ellátogatni erre a tényleg szakmai fesztiválra!  

A végeredmények itt és itt találhatóak.

 

Jakobetz László


Itthon tartottuk a kupát!

2016.11.13.

Nyolc ország tíz gárdájának részvételével rendeztük meg az idei nemzetközi csapattornánkat, aminek sajnos az I. Ádám György emlékverseny nevet kellett adnunk... Ezt az eseményt tekintettük egyesületeink legfontosabb ez évi sakkrendezvényének, s ahhoz hogy Gyuri méltó örökébe lépjünk, minden energiánkra és szervezőképességünkre szükség volt. Az ő évtizedes külföldi kapcsolatait felhasználva hívtuk meg vendégeinket, és ők - az oroszok kivételével - örömmel elfogadták az invitálást. 
Így aztán november 10-13. között 20 táblánál ketyegtek a sakkórák a Chesscom Hotel aulájában. A leadott összeállítások alapján a főesélyesének a vendéglátók első csapata és a lettek együttese számított, s tulajdonképpen ők külön versenyt vívtak a győztesnek járó trófeáért. Két fordulóval a vége előtt úgy tűnt a Barcza csapata fölényesen nyeri a tornát, ám kísértett az országos gyermek csébé: az utolsó mérkőzésen a Sárkányok itt is majdnem kiolvasztották a sajtot a szánkból, ami szerencsénkre mégsem sikerült. Bár ezen a versenyen tényleg nem az eredmény volt a legfontosabb, mégis nagyon boldogok voltunk, hogy a serleget hazai földön tartottuk! Reméljük Ádám Gyuri a felhők felett is meg volt elégedve velünk. A rigaiak második, valamint a szerbek harmadik helyét nem fenyegette semmilyen veszély. Előbbiek csak azért nem győzhettek, mert a leánytáblán (a magyar konyháért nem rajongó) értékszám nélküli kishölggyel érkeztek... 
Nagy hajrá után a hazaiak második csapata (amely döntő részt a Palczert-családot jelentette) futott be a negyedik helyre, megelőzve a szlovák, lengyel és erdélyi kvartetteket. A többi csapat is derekasan és megalkuvás nélkül harcolt, de némi szervezetlenség mutatkozott soraikban. Ennek ellenére nem kétséges, hogy minden résztvevő jól érezte magát a teljesen ingyenes, baráti hangulatú eseményen. Rengeteg ajándék és értékes díj talált gazdára, köszönhetően a kispesti és kőbányai önkormányzatoknak, az OTP-banknak, a Magyar Sakkszövetségnek és természetesen a két rendező egyesületnek, a Barcza és BEAC sportkluboknak.

Győztesek

A csapatverseny mellett két komoly díjazású kísérőtornát is rendeztünk, amin a delegációk nem csak 16 év alatti sakkozói vehettek részt. A 9 fordulós villámversenyen holtverseny alakult ki egyesületünk két versenyzője között, végül a sokszoros korcsoportos lánybajnokunk, Európa-bajnoki 7. helyezettünk Egyed Judit győzött ifj. Grimm György és a lett Limanovska Elizabete előtt. A 6 fordulós rapidtornán a szerb Bilic Milanko diadalmaskodott Egyed Judit és a romániai Farcadi Hunor előtt.
A verseny jól szolgálta a nemzetközi sportbarátság elmélyülését és a szakmai szempontokat egyaránt. Ezt a megnyitón Vinczek György kispesti alpolgármester, a záróünnepélyen pedig Simon Gábor a BEAC ügyvezető elnöke és Rácz Zoltán a Magyar Sakkszövetség főtitkára is megállapította. Mindkét eseményen megjelent Ádám György özvegye és idős szülei is, akik elsőként kaptak egy szobrász által készített bronz emlékplakettből, illetve saját sakk-könyveket ajánlottak fel a résztvevők számára.
A bírói szemmel sokoldalú, maratoni versenyvezetést Jakobetz András és Kapás Róbert végezte, a többirányú szervezést id. Grimm György és Jakobetz László.

A résztvevő csapatok meghatottan nyilatkozó vezetői megegyeztek abban, hogy jövőre Budapesten (illetve más városokban is) újra találkoznak, remélhetőleg még ennél is népesebb versenyen.

Az élcsoportok végeredményei:

U16 csapatverseny

1. Barcza Gedeon SC I. (Egyed Judit 5/4; Görög Álmos 6/5; Kelemen Szabolcs 7/4,5; Kozsik Bende 6/6; Grimm Balázs 2/2; Mészáros Márta 2/0) 21,5
2. Riga (lett) 20,5
3. Szerbia 18
4. Barcza Gedeon SC II. (Palczert Botond 7/3; Zlotov Viktor 5/2,5; Palczert Mátyás 7/2; Palczert Hajnalka 7/4; Hajdu Márton 2/2) 13,5
5. Liptovska Sachova Skola (szlovák) 13,5
6. UKS Pionier Jastrzebie Zdroj (lengyel) 12,5
7. Marosvásárhely (romániai) 11,5
8. Sárkány DSE 11,5
9. Moldova-Ukrajna nemzetközi 11
10. Pénzügyőr 6,5 pont.


Villámverseny

1. Egyed Judit 7,5
2. Grimm György 7,5
3. Limanovska Elizabete (lett) 6,5
4. Bilic Milanko (szerb) 6
5. dr. Palczert Miklós 6
6. Stabulnieks Klavs (lett) 6 pont... (32 résztvevő).


Rapidverseny

1. Bilic Milanko (szerb) 5,5
2. Egyed Judit 4,5
3. Farcadi Hunor (romániai) 4,5
4. Komarenko Dmytro (ukrán) 4,5
5. Stankovic Milos (szerb) 4,5
6.Shystarova Svitlana (ukrán) 4 pont... (36 résztvevő).

Jakobetz László


Értékes helyezések Böszörményben

2016.11.06.

Úgy tűnik Hajdúböszörmény lett a magyar sakkozás fővárosa, hiszen idén már a második országos bajnokságot rendezték az alföldi településen. (Bizonyára sokakat meglep, de e helység hazánk 4. legnagyobb területű városa!) A szervezők a lehetőségekhez képest igyekeztek kitenni magukért és sok dologban már megmutatkoztak a fejlődés jelei. Mi is igyekeztünk az elvárásainknak és a hagyományainknak megfelelően szerepelni november 2-6. között.  Mint három évtizede mindig, most is a legnagyobb létszámú küldöttséggel vettünk részt a nagy jelentőségű tornán. Ráadásul az 5 csapatunk 31 versenyzője hosszú évek óta nálunk sakkozik, 90 százalékuk pedig saját nevelésű játékosunk! Nekünk nincs szükségünk a versenyek előtti (pénzzel csábított...) villámigazolásokra, netán külföldi zsoldosokra, mivel egy nevelőklub erejét a saját tehetségei útjának egyengetése mutatja meg valójában. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a két bajnokság egyikében sem számítottunk előzetesen dobogóesélyesnek, s így a magas helyezésinknek is tudtunk örülni.

U10 - Gyermek csapatbajnokság

Mi voltunk ugyan a címvédők, de az idei csapatunkat az Élő-pontok alapján csak a 6. helyre rangsorolták. Mi azonban tudtuk, hogy játékosaink között sok (mások számára ismeretlen) ügyes gyerek van, és így a verseny utolsó 3 partijáig(!) a 2. helyen álltunk. Ám ebből a megmaradt trióból egyet sem sikerült megmentenünk és így egy hajszállal a 4. helyre csúsztunk vissza... Ebben a lefolyásban ez kicsit elkeserítette a társaságot, de bátran elmondhatjuk, hogy mindenki a képességei legjavát adta. Most egy kis balszerencsénk volt, ám összességében nincs okunk a szomorúságra. Ami külön öröm számunkra, hogy a 6. táblára az utolsó pillanatba bekerült  Szilágyi Marci a közel 300 fős mezőny egyetlen 100%-os teljesítményét (8/8 pont) nyújtotta, amiért természetesen tábladíjat kapott! Az éltáblákon jól tartották az ellenfeleket a Palczert-testvérek, Matyi és Hajni, amivel erős egységet adtak a csapatnak. A gárda közepén is jól küzdött mindenki, ám sajnos a játék hullámzóra sikerült... Tancz Janó, Németh Zéti és Máthé Geri még több edzésmunkával jobb játékossá fog válni, ebben biztosak lehetünk. Ugyanebben a korosztályban 10. helyen végzett a második csapatunk, ami szintén előkelő helyezés. Ezt elsősorban a két kicsinek, az 5. táblán vitézkedő 6 éves Hajdu Marcinak (8/6 pont) és egykori szakosztályvezetőnk unokájának, a 8 esztendős Paksai Nikinek (8/5 pont) köszönhettük. A többieknek még sokat kell tanulniuk és komolyodniuk! Érdekesség, hogy a két csapatunk 96 partijából mindössze 8 döntetlen született, ami kiváló arány és bizonyíték a megalkuvás nélküli sakkra.

Szilágyi Marci


U18 - Ifjúsági csapatbajnokság

Az első hatba kerülés óriási bravúr lett volna bármelyik csapatunktól, amire nem volt esély, de a szenzáció így sem maradt el! Második csapatunk 18. kiemeltként (!) négy NB I-es gárda ifiegyüttesét is megelőzte és a 9. helyen végzett! Ilyenre az elmúlt évtizedekben nemigen volt, a dolog szépséghibája "csupán" annyi, hogy a saját első csapatunk is a leelőzöttek között volt... A svájci rendszer köztudottan jól fizet azoknak, akik az utolsó fordulókban győzni tudnak, s a Pásztor Flóra, Pásztor Dániel, Posztós Marcell, Zlotov Viktor, Grimm Balázs, Kovács Lilla összeállítású hatosunk ezt meg is tette! Nehéz kiemelni bárkit is, de szakmailag a Pásztor-testvérek eredménye kívánkozik az élre: majdnem olyan kemények voltak az előrébb jegyzett ellenfelekkel szemben, mint a Pál utcai fiúkban a névrokonaik... Mindezek alapján a 9.-nek rangsorolt első csapatunk 16. helyével nem lehetünk elégedettek, jóllehet Don csak 2 meccsre ugrott le és a csapat nagyon fiatal korátlagú volt. Ezzel magyarázhatóak a súlyos koncentrálási problémák... A következő időszakban nagy előrelépés várható tőlük, ha a sakkszeretet megmarad.  Harmadik csapatunk a mezőny legifjúbb játékosaiból állt és tapasztalatszerzést nagyon jól szolgálta számukra az országos bajnokság. Mészáros Márti bátor játékával sokáig harcban állt a tábladíjért, ami végül nem sikerült, ám a 8/6,5 pont így is egészen kiváló eredmény! Mindenkinek köszönjük a részvételt, a szülőknek a rengeteg segítséget, és úgy éreztük méltóképpen búcsúztattuk el a ifjúsági korból kiöregedő Ngo Tan Dont és Pásztor Flórát. A kisebbek feladata pedig az ő helyükbe lépés lesz a jövőben!

Jakobetz László


Nosza, Naszály!

2016.09.18.

Hagyományainkhoz híven idén is ellátogattunk az idénynyitó Naszály Kupára, amit tizenhetedik alkalommal rendeztek meg, ezúttal is idősebb Szobi Géza emlékére. A verseny a megszokott arcát mutatta: a helyi és fővárosi csapatok mellett Szlovákia magyarlakta településéiről érkeztek sakk-klubok, kiket finom sütemények, szendvicsek és kávé fogadott a vendéglátók ajándékaként.
Az alsósoknál 13 gárda indult és nekünk csak a 2. hely megszerzésére volt esélyünk, mivel két nagyjából egyforma erejű csapatot állítottunk össze. Az elvárást teljesítettük is, sajnos a második csapatunk picivel lemaradt a dobogóról. Egyénileg Becsei Attila játszott a legjobban, 7 partiból 6 pontot szerzett és nem volt egy szabálytalan lépés miatti játszmavesztése sem... Gratulálunk neki!
A felsősöknél nem alakult igazi verseny, mivel riválisok hiányában (5 csapat kétszer mérkőzött egymással) a Palczert Botond, Kelemen Szabolcs, Kozsik Bende, Zlotov Viktor összeállítású négyesünk 12,5 pont előnnyel végzett az élen, vagyis mindössze egy döntetlent adtak le. Így természetesen mindannyian tábladíjasok is lettek! A záróünnepély után következett a tradicionális krémes- és tortaevés, amibe a szülők is besegítettek, ám az édességek így is kitartóbbnak bizonyultak...

Csapatunk

Köszönjük a játékosainknak a részvételt, a szervezőknek pedig a szíves vendégfogadtatást. Jövőre találkozunk újra!

Jakobetz László


Nem maradtunk arany nélkül!

2016.06.30.

Bár az idei korosztályos bajnokság évcsoportjai nemigen kedveztek versenyzőinknek, azért így sem zártuk sikertelenül a legjelentősebb ifjúsági egyéni tornát, ami a világversenyekre kvalifikál.

Az élre természetesen "örökös bajnokunk", Egyed Judit neve kívánkozik, aki, ha a vártnál nehezebben is, de megszerezte, sokadik korcsoportos bajnoki címét. Judit vereséggel kezdte az U16-os versenyt, majd onnan jól küzdve sikerült az élre állnia, amit az utolsó fordulóban csak meg kellett tartania. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a mezőny foghíjas volt, s így a győzelem kötelező feladatként nehezedett rá. Megoldotta, s így a korosztályos válogatottba is meghívást kapott!

Egyed Judit

Második legjobb eredményünket is leányversenyzőnk harcolta ki: az Egyesült Államokban élő, de az edzőtáborunkba és a bajnokságra hazalátogató Vancsa Vera a legerősebb riválisokkal megküzdve, - "kicsiként" a korcsoportjában - értékes 5. helyen végzett az U10-es lányok közt! Vera senkitől és semmitől nem ijedt meg (még a lellei vidámparkbeli hullámvasutaktól sem), és több gyanús állást megfordítva előzte meg esélyesebb vetélytársait. Ugyanebben a korcsoportban Nyers Lili 9. helyével is elégedettek lehetünk, Palczert Hajnalka 13. helyezésével és főleg játékával már kevésbé...

A legkisebb lányoknál Paksai Niki nem tudta megismételni a rapidbajnokságon elért bravúrját, az okok megfejtése várat magára...

A fiúknál ismét csak Hajdu Marci eredménye és bátor stílusa kívánkozik az élre. Élete első írós versenyén, 6 esztendős óvodásként 50%-ot teljesíteni, nagy siker az U8-as korosztályban! Marci jól megbirkózott a számára szokatlan körülményekkel és szép győzelmekkel alapozott a jövő évi tornára.

A tízéves fiúknál három versenyzővel voltunk érdekelve és bizony mindannyiuktól többet vártunk. Tancz Janó és Palczert Matyi 9/4,5-es eredménye a középmezőnyhöz lehetett elég, Becsei Attila pedig nagyon rossz formában sakkozott...

Az U12-es fiúk teljesítményét is szinte szó szerint úgy értékelhetjük, mint az előző korcsoportét. Mindhárom sakkozónknak voltak jó partijai, de az összeredményük elmaradt a várakozástól. Kozsik Bende számszakilag hozta magát, ám a partikban több volt. Kelemes Szabi teljesen elkészült az erejével a két duplafordulóval rendezett tornán, míg az újonc Daróczi Petinek komolyabban kellene vennie egy országos bajnokságot!

A 14 éves fiúk mezőnyében Palczert Botond jól küzdött, nagy kedvvel sakkozott, ám "félvonalnál" így sem tudott többet elérni.

Az U16-os korosztályban Gyimesi Peti - bár egy partival kevesebbet játszott - az elért 4 pontjával legkevésbé sem lehet elégedett...

A legidősebb fiúknál Posztós Marcell sajnos nem tudta a papírformát felborítani, de a sakk-kedve emiatt nem tört meg, s ez a fejlődése záloga lehet.

Összességében elmondhatjuk, hogy a verseny hasznos volt számunkra, lemérhettük, hol tartanak játékosaink a páratlan évükben, s bízunk benne ez jövőre jobb helyezésekben fog megmutatkozni. Köszönjük minden szülő áldozatos munkáját, amivel nem csupán saját gyermekük, hanem az egész csapat összefogását erősítették!

Jakobetz László


V4-es találkozó a két Tátra között

2016.06.26

Már közel egy évtizede, hogy minden évben meghívást kap egyesületünk a helyi sakkiskola vezetőitől Liptószentmiklósba (Liptovsky Mikulasba) a Visegrádi Négyek (Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország) sakktalálkozójára.

Az idők folyamán egyre rangosabb versennyé nőtte ki magát a rendezvény. A kezdeti időkben még - a hazai viszonyainkhoz hasonlító kollégiumi elhelyezés és versenyhelyszín volt a jellemző. Harmadik éve azonban már az egyik legnívósabb versenykörülmények fogadják csapatainkat ezen az Alacsony- és a Magas Tátra között fekvő hangulatos kis településen. A szállás, étkezés és a versenyterem is egyben, a Tatralandia Aquapark területén találhatóak. Így a résztvevők nemcsak a sakkjátéknak hanem a csúszdák világának is hódolhatnak - szabadidejükben. A szállásunkként szolgáló, teljeskörűen felszerelt apartmanok minden igényt kielégítőek és a (teljes) ellátásra sem lehet semmi panasz. Vagyis a feltételek abszolút ideálisak voltak egy jó versenyhez.

A korábbiakban többször is vettünk részt éremesélyes csapattal, de egy holtversenyes bronzéremnél előbbre nem jutottunk. Idén viszont nem is lehetett vérmes reményünk: A kiutazó fiatal csapatunk számára (mely a 4 V4-es országot valamint Oroszországot képviselő 14 csapatból 11. helyen volt kiemelve) csak a tisztes helytállás lehetett a célkitűzés, melynek úgy ahogy sikerült is megfelelni. A 8 fordulós verseny során kétszer tudott győzni és kétszer döntetlenezett együttesünk. Egyénileg nézve az 1-es tábla nagy kihívás volt Görög Álmosnak, aki igyekezett is a csapat vezére lenni. Sok remijével végül ugyan 4,5 pontot szerzett vagyis csapatunk legeredményesebbje lett, de még ő is többet várt magától. A 2-es és 3-as táblán Zlotov Viktor és Grimm Balázs szerepeltek, ők 3 illetve 3,5 pontot gyűjtöttek - de azért bennük is maradt talán 1-1 pont. Leányversenyzőnk a 4-es táblán Mészáros Márti volt, akit mint a mezőny legfiatalabb és legkevésbé rutinos versenyzőjét bizony kicsit féltettünk is, de sikerült ránk cáfolnia: két, esélyesebb ellenfelét is megadásra késztette.

Az idei verseny 6 napos volt (június 21-től 26-ig.), ami több előző évihez képest is (azok ugyanis csak 5 napig tartottak) lazább lebonyolítást jelentett. Ebből következően és a rendkívül jó időnek is hála - bőven jutott idő az egyik szabad délután a strandolásra, valamint a másik szabad délután a már hagyományosan megrendezett Élősakk bemutató megtekintésére is. Sőt, ez utóbbinak nemcsak szemlélői voltunk, hanem Viktor révén tevőleges résztvevői is. Ráadásul komoly szerep jutott Neki, hiszen világos huszárként minőséget nyerve egészen az ellenfél alapsoráig hatolt - s nem ő tehetett róla, hogy a világos bábuk "mozgatója" végül is csak remiig jutott.

csapatkép

Mostani vendégeskedésünket természetesen az előző évekhez hasonlóan viszonoznunk illik, vendéglátóink (Ivan Juraj és Karol Pekar) kiváló házigazdák voltak. Ezen feladatunknak a tervezetten novemberben megrendezésre kerülő I. Ádám György Emlékversenyen kívánunk eleget tenni. (A versenyről részletes információt hamarosan megjelentetünk a honlapunkon.)

A verseny részletes eredménye:

http://chess-results.com/tnr221592.aspx?lan=4&art=0&turdet=YES&flag=30&wi=984

A versenyen készült képek pedig itt tekinthetőek meg.

id. Grimm György


Nemzetközi sakktorna a hármashatárnál

2016.06.06.

A Barcza-BEAC SC játékosai 2016. május 30. - június 2. között a lengyelországi Ustronban megrendezett versenyen vettek részt, a lengyel-cseh-szlovák határ közelében. A település ismert síparadicsom, Újbuda testvérvárosa. A főszervező, Krzysztof Kordela ennek megfelelő, visszatérő vendégekhez illő fogadtatásban részesítette hétfős versenyzői küldöttségünket. A többnapos esemény jó hangulatban és gyönyörű környezetben zajlott le, a torna menete, lebonyolítása és díjazása professzionális volt. (A gyerekek egyedül a szláv konyha remekeiről mondtak volna le szívesen.) A négycsoportos nemzetközi versenyen játékosaink lengyel, cseh, szlovák, belorusz, moldáv és ukrán versenyzőkkel és csapatokkal mérhették össze tudásukat a hét forduló során. Külön örömünkre szolgált, hogy egyesületünk újdonsült FIDE-mestere, Ngo Tan Don megnyerte a legerősebb kategóriát és a (magyar szemmel megdöbbentő nagyságú) 300 eurós első díjat. Kiemelkedik Hajdu Marci sikere is, aki a nála 8-10 évvel(!) idősebbek között a középmezőnyben végzett. Ezután egy héttel megnyerni a budapesti óvodás bajnokságot, igazán gyerekjáték volt.

csapatkép

Klubunk játékosai az alábbi eredményeket érték el a meghirdetett négy kategóriában:
"A" kategória (egyéni, 1800 FIDE pont felettiek, 18 résztvevő): 
1. Ngo Tan Don 5,5 pont 12. ifj. Grimm György 3 pont
"B" kategória (egyéni, 1800 FIDE pont alattiak, 32 résztvevő):
27. id. Tancz János 2,5 pont
"C" junior kategória (egyéni, 1998-ban vagy később születettek, 26 résztvevő):
14. Hajdu Márton 3 pont
"D" kategória (csapatverseny, 2004 és fiatalabbak részére, 12 csapat):
6. Barcza-BEAC 7 csapatpont (ifj. Tancz János 4, Daróczi Péter 3,5, Sulyok Eszter 4 pont)

Jakobetz László és id. Tancz János


Nagy sakkválasztó

2016.05.29.

Immáron negyedik éve egyedüli sakkcsapatként veszünk részt a sportágválasztókon, a tavaszin, a nyárin és az őszin. Hála annak a csapatnak, amely segíti a munkám minden évben közmegelégedésre tesszük a dolgunkat. Feleségem és leányom mellett Bozay Gergely Wagner Ildikó, Csizmadia Alexandra, Vass Lajos, Kovács Krisztián állandó jellegű segítőim. Ezen a rendezvényen pénteken Veronika lányom és Wagner Ildikó, szombaton Lajos és Krisztián mellett Grimm Gyuri emelte a rendezvény színvonalát. feleségem, Őszné Matkó Andrea információ nyújtásban, a táborokra való felhívásban segített. A Petőfi Sándor Gimnázium diákjai, s ezen belül osztályom a 9.b és a 10.b nagyon sokat segítettek. Ha kellett szórólapot osztottak, ha kellett a kicsi gyerekekkel színeztek, kifestőztek, játszottak, ha kellett a téri sakk mellett csináltak kedvet a sakkhoz. A mellettünk lévő placcon pénteken Köllner Ödön állt helyt mint a dáma, a gó tudora, s szombaton Katona Csaba és Farkas Dávid tette ugyanezt. Azt érdeklődők szimultánon vehettek részt, egyéni sakkoktatásban részesültek, illetve számos alternatív sakkal is megismerkedtek. A nap végére avval a biztos tudattal mentünk haza, hogy újabb emberekkel szerettük meg a szellemi sportokat.

Grimm György szimultán közben

Ősz Gábor


Rapidok voltunk!

2016.05.16.

Érmek számában azonosan, ám fényességében a tavalyi eredményünket is felülmúlva szerepeltünk a 2016-os hajdúböszörményi országos korosztályos egyéni és csapat rapid bajnokságon!  Az Észak-alföldi város harmadik alkalommal adott otthon hazánk villámkezű ifjúsági sakkozóinak, akik az egyéni versenyen 12, a csapattornán pedig 3 korcsoportban versengtek egymással. Mi a legnépesebb küldöttséggel, 35 indulóval vágtunk útnak, s bíztunk benne, hogy nem csak létszámban leszünk a legnagyobbak, hanem teljesítményben is. Nem kellett csalatkoznunk, hiszen a Barcza-BEAC versenyzői az érem- és ponttáblázat 2. helyén végeztek, s emellett sok, nagy csatában kivívott értékes helyezést szereztek! Minden játékosunk becsülettel küzdött és aki nem végzett az élcsoportban, az is rengeteg versenytapasztalattal gazdagodott. Tekintsük most át sakkozóink szereplését:

U8 lányok:

Egyetlen versenyzőnk, Paksai Nikoletta harcban volt a második helyért a körmérkőzés során, ám holtversenyes társától kikapott, s így bronzérmet szerzett 9 partiból 6 ponttal! Niki nagypapája, Ádám Gyuri - aki nagyon hiányzik a csapatunkból - elégedetten és büszkén mosolyog most fent... 

U8 fiúk:

Az egyik legnagyobb sikerünket itt értük el, hiszen a 2010-es születésű Hajdu Márton a két évvel nagyobbak között kiharcolt 6. helye hatalmas bravúr! Ám Marci sakkszeretetét látva biztosak lehetünk benne, hogy ebben a korcsoportban fog ő még előrébb is végezni! A vele egyidős Ónodi Miklós is becsülettel harcolt, de a verseny végére elfáradt. Kétszer még ő is javíthat a nyolc évesek között.

U10 lányok:

Az egész torna legnagyobb - számunkra kellemes - meglepetését Kreiter Lilla okozta azzal, hogy világversenyeken dobogós riválisait legyőzve, előttük lett bajnok! Megérdemelten emelte magasba a kupát a dobogó tetején, tudván, hogy ezt a sikert már nem veheti el tőle senki!

U10 fiúk:

Ebben a korcsoportban is teljességgel elégedettek lehetünk, hiszen négy résztvevőnk a mezőny első felében zárt. Ez különösen Palczert Mátyás és Becsei Attila esetében biztató, mivel az előttük végzett összes versenyző jövőre kiöregszik. Ugyanakkor Tancz JánosÓnodi Tamás és Szilágyi Márton is egy év alatt sokat fejlődött és így ősszel bizakodva vágunk neki az országos gyermek csb-nek is.

U12 lányok:

Mindhárom lányunk közel állt egy jelentős sikerhez, ám a végére elfogyott a lendület. Ez különösen Palczert Hajnalka és Ónodi Emese esetében fájdalmas, akik 6 parti után 4 ponttal a közvetlen élmezőnyben álltak, de aztán összesen már csak egy pontra futotta az erejükből (az is egymás ellen). Helyezésük így is dicsérendő Nyers Lilivel együtt, jövőre javíthatnak.

U12 fiúk:

Kozsik Bendétől és Kelemen Szabolcstól picit többet vártunk, csakhogy Bendének a verseny eleje, Szabinak a vége nem sikerült jól. Pontszámban nem voltak messze még a bajnoktól sem, ám ilyen sűrű mezőnyben nem lehet kétszer veszíteni egymás után. Németh Zétény, Veress Csongor és Gergely Dániel eredménye többé-kevésbé megfelel a realitásoknak és az elvégzett edzésmunkának.

U14 lányok:

Kovács Lilla veretlenül kivívott első helye teljesen megérdemelt. Nyugodt pozíciós stílusával nem tudtak mit kezdeni legnagyobb ellenfelei sem, szinte mindegyik rangadót megnyerte, s ez körversenyen behozhatatlan előnyt jelent. Gratulálunk!

U14 fiúk:

A korcsoportváltáson átesett Palczert Botond küzdőszellemével és eredményével elégedettek lehetünk, Krasznai Csabáéval már kevésbé...

U16 lányok:

Egyed Judit évek óta korosztálya legjobbja, így papírforma győzelme senkit nem lepett meg. Végig biztos kézzel játszva utasította maga mögé a mezőnyt. Bravó!

U16 fiúk:

Görög Álmos 6. helyezése nagy siker, de a dobogó is reálisan elérhető lett volna egy kicsit több bátorsággal. Zlotov Viktor és Schmidt Richárd eredménye teljességgel elfogadható, jó néhány maguknál erősebb sakkozót is legyőztek. Viszont Pásztor Dánieltől a jó kezdés után többet vártunk, ám ehhez a verseny közepét nem lehet átaludni...

U18 lányok:

Pásztor Flóra pár nappal az érettségije előtt kitűnően helyt állt! Holtversenyes második helyezése önmagáért beszél, s csupán a legminimálisabb különbségű Berger-Sonneborn értékelés miatt szorult le a dobogóról, de elkeseredésre így sincs oka!

U18 fiúk:

Itt sem volt szerencsénk a holtversennyel, s így Ngo Tan Donnak nem sikerült zsinórban harmadszor is elnyernie a bajnoki trófeát. Tehetségét mutatja, hogy tört részét foglalkozik a sakkal, mint ellenlábasai, rapid műfajban mégsem tudják őt egyértelműen megelőzni.

Díjas játékosaink


A csapatversenyekre érkeztek további erősítéseink, ennek ellenére sehol nem számítottunk bajnokesélyesnek. Ehhez képest az utolsó fordulót úgy kezdtük, hogy három csapatunk befuthatott volna akár az első helyre is. Ez most nem sikerült sehol, de jövőre a korosztályok sokkal kedvezőbbek lesznek számunkra!

U10 csapat:

Mindhárom csapatunk fiatal korátlagú volt, s így a Barcza (Palczert Mátyás, Tancz János, Kreiter Lilla, Szilágyi Márton) megszerzett bronzérme kifejezett bravúr kategória! Tancz János 6/5 egységgel lett a legjobb pontszerző, de mindenki kitett magáért és ennek köszönhetően - az állások alapján - az utolsó fordulóban az aranyérem is elérhető közelségbe került. A BEAC I. (Ónodi Tamás, Becsei Attila, Hajdu Márton, Paksai Nikolett) 7. helyére is büszkék lehetünk, kiknek - egyetlen döntetlen kivételével - az összes partijuk eldőlt! (Az 1. és 3. táblán szereztük a legtöbb pontot, 6/4-et.) A BEAC 2. rutinszerzésre érkező gárdája két meccset is megnyert, amivel meg lehetünk elégedve.

U14 csapat:

Bár a tavalyi második helyünket nem tudtuk megismételni, ám elképesztő közel voltunk hozzá! Elég csak a végeredményre ránézni és látható, hogy a 2. helyezett, valamint a 8. helyen végzett Barcza I. (Kelemen Szabolcs, Palczert Botond, Kozsik Bende, Kovács Lilla) között mindössze egy pont volt a különbség. Az első táblásunk 6/5, a 3. táblásunk 6/4,5 ponttal hozta magát, a másik két deszkán viszont elmaradtunk az elvárástól... A Barcza 2. és 3. csapatainak vérmes reményeik nem lehettek, tanulási célzattal játszották végig a versenyt, amivel maximálisan elérték céljukat.

U18 csapat:

Mindkét gárdánk nagy szívvel küzdött és ennek megfelelően az első tízben végeztünk. A Barcza I. (Ngo Tan Don, Egyed Judit, Wanger Tamás, Görög Álmos) 5. helyét elsősorban a 2. táblásunk kiváló szereplésének köszönhetjük: Egyed Judit itt is bizonyított 6/5-ös mutatójával! A 10. helyre befutott Barcza 2.-ben (Pásztor Flóra, Pásztor Dániel, Szabó Miklós, Zlotov Viktor, Schmidt Richárd) cserélgette egymást, s itt szintén a lányjátékosunk bizonyult a legszorgosabb pontgyűjtőnek (5/3,5 pont).

A szakvezetői feladatokat rutinos törzsgárdánk végezte, Jakobetz László, Grimm György, Ősz Gábor, Ádám Olga és Palczert Miklós személyében. Mellettük belépett a csapatvezetők és személyi edzők sorába ifj. Grimm György is, akinek ez a feladatkör igazán csekélységnek tűnik egy-egy hivatásos focibíráskodás mellett... :-)))

Minden indulónknak köszönjük a részvételt, s jövőre még több játékossal szeretnénk öregbíteni klubunk hírnevét!

A részletes végeredmények itt tekinthetőek meg, a versenyen készült képek pedig a galériában találhatóak.

Jakobetz László


Mattok - nem középiskolás fokon

2016.04.30.
 

A 2016-os MEFS sakkbajnokság magas színvonalon került megrendezésre az ELTE Dayka Gábor utcai kollégiumában. A rendkívül erős mezőnyben (amiben a házigazda ELTE-sek indultak legnagyobb létszámmal) 2 hölgy és 30 férfi sakkmat(t)ador - köztük egy nagymester, két nemzetközi mester és öt FIDE-mester - lépett az arénába, hogy eldöntse az idei bajnoki címeket. Kovács György MEFS főtitkár-helyettes köszöntő szavai után a résztvevők egyperces néma felállással emlékeztek Ádám Györgyre, az egyetemi sakkozás apostolára, majd kezdődhetett a 9 fordulós, 15-15 perces rapid küzdelem.

A verseny esélyesei, a világversenyeket is megjárt címviselők - miközben egymással keményen megküzdöttek - azonnal az élre álltak, s ez nagyjából így maradt a torna utolsó fordulójáig, amikor is a következő papírformának nevezhető végeredmény született. Ám az amatőr sakkozók sem maradtak sikerélmény és különdíjak nélkül a ritka sportszerű vetélkedésben. Amidőn a versenyzők a mattokat adták egymásnak - nem középiskolás fokon - a hangulat kellemes maradt, s ősz hajszálakat is csupán a bírók fején láthattunk a szépen felújított versenyterem falai között...

A tornavezető az ELTE képviseletében Jakobetz András, a BEAC részéről pedig Kapás Róbert, Jakobetz László és Grimm György voltak.

 
Az egyéni verseny végeredménye:
  • 1. Mihók Olivér (BME) 7,5
  • 2. Antal Tibor Kende (SZTE) 7,5
  • 3. Lizák Péter (BCE) 6,5
  • 4. Bohati Tamás (SZIE) 6
  • 5. Grimm Dániel (ELTE) 6
  • 6. Juhász Barbara (SE) 6 pont.
(32 résztvevő; a holtversenyeket a Buchholz-számítás döntötte el.)

  • Legjobb női versenyzők: Juhász Barbara, Varga Klára (KRE - 5 pont).
  • Legjobb ELTE-BEAC versenyző: Grimm Dániel.
  • Legjobb 1900 alatti versenyző: Varsányi Gábor (ELTE - 5 pont).
  • Legjobb 1700 értékszám alatti versenyző: Kiss Alpár (ELTE - 4 pont).
  • Legjobb értékszám nélküli versenyzők: Sütő Sándor Tamás (DE - 2 pont), Vass Márk (BME - 1,5 pont)

A csapatverseny végeredménye:
  • 1. ELTE (Grimm Dániel, Halák Miklós, Varsányi Gábor) 16,5
  • 2. BME (Mihók Olivér, Jacsó Ádám, Vitályos Márton) 16
  • 3. BCE (Lizák Péter, Suhajda Attila, Paál András) 14
  • 4. DE (Balogh Dávid, Samók Gábor, Sütő Sándor Tamás) 9,5 pont.
  • (4 csapat)          

Grimm Dániel

Jakobetz László


Elhunyt Ádám György, sakkszakosztályunk vezetője és legendás alakja

2016.02.13.

"Egyik legrégebbi tagját, egy kiváló sportembert veszített el egyesületünk: életének 62. évében, február 9-én elhunyt Ádám György a sakkszakosztály vezetője.

Gyuri 1954. augusztus 11-én született Budapesten. A sakkozással gyerekkorában ismerkedett meg. Diákévei alatt mélyült el jobban a királyos játék rejtelmeiben és egy életre rabjává vált. Az 1970-es évek elején egyetemista került a BEAC csapatába és több mint négy évtizedig szolgálta a klubot. A ranglétra összes fokát végigjárta: versenyzőként mesterjelölti szintig jutott, játékára minden körülmények között lehetett számítani. Később csapat-, majd szakosztályvezető lett, s ennek eredményeként beválasztották az egyesület elnökségébe is, aminek haláláig tagja maradt.

Mindeközben versenybírói és sakkoktatói végzettséget szerzett, ám munkássága sakkvezetői és szervezői területen volt a legkiemelkedőbb. Családjával együtt ő rendezte Budapest történetében a legtöbb gyerek-sakkversenyt, több százat! Az óvodások országos bajnokságának ő volt a kitalálója és megvalósítója is, és hosszú évek óta több kerületben szervezte a diákolimpiákat és Sakksuli Kupát is. Szívén viselte a főiskolások és egyetemisták bajnokságait, és hivatalos válogatott csapattalálkozókat is rendezett számukra, amire sokszor a magyar delegáció vezetőjeként elkísérte csapatát.

Emellett a visegrádi tornái külföldön is ismertek voltak, sok olyan gyermek játszott rajtuk, aki később nagymesteri címet szerzett. Nemzetközi kapcsolatait is kitűnően ápolta. Szeretett utazni, több tucatszor tett eleget - oda-vissza alapon - külföldi meghívásoknak.

Ádám György utolsó partija
Az utolsó partijában a sötét figurákat vezetve győzött (jobbról)

1989-től kezdve a BEAC anyaegyesületében, a Barcza Gedeon SC-ben volt szakosztályvezető. Kezdetben a gyerekei, később csapatának versenyzői, mostanában pedig az unokái pályafutását egyengette mérhetetlen szeretettel és alázattal. Derűs, optimista, mindenkihez és mindenhez segítőkész hozzáállással vezette gyerek-klubját. Irányítása alatt a kis egyesület a legnagyobbá vált hazánkban: évtizedek óta a Barcza-BEAC versenyzői indulnak a legnépesebb létszámmal az országos korcsoportos versenyeken, előfordult olyan év, amikor az ifjúsági csapatbajnokságon tíz csapattal képviselték magukat!

Az élete volt a sakkozás, amit polgári munkájával jól összehangolt. Mindig megbízhatóan, gyakran éjszakába nyúlóan oldotta meg csapatai ügyes-bajos dolgait, miközben maradt ideje másokra is odafigyelni. Ezért is lehetett a Magyar Sakkszövetség Ifjúsági Bizottságában húsz esztendőn keresztül, s kapta meg a Magyar és a Budapesti Sakkozásért Díjat is.

Példamutató családapa és idős szüleit támogató fiú volt.

Múlt vasárnap még győzelemre vezette figuráit és csapatát, megírta az esedékes számlákat, megtartotta szakosztálya közgyűlését. Utána elment szüleihez elköszönni, s szinte onnan indult a kórházba...

Sajnos a sors nem volt kegyes hozzá, de boldog, teljes életet élt. Hiányát az egész magyar sakktársadalom és 59 esztendős szakosztályunk is meg fogja érezni.

Nyugodj békében barátunk, Gyuri!"

A megemlékezést Ádám György barátja, Jakobetz László írta.

Ádám Györgyöt február 24-én, szerdán 10 óra 30 perckor helyezik végső nyugalomra a Pesterzsébeti temetőben (XX. Temető sor).

Kis Róbert beac.hu


Felvidéki portya és normandiai partraszállás

2015.07.20.

Barcza-BEAC SC ifjú sakkozói idén nyáron is többfelé kalandoztak Európában, felkészülendő az őszi eseményekre. 2015. június 25-28. között a hagyományos liptószentmiklósi U18-as csapatversenyen szerepelt a gárda Pásztor Péter vezetésével. Az egykori magyar városban Ivan Juraj versenyigazgató idén is igazán méltó körülményeket és kísérőprogramokat biztosított a négy visegrádi ország 14 csapata számára. A játék nekünk már nem ment ilyen jól, és az utóbbi időben sajnos az egész világon egyre jobban elterjedő csapatgyőzelmi pontszámítás (3-1-0) sem kedvezett számunkra, ami csak a 9. helyre volt elég. Némi vigasz csupán, hogy Pásztor Dániel 7/5,5 ponttal kis híján tábladíjas lett. Az elmúlt évek eredményeit figyelembe véve ez nem túl fényes, de jövőre lehet javítani. Viszont a verseny legérdekesebb partiját első táblásunk Medve Márk játszotta, amire - ha nagymesterversenyen váltják -, bizonyára bekerül a "halhatatlan kihagyások" közé.

Végeredmény:
  • 1. Interchess (cseh) 18
  • 2. SK Osuske (szlovák) 16
  • 3. Liptovska Sachova Skola A (szlovák) 14
  • ...
  • 9. Barcza Gedeon SC (Medve Márk, Görög Álmos, Pásztor Flóra, Pásztor Dániel) 9 pont.

Néhány nappal később sokkal jobban ment a csapat másik felének a játék a kontinens nyugati felében, ugyanis Szabolcsi János nemzetközi mesternek köszönhetően idén is folytatódott az a hagyomány, mely szerint magyarok is részt vehettek Franciaország egyik legnagyobb szabású nyári sakkversenyén.

Saint-Lôban, a normandiai kisvároskában, július 5-12. között már 17. alkalommal rendeztek nemzetközi sakkfesztivált. A 20 országból érkezett közel 400 sakkozó három kategóriában ült asztalhoz. Izgalmas, látványos partik zajlottak mindegyikben, végig kiélezett küzdelem folyt az érmes helyekért és a díjakért. Emellett számos kiegészítő program tette igazán feledhetetlenné a résztvevőknek a bő egy hetet.

A magyar színeket a nyílt csoportban Grimm Dániel és Grimm György képviselte. Kisebb meglepetésre Gyurinak sikerült jobban a verseny, köszönhetően az utolsó három fordulóbeli győzelmének: 6,5 ponttal a holtversenyes 3. helyen végzett. Bátyja hiába maradt veretlen (3 győzelem mellett 6 döntetlen), több kínálkozó lehetőséget is elszalasztott a jobb helyezés eléréséhez.

Ezen kívül két gyerekcsoportban is rendeztek versenyeket, közülük a nagyobbik, 2000 Élő alattiban Grimm Balázs 5 ponttal a 163 induló közül a középmezőny elején végzett.

Az Open Coquereau csoport végeredménye (9 forduló, 92 résztvevő):
  • 1-2. Miron Lucian-Costin (román), Stets Dmitrij (ukrán) 7,5
  • 3-9. Ninov Nikolaj (bolgár), Ohotnik Vladimir (francia), Csihancsuk Vladimir (fehérorosz), Polej Vladimir (fehérorosz), Maris Ivo (holland), Zarubitszkij Vjacseszlav (fehérorosz), Grimm György 6,5
  • 10-16... Grimm Dániel... 6 pont

Grimm György
Grimm György a verseny főszervezőjével

Jakobetz László és id. Grimm György


Újbuda kiváló edzője titulussal tüntették ki sakkcsapatunk edzőikonját, Jakobetz Lászlót!

2015.02.23.

2014. évi sportszakmai teljesítménye alapján "Újbuda Kiváló Edzője" címre terjesztették fel legendás ifjúsági sakkedzőnket, Jakobetz Lászlót. FIDE-mesterünk születése óta - néhány évet leszámítva - XI. kerületi lakos. Nem mindennapi pályafutás az övé klubunk színeiben: negyedévszázada a BEAC sakkozója, 1993 óta vezető- és utánpótlásedzője, 2002-től 2013-ig az NB I-es csapatkapitánya, míg 2009-ben vezetésével együttesünk legjobb budapesti csapatként az 5. helyen végzett. Irányításával a tanítványaira épülő szakosztály szinte mindig a legmagasabb osztályban játszik - vagy jut vissza. Az elmúlt 25 esztendőben sok száz újbudai gyereket tanított meg sakkozni, illetve vezetett el a mesteri címig, válogatottságig. Legnevesebb tanítványai, akikkel kezdő koruk óta foglalkozott:

Gara Anita és Gara Tícia női nagymesterek, sokszoros olimpikonok, többszörös magyar bajnokok

Boros Dénes nemzetközi nagymester, ifjúsági csapatvilágbajnok

Antal Gergely nemzetközi nagymester, ifjúsági csapat Európa-bajnok

Pintér Gábor nemzetközi mester

To Nhat Minh nemzetközi mester

Torma Róbert nemzetközi mester

Dencsi Tibor FIDE-mester

Radnai Ádám FIDE-mester

Grimm Dániel FIDE-mester

Antal Ágnes női FIDE-mester

Mindemellett a 12 év alatti korosztályban tanítványai megszámlálhatatlan magyar bajnoki címet és érmet nyertek, a diákolimpiákon játékosai és iskolái rendre az élmezőnyben végeznek. Növendékei közül Radnai Ádám szerzett Európa-bajnoki címet a 8 év alattiak között. A fenti eredménysornak köszönhetően 1996-ban Kiváló Nevelő Munkáért kitüntetést kapott az OTSH-tól, majd két évvel később a Gerevich-alapítványtól ösztöndíjat. 2008-ban pedig a Sportegyesületek Országos Szövetségének emlékérmével tüntették ki.

Jakobetz László 2001 óta országos versenybíró, míg egy évvel később szakedzői pályafutásba kezdett. Szakírói és sakktörténeti munkásságát kilenc könyv és több száz cikk fémjelzi. Mindezeken kívül levelezési sakkban világválogatott volt, valamint senior nemzetközi mesteri címmel rendelkezik, amit a világbajnoki döntőbe jutással érdemelt ki. 2009-től 2014-ig bezárólag a Budapesti Sakkszövetség Ifjúsági Bizottságának vezetője, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egyik 2013-as sakk-kerettantervének szakértője, tavaly óta a Sakktörténeti Bizottság első embere. Klubunk ezúton is gratulál kitüntetéséhez, dicső pályafutásához!

Kis Róbert beac.hu


A Barcza Gedeon SC neve is felkerül a nagykanizsai Batthyány Vándorserlegre!

2013.09.17.

2013. szeptember 13-15. között rendezték Nagykanizsán a XXV. Batthyány Kanizsa Kupát mely egyben a IV. Bagonyai Attila emlékverseny nevet is viselte. A nagy hagyományokkal bíró nemzetközi ifjúsági egyéni- és csapatverseny idén először volt Fide rapid élős elszámolású. 6 korcsoportban 125 fiatal mérkőzött, 9 fordulóban 45-45 perces meccseken a dicsőség megszerzésén kívül az értékes díjakért. A hazai élklubok játékosain kívül szlovén és horvát sakkozók is színesítették a mezőnyt.

Csapatkép

A Barcza Gedeon SC színeit ezúttal hárman képviselték, nevezetesen a Grimm testvérek. Nem is akárhogyan! Az U18-as korosztályban Grimm Dániel 100 %-os teljesítménnyel mind a 9 partiját megnyerve lett aranyérmes. Mivel az egész mezőnyben az egyetlen hibátlan teljesítmény az Övé volt, a legjobb fiújátékos különdíját is elnyerte. Az U16-osok között (a tavalyi győztes) Grimm György 9/6,5-ös mutatóval bronzérmet szerzett. Az U14-es csoportban, a még ebben a korcsoportban elsőéves Grimm Balázs a megszerzett 5 pontjával szintén méltón helytállt. A 3 kiváló teljesítmény pedig nem is eredményezhetett mást mint az összetett első helyet. Két ponttal utasították a fiúk maguk mögé a házigazdák csapatát, s további féllel a 2011-ben győztes horvát gárdát.

A 2003-ban alapított vándorserleget tehát - melyre 2007-ben már a BEAC neve is felkerülhetett - egy évig a Barcza Gedeon SC csapata őrizheti!

id. Grimm György


Kalandozó barczások sakksikerei Lettországban

2013.09.05.
Csapatkép
A csapat

Idén kilencedik alkalommal rendezték meg 2013. augusztus 25-31. között Lettország fővárosában, Rigában a Baltic School Chess Festivalt.

Egymás utáni harmadik évben képviseltette magát hazánk, azon belül is a Barcza Gedeon SC ifjúsági sakkcsapata. Az előző két alkalom bronz- és aranyérme nem kis elvárást jelentett játékosaink részére.

A tavalyihoz képest eggyel kevesebb: 4 ország (Lettország, Észtország, Oroszország és Magyarország), de a korábbinál hárommal több, vagyis 23 csapat vett részt a megmérettetésen. Csapatunk jelentősen kicserélődött, a címvédő alakulatból csupán Grimm György maradt hírmondóként, társai Medve Márk, Ngo Tan Don és Egyed Judit voltak.

A hétfordulós, svájci rendszerben lebonyolított négyfős csapatversenyen az erőviszonyok úgy rajzolódtak ki szinte már az első forduló után, hogy négy csapat közül fog kikerülni a majdani győztes és a további dobogósok. Végig izgalmas fej-fej melletti küzdelem zajlott, 2-2 fordulóban álltunk egyedül vagy holtversenyben az első helyen, de végül is 1 pont különbséggel a korábbi kétszeres győztes szentpétervári Petrovszkaja Ladja 1-es csapata mögé szorultunk. A dobogó alsó fokára onnan a hazai, rigai csapatot leszorítva egy másik orosz egyesület léphetett fel. A klub éremtárából még hiányzó ezüstéremhez játékosaink 19 pontot gyűjtve az alábbi megoszlásban járultak hozzá:

  • 1. tábla: Medve Márk 7/4
  • 2. tábla: Ngo Tan Don 7/6 - ezzel tábladíjas
  • 3. tábla: Grimm György 7/5
  • 4. tábla: Egyed Judit: 7/4

A verseny szervezése, körítése idén sem hagyott semmi kívánnivalót maga után. A verseny és a szállás az előző évekhez hasonlóan egy helyen, az Óvárost határoló Daugava folyó túlpartján, a nívós, Radisson Blu Daugava Hotelben volt. A díjazottak ebben az évben is esztétikus üvegplakettekkel és kupákkal, valamint a Mihail Tal Alapítvány által felajánlott pénzdíjakkal lettek gazdagabbak.

A kiegészítő programok közül a két nagymestert és egy nemzetközi mestert is felvonultató snellversenyen Ngo Tan Don 8., az ifjúsági versenyen résztvevők közül a legjobb lett. Két szimultánon is részt vettünk: Miezis Normunds nagymesterrel szemben ráadásul pozitív mérleggel végeztünk (Ngo Tan Don győzött, Egyed Judit, Medve Márk és Grimm György döntetlent ért el), ám a Jusefs Petkevich nagymester elleni 3 döntetlennel (Ngo Tan Don, Medve Márk, Grimm György) sem szégyenkezhetünk.

A sakktáblák melletti csatározások után azonban újabb, nem várt kalandok következtek: a technika ördöge közbeszólt, alighogy hazaindultunk autónk meghibásodott, ami további napokra a városban marasztalt minket. Ezt a gyerekek, akik így pár nap késéssel kezdhették az új tanévet, persze egyáltalán nem bánták. :)

Összességében számos élménnyel gazdagodtunk idén is, és ezúttal sem ejtettünk csorbát sem a Barcza Gedeon SC, sem a magyar ifi sakkozás becsületén.

id. Grimm György


Barczás ifi sikerek a Balti tenger partján

2012.09.13.
Csapatkép
A csapat

Idén már 8. alkalommal rendezték meg 2012. augusztus 27. és szeptember 1. között Lettország fővárosában, Rigában a Baltic School Chess Festivalt.

Az ifjúsági sakkviadal elsősorban a Baltikumból és közelebbi-távolabbi környezetéből érkező nemzetek klubcsapatainak versengéséről szól. Az elmúlt évek során számos címviselő ifi tehetség emelte a verseny színvonalát (GM Vladimir Fedoseev, IM Aleksandr Ulanov, IM Eduard Gorovykh és IM Daniil Lintchevski).

Idén 5 ország (Lettország, Litvánia, Észtország, Oroszország és Magyarország) 20 sakkcsapata vett részt a megmérettetésen, hazánkat (a tavalyi bronzérem után) másodízben képviselték a Barcza Gedeon SC fiataljai. Ezúttal végső győzelemre is esélyes csapattal (FM Bagi Máté, Grimm Dániel, Grimm György, WFM Kabai Zsuzsanna) utaztunk a hazánktól közel 1500 km-re, a Daugava folyó partján fekvő nagyon hangulatos fővárosba.

A 7 fordulós, svájci rendszerben lebonyolított 4 fős csapatversenyen sikerült rajt-cél győzelmet aratnunk. A végeredmény nem is lehetett kérdéses, hiszen a 28 játszmából mindössze egyetlenegyet veszítettünk el. Mind a hét mérkőzést megnyerve, 22,5 pontot gyűjtve, 4 egységgel előztük meg a második helyezett hazai csapatot. Tábladíjas lett Bagi Máté, Kabai Zsuzsanna (mindketten hibátlan, 100 %-os teljesítménnyel) és Grimm Dániel is. A győztes nemzetek (lett, orosz és lengyel) sorát tehát az idei évtől már hazánk is gyarapítja.

Külön említést érdemel a verseny szervezése, körítése. A verseny és a szállás egy helyen, a nívós, ötcsillagos Radisson Blu Daugava Hotelben volt. A díjazottak nemcsak esztétikus üvegplakettekkel és kupákkal, hanem a Mihail Tal Alapítvány által felajánlott pénzdíjakkal lettek gazdagabbak.

A betétprogramok közül pedig kiemelkedett a FIDE értékszámszerző schnell Open verseny (Bagi Máté 5. lett) és a szimultán Evgeny Sveshnikov nagymesterrel (Bagi Máté és Grimm Dániel döntetlent ért el).

Összességében nem csak számos élménnyel gazdagodva, hanem mind a Barcza Gedeon SC, mind a magyar ifi sakkozás jóhírét öregbítve térhettünk haza.

id. Grimm György


Rigában is jól sakkoztak a kispestiek

2011.09.02.

Csapatunk
Csapatunk

Hetedik alkalommal rendezték meg a Balti országok iskolai sakkfesztiválját augusztus 24. és 28. között Rigában. A Kispesti Sakkszövetség támogatásával a Barcza Gedeon SC megerősített csapata képviselte Magyarországot a versenyen. Nem véletlenül, hiszen az egyesület gó szakosztálya a Kispesti Kaszinóban, a sakkszövetséggel együtt tartja edzéseit szerdánként.

2011-ben Riga egyik legpatinásabb szállodájában, a hotel Radisonban, közvetlenül az óváros mellett a Daugava partján rendezték a versenyt. A rendezők igyekezetének köszönhetően minden eddiginél erősebb mezőnyt, 5 országból mindösszesen 28, köztük 14 külföldi csapatot sikerült toborozniuk. A résztvevő gyerekek között öten már felnőtt nemzetközi címviselők, köztük Fedoseev Vladimir már nemzetközi nagymesteri címmel is rendelkezik. A mi csapatunkból (Barcza Gedeon SC) Kabai Zsuzsi már női FIDE mester.

Reméljük, hogy ez a verseny hosszú távú magyar-lett kapcsolatok kezdete lesz. Már meg is hívtuk Riga csapatát Magyarországra, októberben ugyanis Berekfürdőn nagy nemzetközi versenyt szervezünk. Vendégeinket természetesen Kispestre is meghívjuk.

A versenyen harmadik helyezésünkkel sikerült felülmúlni az elvárásokat. Egyetlen vereségünket a házigazda, első kiemelt Riga csapatától szenvedtük el, akik végül a második helyezést szerezték meg. Döntetlenül játszottunk a két nemzetközi címviselővel felálló Szentpétervári Bástya csapatával, a későbbi győztessel. Örökös riválisunkat, a másik szentpétervári csapatot, akik az ex világbajnok Borisz Szpasszkij nevét viselik, ezúttal sikerült megelőznünk. Két éve ők voltak itt a bajnokok, de most mi állhattunk fel a dobogóra. Októberben újra találkozunk velük, ők is elfogadták meghívásunkat versenyünkre.

Kabai Zsuzsi tábláján első díjat nyert, így ő lett a csapatunk legeredményesebb versenyzője. Kiemelendő, hogy Juhász Ármin harmadik lett a fiúk között az első táblán. Csapatunkban Grimm Dániel és Grimm György szerepeltek még. Érdekes esemény volt, hogy Oaza nagymesternő - aki mellesleg parlamenti képviselő is - csak a mi 4 játékosunknak adott szimultánt egy TV-felvétel kapcsán, és sikerült győznünk ellene 2,5-1,5 arányban. Jozef Petkevics nagymester 25 ellenfélnek adott szimultánt, köztük a mieink 3-1 arányban győztek ellene - összesítésben azért a nagymester 19-6-ra verte a gyerekeket. A díjkiosztón minden játékosunk ajándékot kapott a szimultánon elért eredményeiért.

A fesztivált rapid és villámverseny is színesítette, itt sem maradtunk díj nélkül: a villámversenyen Grimm Gyuri lett csoportjában a legjobb, a rapid versenyen a leányok között Kabai Zsuzsa lett az első. A szervezők kirándulással is színesítették a programot, Jürmalába, a baltikumi Aranypartra vittek minket autóbusszal.

Oda- és visszafelé is két napig tartott az út, az éjszakát lengyel barátainknál töltöttük Sarnaki városában. Reméljük, hogy lengyel barátaink is el tudják hozni sakkozó gyerekeiket Magyarországra. "Gens una sumus" azaz "Egy család vagyunk" - ez a sakkozók jelszava. Örülünk és büszkék vagyunk, hogy a sakkozás országokon átívelő barátságokat épít.

Ádám György csapatvezető


Besztercebánya - Aranybánya!

2009.11.22.

Kedves szurkolóink,
nagyon bíztam benne, hogy 2009 november 21.-én a Barcza csapata megszerzi jubileumi tizedik érmét a hagyományos 14 éven alulaik számára kiírt gyermek csapatversenyen. Azonban csak titkon bizakodtam benne, hogy ez az érem a legnemesebb fajtából fog megszületni, pedig ez most így történt.

Harmadik csapatgyőzelmünket, amelyre 8 évet vártunk, Zsipi Márk - Grimm Dániel - Grimm György - Mályusz Dominika összeállításban értük el, előtte 1998-ban és 2001-ben sikerült diadalmaskodni (Balogh Csaba, Schneider Veronika, Torma Róbert, Ádám György, Balogh Viktor, Paál Gergely és Tardos Zsófia a korábbi győzteseink). A hét ezüstéremből Zsipi Márknak és Simon Zsófiának 4-4 db. van már a vitrinjében, Bednay Bence, Martin Béla, Keresztes Balázs és Kalmár Miksa kettővel rendelkezik, egy-egy ezüstérme van Dvornitzky Beának, Farkas Szabolcsnak, Földes Ádámnak, Kiss Ákosnak, Kiss Emesének, Kormos Ádámnak, László Laurának, Mikulás Ádámnak, Nádasdi Bélának, Péli Noéminek, Szamosközi Gábornak és Vit Dánielnek. Méltó elődökhöz csatlakoztak tehát győzteseink, hurrá!

Csapatunk
Győztes csapatunk

Ezúttal 2-3 csapattal terveztünk elindulni, a nagy lelkesedés végül 4 csapatot eredményezett - és mindenki sok-sok szép győzelmet szerzett. Pedig egy váratlan betegség miatt egyik csapatunkból 3 fiú majdnem hoppon maradt, de szerencsére végül engedték indulni a csapatot - mégha a fiúsított negyedik tábla eredményét a végén törölték is. A második csapatunk Bense Dávid - László Debóra - Merk András - Mályusz Attila összeállításban dicsőséges ötödik helyen végzett, és csak az utolsó forduló peches párosítása - a bajnokcsapatunkat fogták ki végén - akadályozta meg a harmadik csaptunkat, hogy ők is az élmezőny közelében végezzenek.

  • 1. Barcza-BEAC A 23,5
  • 2. SK Garde 21,5
  • 3. Turcianske 18...
  • 5. Barcza-BEAC B 15,5...
  • 13. Barcza-BEAC C 14 (csak azért, mert az utolsóban az első csapatunktól 4:0-ra vesztettek)
  • 14. Barcza-BEAC D 13,5 pont (a csapatot 19.-nek hozták ki, mert Mályusz Etre pontjait levonták a végén...)

A tábladíjak közül is sok hozzánk került, a tapsot érdemlő névsor:

  • 1. táblán 2. legjobb: Zsipi Márk 5,5;
  • 2. táblán legjobb Grimm Dániel 6,5; 2. legjobb Dévald Péter 6; 4. legjobb László Debóra 5; 7. legjobb Boros Patrik 4,5;
  • 3. táblán 3. legjobb Grimm György 5,5; 5. legjobb Korondi Márton 4,5
  • 4. táblán legjobb Mályusz Dominika 6; 3. legjobb Mályusz Attila 5,5 pont.

Ádám György


Miniállam sakkjubileuma

2009.09.21.

Bizonyára kevesen tudnának válaszolni arra a kvízkérdésre, hogy ki az a magyar mesterjelölt, aki ugyanannyi (öt) sakkolimpián vett részt, mint Lékó Péter és Polgár Judit? Nos, ő nem más, mint Guller András, Európa negyedik legkisebb államának, Liechtensteinnek a versenyzője, ahol évtizedekkel ezelőtt telepedett le.
Az eddig is közismert volt, hogy a Svájccal gazdasági unióban álló, több mint 500 éves hercegség a világ egyik leggazdagabb országa, de azt kevesen tapasztalhatták a magyar sakkozók közül, hogy milyen versenyeket képes rendezni ez a kis alpesi település. Budapesttől csak 900 kilométerre fekszik, mégis viszonylag ritkán szerepelnek ott versenyzőink. Kivételt az alól a volt Statisztika játékosai képeznek, akik Domokos Ferenc vezetésével visszatérő vendégei a gyerektornáknak, amit idén 25. alkalommal rendeztek meg! (Nálunk ilyen hagyományokat egyetlen nevelőklub sem tud felmutatni.) A jubileumi versenyre 2009. szeptember 19-20. között került sor Liechtenstein legnépesebb városában, az ötezer lakosú Schaanban, amire ezúttal a Barcza Gedeon SC versenyzői is meghívást kaptak. A kétnapos, 7 fordulós főversenyt 30-30 perces partikkal bonyolítottak le négy csoportban, 6 ország 130 versenyzőjének részvételével. Ezen a magyar fiatalok (néhányan Szlovákiából) kitettek magukért, s minden kategóriában az érmesek között végeztek! (Lehet, hogy most többen legyintenek - a német ajkú ifjúsági sakknevelés ismeretében - az eredmények láttán, ám jó lesz vigyázni, nehogy néhány év múlva úgy járjunk, mint az újpesti focisták 2006-ban...)
Az osztrák Albert Baumberger és a helyi sakkszövetség elnöke, Kurt Studer által szervezett esemény záróünnepélyén pazar ajándékokat kaptak a gyerekek, ami biztosította, hogy mindenki boldogan (és sok csokoládéval) tért haza ebből a csodálatos természeti adottságokkal rendelkező miniállamból.

Liechtenstein"

A végeredmények:
10 évesek: 1. Szücs Mátyás (cseh) 6 2. Patrick Nussbaumer (osztrák) 5,5 3. Prince Alexander 5 pont (40 résztvevő). Csapatban: 1. Hohenems (osztrák) 13,5 2. Barcza Gedeon SC (Dévald P., Korondi, Dévald T.) 13 3. Budapest válogatott (Kovács D., Mikulás V., Sviridora) 12,5 pont (9 csapat).
14 évesek: 1. Christian Schnurr (német) 6,5 2. Peter Glenn (svájci) 5,5 3. Grimm Dániel (Barcza) 5,5 pont (42 résztvevő).
Csapatban: 1. Barcza Gedeon SC (Grimm D., Grimm Gy., Merk) 13,5 2. Hohenems (osztrák) 13,5 3. Post Memmingen (német) 10 pont (8 csapat).
18 évesek: 1. Kai Behrens (német) 6 2. Szepes Tamás (Budapest) 5,5 3. Martin Götz (német) 5,5 pont (34 résztvevő). Csapatban: 1. Kareth-Lappersdorf (német) 14 2. Bayern München (német) 14 3. Budapest válogatott (Szepes, Deák B., Szabó G.) 13,5 pont (8 csapat).
Lányok: 1. Édes Zsófia (szlovákiai) 7 2. Klaudia Kralova (szlovák) 5,5 3. Simone Dinkel (svájci) 5 pont (14 résztvevő).
Csapatban: 1. Szlovákia 16,5 2. Wil Sprengschach (svájci) 13,5 3. Wolfurt (osztrák) 5,5 pont (3 csapat). Kétkörös bemutató villámverseny: 1. Yannick Pelletier (svájci) 5 2. Roger Moor (svájci) 4 3. Mario Kobler (liechtensteini) 2 4. Monika Seps (svájci) 1 pont.

Jakobetz László


A Barcza-BEAC Bagneuxban

2004.09.22.

"Párizsnak rég rég vége..." - énekelte egykor a Balaton együttes, de ezt bízvást cáfolhatjuk, hiszen a francia főváros semmit sem vesztett szépségéből az évszázadok alatt. Persze a Barcza-BEAC játékosai és a Lauder Javne iskola sakkszakkörösei elsősorban versenyezni mentek Bagneuxba, Párizs déli elővárosába július első felében, ám természetesen a látványosságok megtekintésére is szakítottak időt. A magyar küldöttségek szervezését Szabolcsi János nemzetközi mester végzi évtizedek óta fáradhatatlanul - talán ezért nem sikerült most győznie az openen -, aki 1973-tól jár Bagneuxba, igaz az első sakkfesztiválon ő sem volt ott, mert azt 1967-ben rendezték! Népes delegációnknak a franciaországi tartózkodás két hét megszakítás nélküli versenyzést jelentett a különböző szintű és időbeosztású nemzetközi tornákon. Mindenki alaposan elfáradt a végére, ám a rengeteg szép siker kárpótlást nyújtott mindezért. Idén abszolút mércével mérve a 13 éves To Nhat Minh szerepelt a legjobban, aki az első rapidversenyen a figyelemre méltó 4. helyezését érte el a nagymesterekkel megtűzdelt mezőnyben! Szinte minden magyar gyerek nyert díjat, kupa-érem-pénz formájában, és ez utóbbi esetében megrohamozták Párizs valamelyik sakkboltjának egyikét. Ezekben a hazai viszonyokhoz szokott sakkozó csodát láthat: több ezer különböző nyelvű sakk-könyvet, rengeteg logikai játékot, és számos gyönyörűen kidolgozott illetve furcsa sakk-készletet, ahol a Simpson-család vagy éppen a zombik is táblára kerülhetnek... (Mi a Saint-Michel közelében található Variantes nevű boltot ajánlhatjuk, ellentétben az Opera melletti üzlettel, ahol nemigen szeretik a kíváncsi magyar sakkturistákat...) Az eredmények és a játszmák előtt itt szeretném megköszönni Monsieur Gonneaunak, a verseny egyszemélyes motorjának a vendéglátást, és bátran ajánlom másoknak is a Bagneux-i sakknapokat a jövőben!

Csapatkép
A csapat

Felnőtt open: 1. Dussart F. (francia) 6; 2. Szabolcsi János 5,5; 3. Steinhagen (német) 5,5; 4. Örtel Endre 5,5; 5. Faure (francia) 5,5; 6. Becuwe (francia) 5 pont...(75 résztvevő, 7 forduló).
16 év alatti open: 1. Kleijn (holland) 6; 2. To Nhat Minh 5; 3. Keresztes Balázs 5; 4. Spurgeon (francia) 5; 5. Martin Béla 4,5; 6. Jakobetz Zoltán 4,5 pont... Kategóriadíjas: Martin Dóra 3,5 és Jakobetz András 3 pont (73 résztvevő, 6 forduló).
1. felnőtt rapid: 1. Velikov (bolgár) 6; 2. Szpiridonov (bolgár) 6; 3. Jakobetz László 5,5; 4. To Nhat Minh 5,5; 5. Gladyszev (orosz) 5; 6. Bangnoi (francia) 5 pont...(45 résztvevő, 7 forduló).
2. felnőtt rapid: 1. Chandran (indiai) 7,5; 2. Todorov T. (bolgár) 7; 3. Gladyszev (orosz) 7; 4. Jakobetz László 7; 5. Draoui (marokkói) 7; 6. Sanchez J. (Fülöp-szigeteki) 6,5 pont...(62 résztvevő, 9 forduló).
3. felnőtt rapid: 1. Rainfray (francia) 6; 2. Piankov (ukrán) 5,5; 3. Doncea (román) 5,5; 4. Jakobetz László 4,5; 5. Debeaune (francia) 4,5; 6. Lebrun (francia) 4,5 pont...(26 résztvevő, 7 forduló).
16 év alatti rapid: 1. Diedler (francia) 7; 2. Keresztes Balázs 7; 3. To Nhat Minh 6,5; 4. Daniel (francia) 6; 5. Martin Béla 6; 6. Trousseau (francia) 5,5 pont...(29 résztvevő, 9 forduló).
10 év alatti rapid: 1. Sochacki (francia) 8; 2. Flotte (francia) 7; 3. Brunier (francia) 6; 4. Martin Dóra 6; 5. Pasquier (francia) 5,5; 6. Tardos Jakab 5 pont...(17 résztvevő, 9 forduló).
16 év alatti villámverseny: 1. Martin Béla 6; 2. Keresztes Balázs 5,5; 3. Divine (francia) 5,5; 4. To Nhat Minh 5,5; 5. Arduin (francia) 5; 6. Yu William (francia) 4,5 pont...(33 résztvevő, 7 forduló).

Jakobetz László

-